Koronavírus-járvány
Fellélegezhet kicsit a világ, a Covid-19 ugyan nem tűnt el, de nem keseríti meg a mindennapokat. Ám visszatér-e? És mi van a betegség utóhatásaival? Cikksorozatunkban megtalál mindent, ami a koronavírus-járványról tudnia kell.
„Még nem kezdtük el a tömeges oltásokat, az államfő pedig nem vehet részt oltási programban önkéntesként. Lehetetlen lenne” – közölte Dimitrij Peszkov Kreml-szóvivő egy arra vonatkozó kérdésre, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök beoltatta-e már magát. „Az elnök nem vehet igénybe engedélyezetlen vakcinát” – tette hozzá a Bloomberg tudósítása szerint.
Bár Oroszországban a vakcinák még csak az engedélyeztetési eljárás alatt vannak, az egészségügyi dolgozókat, tanárokat, állami tisztviselőket már elkezdtek beoltani. A 68 éves Putyin kora miatt a magas kockázatú csoportba esik. Természetesen logikus, hogy az államfő ne vegyen igénybe még csak kísérleti fázisban lévő vakcinát, de nem világos, ez mitől volna „lehetetlen” – a hírek szerint a tesztelésbe már október végén bevonták a 60 évnél idősebb korosztályt.
Vlagyimir Putyin szeptember végén telefonon azt mondta Mun Dzsein dél-koreiai elnöknek, hogy beoltatja magát az orosz vakcinával, és ellátogat Dél-Koreába – legalábbis a dél-koreai elnöki hivatal beszélgetésről kiadott közleménye szerint ezt ígérte. Igaz, azt nem mondta, mikor oltatja be magát.
A Szputnyik V névre keresztelt vakcinából már megérkeztek az első minták Budapestre, a kormány azt tervezi, ha a hazai vizsgálatokon biztonságosnak és hatásosnak bizonyul, akkor importálni fog belőle, illetve licenc alapján gyártani is. Az Európai Bizottság ugyanakkor aggodalmát fejezte ki emiatt, az unióban ugyanis nem lehet olyan vakcinát forgalmazni, amit nem engedélyezett az uniós hatóság.
Orbán Viktor kormánya egy kiskapu használatával esetleg megkerülheti az uniós korlátozásokat, az EU-s jog ugyanis lehetőséget ad engedélyezetlen vakcinák ideiglenes importjára és terjesztésére vészhelyzetben, „károkozásra alkalmas kórokozók, mérgek, vegyi anyagok vagy nukleáris sugárzás feltételezett vagy igazolt terjedése esetén”.