Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
A koronavírus-járvány és a Brexit miatt több mint háromszáz éve nem látott recesszió sújtja az Egyesült Királyság gazdaságát.
Csődvédelmet kért a Topshop brit üzletláncot tulajdonló vállalatcsoport, az Arcadia, nem egészen egy nappal később pedig a Debenhams boltlánc is bejelentette, hogy bezárja az egyesült királyságbeli üzleteit – írja a CNN. Ezzel egyik napról a másikra 25 ezer brit állás került veszélybe.
A Debenhams áprilisban már második alkalommal jelentett fizetésképtelenséget egy éven belül. Keddi közleményük szerint eddig hiába próbáltak vevőt találni, ezért, ha nem kapnak ajánlatot, bezárják 124 üzletüket, amelyekben összesen 12 ezer embert foglalkoztatnak. Veszélybe került további 45 külföldi üzletük is.
A 13 ezer embert foglalkoztató Arcadia szintén üzletei értékesítésével próbálkozik. A CNN által idézett elemző szerint ugyanakkor a cégcsoporthoz tartozó márkáknak – külön-külön – jóval több esélye van a túlélésre, mint a Debenhamsnek.
A koronavírus-járvány és a Brexit együttes hatására a lap szerint több mint három évszázada nem látott recesszió sújtja az Egyesült Királyság gazdaságát. Jelenleg nagyjából 1,6 millió munkanélküli van az országban, számuk 2021. második negyedévének végére további 1 millióval emelkedhet, elérve így a 7,5 százalékos munkanélküliségi rátát.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Kvízjátékunk egyszerű: a négy megadott névből három a képzelet szüleménye, egy pedig valóban létezik. De vajon melyik?
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.