Brüsszel támogatja az idősebbek foglalkoztatását

Az Európai Bizottság szerint a korai nyugdíjazás támogatása helyett sokkal inkább az idősebb munkaerő foglalkoztatását kellene szorgalmazni, ez megoldást jelenthetne a munkaerőhiányra és a lakosság elöregedésével együtt járó gondokra is.


Nincs összhangban az NFT a konvergencia programmal

Alkotmányellenesnek tartja a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) az elvárt adó, s a dupla minimálbér bevezetését, ezért arra kérik Alkotmánybíróságot, hogy vizsgálja fölül a Gyurcsány-csomag egyes elemeit. A VOSZ továbbá hiányolja az összhangot a Nemzeti Fejlesztési Terv és a konvergenciaprogram között.


Több száz autóvásárlót csapott be egy cégvezető

Vádiratot nyújtott be az esztergomi ügyészség a bíróságra azzal a cégvezetővel szemben, aki 374 embert vett rá, hogy hitelre új autót vegyenek, mert a kocsikra feltett reklámfeliratokért annyit fizet, hogy az fedezi a hitel részleteit és a biztosítást - közölte kedden a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség sajtószóvivője.


Amikor egy kis cég a multikkal versenyez

Néhány napja Magyar Termék Nagydíjjal tüntették ki Szabó Antal bócsai vállalkozót, elismerve festékeket és lakkokat gyártó cégének, a Poli-Farbénak teljesítményét. A vállalkozót arról kérdeztük, hogy a jelenlegi gazdasági körülmények között miképpen tud lavírozni vállalata, hogyan tud fennmaradni a multik támasztotta éles versenyben?



Hét tipp az online és offline hirdetések kombinálásához!

Az online hirdetések sikere mára túlnőtt a hagyományos média mix hatékonyságán. Az internet azonban, a felhasználók penetrációjának növekedése ellenére önmagában nem elég hatékony. A siker érdekében elengedhetetlen kombinálni a hagyományos csatornákat az online médiával.


Magánvállalkozásra ösztönöznék a fiatalokat az EU-ban

Az európai oktatási és képzési rendszer nem ösztönzi kellő mértékben magánvállalkozásra a fiatalokat, jelentette ki Ján Figel oktatásügyi EU-biztos. Egy friss felmérés szerint az unió állampolgárainak 60 százaléka soha nem fontolgatta magánvállalkozás létrehozását.


Az APEH elitalakulata ellenőrzi a nagy adócsalókat

Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) központosított elit ellenőrzési szervezeti egységet hoz létre a közeljövőben a kifejezetten nagy, országos kiterjedésű vagy akár országhatáron átnyúló adócsalások feltárására - mondta Szikora János, az APEH elnöke.




Tíz dolog, amivel spórolhat cégének

Mivel mennyit spórolhat egy cég? Milyen végzetes hibákat követhet el a költséghatékony cégvezető, és hogyan kerülheti el ezeket? A hvg.hu cégtanácsadókat, könyvelőt és az adószakértőt kérdezett.



Magyarország fokozatosan nyitja meg munkaerőpiacát

A Szociális és Munkaügyi Minisztérium szerint Magyarország fokozatosan, a valós munkaerő-igényhez igazodva nyitja meg munkaerőpiacát a román és a bolgár munkavállalók előtt, Románia és Bulgária uniós csatlakozását követően - mondtaKiss Péter.


Rés nyílik az osztrák munkapiaci zárlaton

Várhatóan már novemberben engedélyezik Ausztriában az új EU-tagok munkavállalói számára, hogy kizárólag ápolóként és gondozóként jogszerűen munkát vállalhassanak osztrák háztartásokban. Ezzel rés nyílik az osztrák munkapiaci zárlaton a kelet-európai munkavállalók előtt, míg a tilalom minden más területre vonatkozóan még öt évig érvényben marad.


Havonta 86 új vállalkozás jelenik meg Belgiumban

Havonta 86 új vállalkozás kap munkaengedélyt a tavalyelőtt csatlakozott európai uniós új tagországokból Belgiumban, ebből átlagosan 85 lengyel, és a nagy része építési cég, jelentette hétfőn a De Standaard című napilap.


Nálunk drágult a leggyorsabban a munkaerő

Az eurózóna tagországaiban a munkaköltségek 2000 és 2005 között átlagban évente 2,2 százalékkal növekedtek, ezt az ütemet jóval meghaladó mértékben nőttek az új uniós tagországokban. Csehországban évi 7,4 százalékkal, Magyarországon 10-zel került többe a foglalkoztatás – derül ki a német statisztikai hivatal elemzésből.


Iskolapadból franchise-hálózatba?

Friss diplomások gyakran indítanak franchise-vállalkozást, a gyors meggazdagodás reményében. Csatlakozni egy jól ismert márkájú hálózathoz, folyamatosan terjeszkedő – holtbiztos lehetőségnek tűnik, de a buktatókkal kevesen számolnak előre.


Szerbiában terjeszkedik a CIB

Megállapodást kötött az AdviseSoft Információtechnológiai Kft. és a CIB Rent Operatív Lízing Részvénytársaság; a CIB Lízing csoport az AdviseSoft-ot választja informatikai partnerének regionális terjeszkedéséhez.


Csetelés a munkahelyen: tiltsuk, tűrjük vagy támogassuk?

ICQ, MSN, AOL, Gtalk és a sor még folytatható. A rövidítések mind különféle, valós idejű üzenetek cseréjét lehetővé tévő szoftvereket takarnak. A fiatalok körében óriási népszerűségnek örvendő alkalmazások egyre jobban beférkőznek a munkahelyre is. Hogyan viszonyulnak a jelenséghez a dolgozók, a munkáltatók, illetve mi a törvényi szabályozás az üzenetek küldőire és fogadóira nézve.