Jó üzlet a hír - nőtt a Reuters eredménye
Növelte bevételét és javított eredményén a tavalyi év egészében és pénzügyi éve negyedik negyedévében a Thomson Reuters üzleti és pénzügyi hírügynökség.
Növelte bevételét és javított eredményén a tavalyi év egészében és pénzügyi éve negyedik negyedévében a Thomson Reuters üzleti és pénzügyi hírügynökség.
Kartelleztek az útépítőcégek a 2001-ben és 2002-ben kiírt fővárosi útépítési munkák elnyerése érdekében – mondta ki a Kúria döntése. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) még 2005-ben tárta fel a versenykorlátozó megállapodást, ami miatt nyolc vállalkozásra összesen csaknem 600 millió forint bírságot szabott ki.
A MÁV Zrt. 2010-2011-ben több mint 12 milliárd forintot takarított meg hatékonyságjavító intézkedéseivel a működési költségekből – mondta egy csütörtöki háttérbeszélgetésen a társaság elnök-vezérigazgatója Budapesten. Szarvas Ferenc szerint a MÁV-csoportnak a jövőben is van lehetősége a hatékonyság javítására, de illúzió lenne százmilliárdos nagyságrendben gondolkodni.
A GVH a kiszabható legmagasabb – összesen közel 60 millió forint – bírsággal sújtott több, fogyasztói csoportok szervezésével foglalkozó vállalkozást. A fogyasztói csoportok szervezésével foglalkozó InterCash Consulting Kft., a Group Saving Kft. valamint a vele szerződésben álló vállalkozások tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytattak – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal.
Idén július 1-től Nick Kós személyében új vezérigazgatója lesz a PwC Magyarországnak.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) még 2005-ben tárta fel nyolc útépítő cég versenykorlátozó megállapodását, amely miatt összesen 593,9 millió forint bírságot szabott ki, a Fővárosi Bíróság, majd a Fővárosi Ítélőtábla után a Kúria is helyben hagyta a cégek elmarasztalását - közölte a GVH csütörtökön.
Új vezérigazgató irányítja júliustól a PwC Magyarországot.
Megállapodott a Budapest Airporttal (BA) és a magyar kormánnyal a Ryanair - jelentette be Michael O'Leary, a Ryanair vezérigazgatója. A cég február 17-én három repülőgéppel bázist létesít Budapesten, majd márciustól további két gépet állomásoztat a ferihegyi reptéren. A vállalat közben a Malév volt munkatársait hívta meghallgatásra.
Érdekes információ található a Wizz Air Holdings éves jelentésében.
Bevételei alapján az elmúlt évekhez hasonlóan változatlanul a Real Madrid a világ leggazdagabb labdarúgóklubja.
A KBC a vártnál gyengébb negyedik negyedévi pénzügyi eredményről adott hírt csütörtökön; a K&H anyabankja nettó...
A világ legnagyobb szeszesitalgyártója, a brit Diageo Plc nettó bevétele és az általa eladott alkohol eladott mennyisége nőni tudott, sőt, az üzemi eredmény egy kivételével minden piacon emelkedett, ez azt mutatja, hogy az alkohol még mindig nagyon jó üzlet.
Nőtt a finn nemzeti légitársaság, a Finnair vesztesége tavaly. Proftja 2007-ben volt utoljára a cégnek.
A világ legnagyobb bevételű mobilszolgáltatója, a brit Vodafone bevétele 11,62 milliárd font volt az üzleti évének decemberrel zárult harmadik negyedévben, 2,3 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál, az elemzői várakozásoknak megfelelően.
Internetes tartalmait is térítéshez köti a jövőben a Neue Zürcher Zeitung - mondta el az MTI-nek adott interjúban a svájci napilap főszerkesztője.
A várt 31,7 milliárd helyett 30,4 milliárd forint konszolidált árbevételt ért el az Egis 2011/2012-es üzleti évének...
A német HeidelbergCement építőanyag-ipari csoport tavaly 2,32 milliárd eurós üzemi eredményt termelt, 3,6 százalékkal többet, mint 2010-ben.
A Credit Suisse-t megcsapta a változás szele - a svájci pénzintézet a tavalyi utolsó negyedévet veszteséggel zárta...
Amíg ő volt a pénzügyi tárca vezetője, a Malév nem ment csődbe, a cég működőképességét, ha nehezen is, de az Európai...
A magyar érdekeltséggel is rendelkező Telenor ASA, Európa északi régiójának legnagyobb telefonszolgáltatója mai...