szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Azt remélik, Vlagyimir Szergejev közreműködésével tájékoztathatják a tulajdonosokat a vállalatnál kialakult helyzetről.

Levelet írt az Oroszországi Föderáció budapesti nagykövetének a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség, hogy közbenjárását kérje a cég többségi tulajdonosával való kapcsolatfelvételben. Az érdekképviselet szerint ugyanis a Dunaferr Társaságcsoportnál „kialakult helyzet súlyos, de nem csak a járványhelyzetnek köszönhetően”, a menedzsment azonban nem foglalkozik és nem is számol be a tulajdonosnak az észrevételeikről és a jelzéseikről.

A szakszervezet úgy látja, hogy a menedzsment figyelmen kívül akarja hagyni a kollektív szerződésben szabályozott, úgynevezett szabadságos bér kifizetésének előírásait, aminek – mint írták – beláthatatlan következményei lehetnek.

Mint fogalmaztak, a munkavállalók hozzáállásának, áldozatvállalásának köszönhetően eddig mindig sikerült kihúzni a gyár szekerét a kátyúból, de mára az ő életük is kátyúba került: 2010 óta szinte folyamatosan átütemezni kényszerültek a járandóságaikat, nem tervezhettek a béren kívüli juttatásaikkal, mert a Dunaferr likviditási helyzetére való hivatkozás miatt szinte mindig bizonytalanok voltak a kifizetések. „Most már nem tudunk, és nem is akarunk lemondani a kollektív szerződésben rögzített juttatásainkról! Még azok átütemezését sem akarjuk!” – jelezték. Hozzátették azt is, hogy a gyár folyamatosan termel, ezért nem értik, hogy miért kell megint áldozatokat hozniuk és folyamatosan a létszámleépítés rémétől fenyegetve dolgozniuk.

Ahogy akkor megírtuk, az egyik Dunaferr-szakszervezet vezetője már arról beszélt, hogy jogi útra kívánják terelni a bérvitát. Az érdekképviseletek irányítói arról is beszéltek lapunknak, hogy véleményük szerint burkolt leépítések zajlanak a cégnél:

Áll a bál a Dunaferrnél

Jogi útra terelné az egyik szakszervezet a bérvitát az Dunaújvárosi ISD Dunaferr Zrt.-nél. A hangulat most különösen forró az acélgyár környékén, ugyanis a szakszervezetek szerint burkolt leépítések is zajlanak a cégnél. A vállalat egyelőre hallgat.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
hvg.hu Vállalkozás

Csúsznak a fizetések a Dunaferrnél, újra kopogtathat az állam a tulajnál

A járványügyi helyzet miatt csúsznak a fizetések a cégvezetés indoklása szerint a dunaújvárosi vasműnél, holott már tavaly megingott az európai acélgyártás. Sajtóértesülések szerint a magyar állam úgy segítene a szorult helyzeten, hogy bevásárolná magát a cégbe, ahogy ezt már többször megkísérelte az elmúlt években.

Mitől és mennyire lehet ma okos egy otthon? Kipróbáltuk a Xiaomi rendszerét

Mitől és mennyire lehet ma okos egy otthon? Kipróbáltuk a Xiaomi rendszerét

Újabb vidéki településen próbálkoznak a kulturális élet átszabásával

Újabb vidéki településen próbálkoznak a kulturális élet átszabásával

Most a fiatalabbakra veszélyesebb a járvány

Most a fiatalabbakra veszélyesebb a járvány