Járulékcsökkentés júliustól: kiskapuk mindenkinek?

Július elsejével alkalmazható az a jogszabály-módosítás, mely szerint 2009-ben a minimálbér kétszereséig, vagyis 143 ezer forintig lehet élni a jövőre már a teljes jövedelemre érvényes öt százalékos járulékcsökkentéssel. De mit jelent ez a gyakorlatban? Milyen kiskapuk és törvényértelmezési problémák merühetlnek fel?






Behajthatatlan adósságok: hogyan segítik a cégeket?

Jelentős adóteher-csökkenéssel nem jár, de határozott adóátrendezést eredményez a Parlament által elfogadott adótörvény-csomag, amely az élőmunkára rakódó terhek csökkenését a fogyasztási típusú, és vagyonelemeket érintő adók növelésével ellensúlyozza - összegezte a Deloitte.


Osztalék és forrásadó: radikális módosítások

A jelenleg hatályban lévő társasági adóról és osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. tv eddigi legjelentősebb módosításának lehettünk tanúi a közteherviselésről szóló törvényjavaslat elfogadásával. Ennek során részben korábbi elemek kerülnek vissza a szabályozásba - mint a forrásadóztatás -, részben az elburjánzott adóalap módosító tételeket ritkították meg és olyan korábbi fogalmak nyertek új tartalmat mint az ellenőrzött külföldi társaság.


Lengyelországban 309 cég fizetésképtelen

Lengyelországban 53 százalékkal nőtt az első félévben a fizetésképtelenné vált cégek száma az egy évvel korábbihoz képest, tette közzé csütörtökön a Coface. Az év hátralevő részében további erőteljes növekedés várható.




Milyen következményekkel jár a cafeteria megadóztatása?

Nem vonulnak ki az országból a cafeteria-szolgáltatók, viszont a bevételek várható csökkenése az általuk kínált szolgáltatások átgondolására, költségszerkezetük újratervezésére készteti őket: kiegészítő tevékenységüket fogják erősíteni, ami munkahelyek elvesztéséhez is vezethet. Kérdések.


Ingatlanadó: van, aki megúszhatja

A most megszavazott vagyonadó-törvényben az adó tárgya az ingatlan. Tévesen tették közhírré, hogy 30 millióig adómentes az ingatlan. Valójában minden ingatlan - mint az adó tárgya - adóköteles. Adókedvezményeket, adó alóli mentességeket az adó alanyai (adófizetésre kötelezettek), a magánszemélyek kaphatnak. De mit jelent ez a gyakorlatban?



Milyen autóval járnak a cégvezetők?

A magyarországi flottapiac tehetősebb vásárlórétege mintha főként azzal reagálna a válságra, hogy továbbra is a flottakezelők megnyeréséért küzd. Összeállításunkban negyven, nagyobb flottával rendelkező cégnél 2009-ben egyebek között a járműpark kezeléséről, a lízingdíjakról, az aktuális költségekről, árakról gyűjtött jellemző információkat adjuk közre, kitérve a cégek stratégiai megfontolásaira is.


Oszkó téved: jobb a cseh modell?

A Csehországban bevezetett modell szerint történik hazánkban is a bruttósítás - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter. Néhány szakértő azonban olyan különbségekre hívja fel a figíelmet, ami minden munkavállaló számára forintosítható.



Több mint 1000 feljelentést tett az APEH

Tavaly összesen 1260 büntetőfeljelentést tett az APEH, 16-ot a Szerencsejáték Felügyelet 1963 bűncselekménnyel kapcsolatban, elsősorban adócsalás miatt - írta szerdai számában a Napi Gazdaság.


Oszkó az adótörvényekről: erős váltás

Most már minden kérdésre végleges választ tudok adni a 2010-es, illetve a 2009-es adóváltozásokat illetően - kezdte Oszkó Péter pénzügyminiszter a kormányszóvivői tájékoztatót, amelyen a tegnap elfogadott törvénmódosításokat kommentálta.