Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A Magyar Telekom a 0 forintért kínált telefonokhoz drágábban adja az előfizetést, így a vásárló végeredményben nem az akciós áron veszi a telefont – közölte a GVH egy vizsgált ügyben, amely ezért 670 millió forintra büntette a szolgáltatót. A cég szerint nem követtek el jogsértést.
A Magyar Telekom megtévesztően sugallta lakossági ügyfeleinek szóló reklámkampányaiban 2016 augusztusától 2017 áprilisáig, hogy a számukra kínált mobiltelefon-készülékekért kizárólag a feltüntetett árat kell fizetni – közölte szerdán a GVH.
A szervezet szerint a reklámokból ugyanis nem derült ki, hogy a telefonkészülékekhez kapcsolt, 2 éves hűségidővel értékesített tarifacsomagok havidíja a telefonok árának egy részét is tartalmazza. A hirdetések alapján a fogyasztók nem ismerhették az előfizetésbe beépített árrész nagyságát, így végső soron azt sem, hogy milyen áron jutnak a készülékekhez.
A GVH saját vizsgálata során arra jutott, hogy az előfizetőknek a kétéves hűségidő alatt NEXT S csomag esetén összesen 36 ezer forinttal, NEXT M csomag esetén összesen 96 ezer forinttal többet kellett fizetniük, mintha ugyanazon előfizetésre készülékvásárlás nélkül szerződtek volna. A versenyhivatal álláspontja szerint így megtévesztő volt a reklámkampányokban feltüntetett, kedvezményesnek mondott, esetenként 0 forintos ár. Mindezért pedig jár a 670 milliós büntetés.
Mindezzel a Magyar Telekom nem ért egyet, mint azt a Napi.hu-nak küldött reagálásukban megjegyzik, "a Telekom folyamatosan törekszik arra, hogy kedvező konstrukcióban kínáljon okostelefont ügyfeleinek. A GVH által kifogásolt kampány kapcsán a Telekom a jogsértést nem ismeri el, a döntés ellen várhatóan jogorvoslattal él, erről a döntés részletes tanulmányozását követően dönt."
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.