Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított a Normaflore termékcsalád forgalmazójával, az Opella Healthcare Commercial Kft.-vel szemben. A versenyhatóság gyanúja szerint a cég két termékét nem az előírások alapján mutatta be egyes reklámjaiban.
A GVH gyanúja szerint a forgalmazó a Normaflore belsőleges szuszpenzió és a Normaflore extra 4 milliárd/5 ml belsőleges szuszpenzió gyógyszerek népszerűsítése során olyan állításokat fogalmazott meg, amely szerint a termék „SMART spórákat tartalmaz”, „a legokosabb választás” antibiotikum-kúra vagy hasmenés esetén, illetve azok megvásárlása „a legokosabb választás a bélflóra védelméért”. A versenyhivatal szerint a vállalkozás ezekkel az állításokkal vélhetően nem az engedélyezett alkalmazási előírások alapján mutatta be a Normaflore termékeket.
Ez az eljárás még nem jelenti azt, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette, mivel éppen azt vizsgálják, hogy megtörtént-e.
Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható – közölte a GVH.
A versenyhivatal a közleményében felhívta a vállalkozások figyelmét arra, hogy a vény nélkül is kiadható gyógyszerek reklámozása esetén kizárólag olyan állításokat tehetnek, amelyek maradéktalanul megfelelnek az előírásoknak.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.