Adótörvények: megszavazta a Ház a módosítókat
 

Adótörvények: megszavazta a Ház a módosítókat

Hétfő este kormánypárti többséggel elfogadta a Ház a jövő évi adótörvényekhez benyújtott, a kormány által támogatott módosításokat. Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára szerint az eva egy évre még fennmarad, mert nincs más átalányadó a vállalkozásokra.

MTI MTI

Csúszhat a ferihegyi reptér eladása
 

Csúszhat a ferihegyi reptér eladása

Az európai gazdaság problémái miatt a Hochtief a tervezettnél később értékesíti a repülőtér-üzemeltető vállalatokban - köztük a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt.-ben - lévő tulajdonrészeit, ennek hatására pedig veszteséggel zárhatja az évet - közölte a német társaság hétfőn.

MTI MTI

Ilyen, ha Orbán enged: jön a 40 százalékos eva
 

Ilyen, ha Orbán enged: jön a 40 százalékos eva

Marad az eva, igaz, 40 százalékos lesz – ebben állapodott meg Orbán Viktor és a Fidesz frakciója. A miniszterelnök mindezt úgy tálalta, hogy a képviselőcsoport meggyőzte őt az adónem megtartásáról. A kormány és a mögötte álló két parlamenti frakció már három hete vitatkozik az eva megtartásáról, illetve a kivezetéséről.

hvg.hu hvg.hu




Hiába a játékadó, mégis fosztogatnak a félkarú rablók
 

Hiába a játékadó, mégis fosztogatnak a félkarú rablók

Egyelőre mindössze huszonöt darab pénznyerő gép működési engedélyét adták vissza Borsod, Heves és Nógrád megyében a szerencsejáték-szabályok november elsejei hatálybalépése óta. Néhány kistelepülésen csak mutatóban hagytak egyet-kettőt, ám a városokban annak ellenére alig csökkent a számuk, hogy havonta most már félmillió forinttal kell utánuk adózni. Riport.

Kovács István, Miskolc Kovács István, Miskolc









A hitelek helyett tőkebevonásra lenne szükség a kkv-szektorban
 

A hitelek helyett tőkebevonásra lenne szükség a kkv-szektorban

A hitelfinanszírozásrhoz ragaszkodás helyett a tőkebevonást és a befektetők keresését ajánlja a magyar kis- és középvállalkozásoknak Zsembery Levente, a BNV Equity vezérigazgatója a Világgazdaságban, aki szerint a hitelkínálat beszűkülése ebből a szempontból akár segítheti is a hazai kkv-szektort.

hvg.hu hvg.hu



Harmatgyenge Egis eredmény
 

Harmatgyenge Egis eredmény

A várakozásokat jóval alulmúlja az Egis üzemi és nettó eredménye a gyenge forint és az év végi tételek elszámolása...

ecoline.hu ecoline.hu