MTI Vállalkozás

Az egyik leggyakrabban használt szavunk, pedig csak 70 éves

Hetven éve, egészen pontosan 1948. május 7-én jelent meg kormányrendelet a Községi Élelmiszerkereskedelmi Rt. létrehozásáról. A köznyelvbe Közértként átment vállalat régen nem létezik már, de neve sokak számára ma is egyet jelent az élelmiszerboltokkal.

hvg.hu Sport

Londoni történetek: két olimpia magyar sikerei

Az idei nyári olimpiai játékok helyszíne – a történelemben először – triplázik: London harmadszor rendezhet olimpiát. Az előző két londoni olimpia más történelmi korok és a maihoz szinte nem is hasonlítható sportvilág lenyomata volt. A krónikák eddig tizenhárom londoni magyar aranyérmet jegyeznek.

Szegő Iván Miklós Tech

Mementó 1950: jön a Télapó, eltűnik a Mikulás

Mementó sorozatunkban ezúttal a Mikulás 60 évvel ezelőtti, átmeneti eltűnésének eredtünk nyomába. Sejtettük, hogy a fordulat évében, 1948-ban, a Rákosi-korszak kezdetén még nem merték volna a Szent Miklós püspökre emlékeztető szokást eltörölni, és szovjet mintára Télapókat erőltetni az óvodásokra, kisiskolásokra. 1949-ben is még Mikulás-vásárról írt a Szabad Nép, de aztán jött 1950.

Eltűnt egy 12 éves lány Józsefvárosban

Eltűnt egy 12 éves lány Józsefvárosban

Koronavírus: már 14 halott Olaszországban

Koronavírus: már 14 halott Olaszországban

40 forinttal is drágulhat az ásványvíz a betétdíjtól, állami cég húzhat hasznot a visszaváltásból

40 forinttal is drágulhat az ásványvíz a betétdíjtól, állami cég húzhat hasznot a visszaváltásból

A Fidesz-közeli vagyonokat is nehezebb lesz elrejteni egy uniós adatbázis miatt

A Fidesz-közeli vagyonokat is nehezebb lesz elrejteni egy uniós adatbázis miatt

Koronavírus: egy francia meghalt, Olaszországban gyerekek betegedtek meg

Koronavírus: egy francia meghalt, Olaszországban gyerekek betegedtek meg

Koronavírus: találtak két új fertőzöttet Németországban

Koronavírus: találtak két új fertőzöttet Németországban

Veszélyben a Budapesten rajtoló Giro d'Italia is a koronavírus-járvány miatt

Veszélyben a Budapesten rajtoló Giro d'Italia is a koronavírus-járvány miatt

Látszatintézkedések vannak Ferihegyen, miközben a vírus jön-megy a határokon

Látszatintézkedések vannak Ferihegyen, miközben a vírus jön-megy a határokon

A címlapról ajánljuk