Kedvezmény családoknak: jobban járhatnak az élettársak, mint a házasok

Az élettársaknak, a jelenlegi gyakorlat szerint, kevesebb családi kedvezmény jár három gyerek után, mintha házasok volnának. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) e helyzeten jogszabály-módosítással változtatna. Csakhogy a tervezett módosítás újabb aggályokat vet fel: az egy háztartásban élő, de házasságot nem kötő szülők - szakértők szerint - visszaélhetnek az új szabállyal.

Salgó Andrea



Hozta a kötelezőt a Suzuki

Üzleti éve harmadik negyedévében 23,64 milliárd jen üzemi profitot ért el a negyedik japán autógyártó (a cég pénzügyi...

ecoline.hu


Létszámbővítést tervez a Getronics Magyarországon

Tíz százalékos bevétel növekedést és létszámbővítést tervez az idén a Getronics Magyarországon, részben azért, mert reményei szerint a fellendülőben lévő Nyugat-Európából újabb megrendeléseket kap a budapesti szolgáltatói központja, részben pedig azért, mert a magyarországi ipari termelő vállalatok jelentős növekedése új informatikai fejlesztéseket jelent a piac szereplői számára.

MTI

Elkerülhetjük az eho visszacsempészését

Nem szerepel a tételes egészségügyi hozzájárulás (eho) bevezetése azok között a javaslatok között, amelyeket a néhány héten belül véglegesítendő reformcsomagot kidolgozó Nemzetgazdasági Minisztérium tett le a kormány asztalára.

MTI
  • MTI
  • Népszabadság

Kevesebb a felszámolás

Decemberben kettővel kevesebb, januárban pedig harminckettővel több céggel szemben indult fizetésképtelenségi eljárás, mint egy évvel korábban, januárban ugyan a tavalyinál lényegesen több cég bezárásáról döntöttek a tulajdonosok, de több új céget is alapítottak - közölte az Opten Kft. pénteken.

MTI

Keletre tart a H&M

Újabb régiós országban lép piacra Európa második legnagyobb ruházati kiskereskedelmi lánca, a svéd Hennes & Mauritz.

ecoline.hu

Last minute adókedvezmény: mennyit spórolhat a cég?

A nyereséges vállalkozások a múlt évben összesen 6 milliárd forintot költöttek színháztámogatásra. Szakértők szerint érthető, a támogatás után járó adókedvezmény akár 70 százalékot is elérheti. A színháztámogatás, kijelenthetjük, az egyik legnépszerűbb adóoptimalizációs eszköz is.

hvg.hu

Vitatja a Tesco a nyereségadózását firtató cikket - az Adózóna kommentál

Az Adózónán január 28-án megjelent "Mennyit adóznak a multik és ki jár jól?" című írásunk több pontját vitatta és egyben kifogásolta a Tesco Globál Áruházak Zrt., arra hivatkozva, hogy az írásban megjelent információk a társaság magyarországi jelenlétét kívánják rossz színben feltüntetni. Az alábbiakban összefoglaltuk az írás Tesco által kifogásolt pontjait, a cég véleményét, s idézzük Béres Molnár Gergelynek, a cikk szerzőjének reagálását is.

unknown






Ingyen honlap, hirdetés és bankszámla a kis- és középvállalatoknak

Komoly lemaradásban vannak a magyar kis- és középvállalatok: több mint ötven százalékuk nincs jelen a világhálón, és a távolmaradók közel kétharmada nem is tervezi a neten való megjelenést. Három cég - a Google, a Budapest Bank és a HonlapABC - kezdetben ingyenes ajánlatokkal igyekszik a hálóra csábítani a hazai kkv-ket.

hvg.hu