Kkv: elfelejtett határidők

Annak ellenére, hogy az APEH már évek óta vizsgálja a dokumentáció meglétét, sok – jellemzően kisebb vállalkozás – még csak most fedezi fel nyilvántartási kötelezettségét. Milyen határidőket és időpontokat kell ismerni a transzferár-nyilvántartások készítőinek?


OÉT: nem közeledtek az álláspontok minimálbér ügyben

A munkavállalók továbbra is havi 80 ezer forintos minimálbérre tettek javaslatot az Országos Érdekegyeztető Tanács pénteki (OÉT) plenáris ülésén, míg a munkaadók nem kívánnak változtatni a jelenlegi 69 ezer forintos összegen.


A kormány maga is léphetne a kkv-k érdekében - mondja a KDNP

A kormány saját hatáskörében dönthetne a kis- és középvállalkozások (kkv) esetében arról, hogy az EU-s pályázati önrészt a jelenlegi 60-70 százalékról 30-40 százalékra csökkentse, emiatt nem kell az unióhoz fordulnia - mondta a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke.




Győztest hirdettek a Goldenbolt versenyen

Az elmúlt hónapokban internetes kereskedők pályázhattak a Goldenbolt verseny keretén belül a 2008 legjobb internetes FMCG kereskedője címre. Az idei év legjobb boltja a whiskynet.hu lett, míg a közönségszavazás legkedveltebb áruháza az etelallergiabolt.hu.


Három és fél milliót akartak az álrevizorok

Adóellenőrnek adta ki magát és három és fél millió forint bírság kiszabásával fenyegetett meg két férfi egy kaposvári autókereskedő céget - közölte az APEH Dél-dunántúli Regionális Igazgatóságának sajtóreferense.




A vállalkozó nyugdíjas és a ledolgozott évek

Vállalkozóként szeretnék nyugdíjba menni, milyen teendőim vannak ezzel kapcsolatban? Rokkantnyugdíjasként mikortól vagyok jogosult öregségi, korkedvezményes vagy egyéb ellátásra? Olvasói kérdések.



Visszavont adócsomag: az egyszerűsítést nem kellene elfeledni

A pénzügyi válság okozta zavar közepette a kormány úgy döntött, hogy a visszavont, adótörvényt módosító javaslatok helyett nem nyújt be újabbat. Van aki csalódott, van aki hibás lépésnek gondolja, a megkérdezett szakértők azonban másként látják.


„Vadászat román fuvarosokra” - a magyarok cáfolnak

A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) és a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) is cáfolta a román fuvarozók érdekvédelmi szövetségének (APTE 2002) állítását, miszerint a magyar hatóságok továbbra is „vadásznának” a romániai fuvarozókra.




Hiányoznak a közepes méretű online cégek

A közepes méretű, az Index, az origo és a Sanoma online csoportja mellett nagy céggé válni képes szolgáltatókat hiányolta az Internet Hungary egyik keddi kerekasztal-beszélgetésének több résztvevője is.




Adósságbehajtás csákánnyal: nincs kegyelem

A tettek mezejére lép a VÉSZ. Az építőipari vállalkozók érdekeit képviselő szövetség türelmi ideje október 15-én lejár. A hónap második felében kíméletlen bontási akciókba kezdenek azoknál a cégeknél, amelyek a szövetség szárnyai alá tartozó vállalkozóknak tartoznak.