Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Schanda Tamás számolt be a Facebookon.
Eddig 109 ezer dolgozó részesült a kormányzati bértámogatásban, amelyre összesen 51 milliárd forintot költött a kormány – közölte Facebook-oldalán Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára. A politikus szerint a kérvényezők 99 százaléka megkapta már a neki járó összeget.
Schanda a posztban ezt követően gyurcsányozik egy sort, ám ennél érdekesebb, amit nem említ: sokan kritizálják azt, hogy a kormány csak 50 százalékos támogatást nyújt a lezárásokban érintett, gyakorlatilag minden bevételét elveszített vállalkozásoknak. Ahogy azt sem, hogy egyes vállalkozásoknál, ha emiatt csökkentik a fizetéseket, a járulékok levonása után sokszor minimális összeg marad a támogatásokból. Természetesen nem lehet mondani, hogy a kormány nem finomhangolta az intézkedést: miután egyre többen tiltakoztak, hogy késik a kifizetést, előlegként, a korábbiaknál sokkal gyorsabban érkezik meg a pénz.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.