Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Jobban eloszlik a forgalom, ráadásul azon sem kell gondolkozniuk a boltosoknak, hogy a szombati munkanapra hétköznapi vagy hétvégi szabályok legyenek-e érvényesek.
Egyenletesebben oszlik el a forgalom az üzletekben, mióta a múlt héten eltörölték a 65 évnél idősebbek vásárlási idősávját – mondta a Világgazdaságnak Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.
Neubauer Katalin, a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség pedig egyenesen úgy fogalmazott, hogy az idősáv feloldása
gordiuszi csomót vágott át.
Ugyanis december 12-én, szombaton, a jövő csütörtökre eső december 24-ét dolgoztuk le, sok kereskedő pedig emiatt bizonytalan volt, hogy 8 órától 10-ig, vagy 9-től 11-ig kell-e védett idősávot biztosítania a 65 év felettieknek.
A kétórás időablakok kivezetésével a kereskedelmi dolgozók és a vásárlók is nyugodtabbak, az utóbbiak így könnyebben veszik tudomásul, hogy a kijárási korlátozással összefüggésben este hétig el kell hagyniuk az áruházakat - tette hozzá.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Humorbonbont reggelizett a Fidesz frakcióvezetője.