Többen is koronavírussal fertőzöttek az InterContinentalban lakó koreaiak közül
Elkülönítették őket, az ételt is ajtajuk elé teszik.
Elkülönítették őket, az ételt is ajtajuk elé teszik.
Egyik napról a másikra kellett túlélési stratégiát kidolgoznia a hazai vendéglátóhelyeknek a veszélyhelyzet kihirdetésekor. Két budapesti éttermet kerestünk, amelyeknek tulajdonosai nem adták fel, igyekeztek új utakat keresni a napról napra változó, sokszor reménytelennek tűnő helyzetben.
A Coop igazgatósági elnöke szerint át kellene tervezni az életkor szerinti vásárlási idősávokat.
170 ezernek egymillió forint sincs a számláján.
Tisztességtelen gyakorlatnak minősül, ha az életbiztosítási szerződésben az szerepel, hogy a halálesetet 8 napon belül írásban kell jelenteni, és a halottvizsgálati bizonyítványon kívül más dokumentumokat is be kell szerezni.
A márciusi forgalom 65 százalékkal volt kisebb a magyar szálláshelyeken, mint egy évvel korábban. A helyzet várhatóan tovább romlik.
Egyszerűbb belépést enged a kormány a szomszéd országokból mezőgazdasági munkára érkezőknek, akiknek a karantén szabályait is csak úgy kell betartaniuk, hogy dolgozni elmehetnek.
A veszélyhelyzet idején legfeljebb csak azért dolgoznak a munkában maradt taxisok, hogy csökkentsék a veszteségüket.
Jókora veszteséget hozott a Mol számára a gyenge forint, a zuhanó olajár és a koronavírus miatti korlátozások.
Hajdú a Life és Ozone televíziót működtető Media Vivantis Zrt. vezérigazgatója lett.
Várhatóan a világjárvány megtöri a drágább, de minőségi termékeket előtérbe helyező két évtizedes iparági trendet.
Több száz emberről van szó, akikre a külügy tájékoztatása szerint a beruházás mielőbbi befejezése miatt van szükség.
Az elemzők eltérően vélekednek a szektor idei kilátásairól, az április adatok után okosabbak lehetünk.
Meglepetésként érte a debrecenieket a bajor autógyár szerdai bejelentése a munkálatok elhalasztásáról, noha ezt korábbi hírek szerint már lehetett sejteni. Szijjártó Péter külgazdasági miniszter Debrecenbe megy, hogy a BMW vezetőivel tárgyaljon.
Az 1500 embertől megváló cég végleges változásokat vezet be.
Az Ipsos Omnibusz legfrissebb felmérésében azt vizsgálta, hogy a koronavírus-járvány milyen hatással volt a mindennapi életre. A kutatás eredménye szerint több lett az álláskereső, és csökkent a bizalom a média iránt, viszont egyre tudatosabban élnek a magyarok, és bíznak a gyógyszergyártókban.
A külgazdasági és külügyminiszter a jövő pénteken tárgyal majd a beruházás irányítóival.
Három cég pályázott a kivitelezésre, a nyertessel már aláírták a szerződést.
Ha a kocsmák, éttermek, strandok betartják az állami turisztikai csúcsszerv (még) nem kötelező ajánlásait, nagyon más élmény lesz a 2020-as nyár, mint a korábbiak.
A konszern a beruházási költségek csökkentéséről döntött.