Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A Mol gigaberuházása miatt létesítenek ideiglenes lakóparkot a vendégmunkásoknak. Korábban arról érkeztek hírek, hogy főleg törököket szállásolnak majd ott el.
A 24.hu ír arról, hogy már nagyban épül az az ideiglenes lakópark Tiszaújvárosban, ahol rengeteg vendégmunkást szállásolnak majd el. Ők fognak dolgozni ugyanis a Mol Petrolkémia Zrt. 1,2 milliárd eurós (durván 390 milliárd forintos) óriásberuházásán.
A lap azt írja, korábban olyan hírek röppentek fel, hogy a konténervárosban 3000 török vendégmunkást szállásolnának el, de most már sem a szám, sem az nem biztos, hogy törökök laknak majd ott.
A konténerváros felépítéséről egy német cég, egyben a fővállalkozó, a a thyssenkrupp Industrial Solutions AG gondoskodik, amely szerint az ideiglenes lakóparkban egyszerre körülbelül 2000 ember elszállásolására lesz lehetőség, és a lapnak küldött tájékoztatása szerint minden, a napi életvitelhez szükséges szolgáltatást biztosítanak és az elvárásoknak megfelelő kényelmet kínálnak majd a dolgozóknak. A helyszínen orvosi szoba is lesz, a munkások közlekedését pedig külön buszjáratokkal oldják meg.
Azt ugyanakkor nem részletezték, hogy érkeznek-e törökök, ukránok a városba, csak annyit közöltek: a munkások többsége uniós országból érkezik. Így nem derült ki az sem, honnan, hányan jönnek, hogy Tiszaújvárosban dolgozzanak, de azt sem osztották meg, mennyit kereshetnek majd a beruházáson dolgozók.
A Mol a 24.hu-nak adott válaszából azonban kiderült, hogy nemcsak dolgozók, hanem alvállalkozók is érkeznek külföldről, "mert a fővállalkozó a szükséges kivitelezési kapacitásokat nem fogja tudni a hazai piacról biztosítani, ezért a magyarokon kívül EU-n belüli alvállalkozókat is igénybe kíván venni".
Az építkezés, illetve a vendégmunkások híre a Parlamentben is téma volt, a jobbikos Jakab Péter azt firtatta, hogyan fér össze a kormány antimigrációs retorikájával, hogy a helyi hírek szerint 3000 török vendégmunkás zúdul egy 15 ezer fős kisvárosra. A képviselőnek Bodó Sándor államtitkár válaszolt, ő úgy fogalmazott: csak akkor jöhetnek munkavállalók az Európai Unión kívüli országból, ha nincs a hazai munkaerőpiacról, illetve az EU-ból jelentkező.
A tiszaújvárosi komplexum építése 2021-ben fejeződik be, és a tervek szerint 2021 második felében már működhet.
(Kiemelt képünk illusztráció.)
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az egészségügyi államtitkár anyja egyszer megpofozta Gyurcsányt.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.