Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Az új cégek alapításakor oda kell figyelni a név kiválasztására is. Ennek a szabályait foglalta össze az Adózóna.
A cégnévnek a választott cégforma megnevezését (például kft.), valamint legalább a vezérszót kell tartalmaznia. Ez utóbbi akár idegen nyelvű kifejezés, rövidítés és mozaik szó is lehet, a kikötés az, hogy latin betűkkel kell kiírni. A vezérszón kívül viszont csak magyar szavak szerepelhetnek a névben.
A cégnévnek, valamint a rövidített névnek az ország területén bejegyzett más cég elnevezésétől egyértelműen különböznie kell, és nem kelthet olyan látszatot, ami – különösen a cég tevékenységi körét („kereskedelmi”, „szolgáltató”, „mezőgazdasági”, „építőipari”) és a választott cégformát illetően – megtévesztő. A cégbíróság gyakorlata szerint két cégnév között legalább három karakter különbségnek kell lenni, és nem alkalmas a megkülönböztetésre a szám, számkapcsolat stb. kifejezések kiegészítő használata sem.
A cégnévben szerepelhet a cégtulajdonosnak vagy a cég tagjainak neve, azonban az egyértelmű különbözőségre is itt figyelni kell.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.