DiCaprio is játszik a filmben, amit Tarantino forgat Charles Mansonról
A filmnek címe még nincs, de a szereplőgárdája kapcsán nagy neveket emlegetnek.
A filmnek címe még nincs, de a szereplőgárdája kapcsán nagy neveket emlegetnek.
hvg.hu
Vajon más miliő, merőben új élmények fogadják-e egy-két évtized múlva a múzeumlátogatókat?
Lindner András
A könyvkiadók felvetették, hogy Esterházy Péter születésnapján ünnepeljék a magyar próza napját, az Írószövetség kitalált valami egészen mást.
hvg.hu
A színésznő levelet írt Woody Allen nevelt lányának, aki korábban azzal vádolta a híres rendezőt: gyerekkorában molesztálta őt.
Lengyel Miklós
Nem, nem tévedés, nem is névazonosságról van szó, hanem a XX. század egyik legnagyobb politikusának nem annyira közismert munkásságáról.
HVG
Még mindig nem tudta eldönteni a kormány akar-e Szent Korona-emlékévet vagy sem, de azért egy milliárdot elkölt rá. Kérdés mire, és minek?
Soha nem volt még annyi lehetőség jobbá tenni a világot, mint éppen 2018-ban. Ha vesszük a fáradságot, gyorsan rájöhetünk, hogy manapság a technológiának is nagyban köszönhetően szuperegyszerű segíteni bárkinek bármiben, és jóval kellemesebb érzés is, mint a világ híreit uraló depresszióban tengődni. Boldog új évet!
Tossenberger Tamás
"Ha koronával a fejünkön kell valamit felolvasnunk, ne nézzünk lefelé, a papírt emeljük a szemünk elé, mert a korona olyan nehéz, hogy kitörik a nyakunk" – ez az egyik jó tanács az uralkodásának 92. évében járó II. Erzsébet királynőtől, akivel koronázásának közelgő 65. évfordulója alkalmából készített a BBC televízió személyes riportműsort.
MTI
1878. január 12-én, 140 éve született Molnár Ferenc.
hvg.hu
A Jászai Mari-díjas színész 2013-ban Vidnyánszky Attilát váltotta a Csokonai Színház igazgatói székében.
hvg.hu
A főbb szerepekben Martinovics Dorinát, Mohai Tamást és ifj. Vidnyánszky Attilát felvonultató Vándorszínészeket márciusban mutatják be a hazai mozik. A film hivatalos plakátja először itt debütál.
hvg.hu
Az irodalomtörténész szerint az ő fiatalkorában a dokumentumfilmek sokszor küzdelmesek voltak, a januári Budapest International Documentary Festival kínálatában viszont már csak izgalmas élettörténeteket, sorsokat láthatunk majd.
Aztán a francia Gallimard kiadó 180 fokos fordulatot vett, és inkább nem dobta piacra Louis-Ferdinand Céline pamfletjeit.
hvg.hu
Emléxel még? címmel második múltidéző, feldolgozásokat tartalmazó lemezét készítette el Bérczesi Róbert. A hiperkarma frontembere ismét Én meg az Ének néven jegyezte az anyagot, amelyet január 22-én az Erkel Színházban mutat be.
MTI
Pedig A világ összes pénze rendezője néhány nappal ezelőtt azt nyilatkozta, senki nem kért pluszpénzt az extra forgatási napokért. Igaz, a hírek szerint a színésznek nem is azzal volt problémája.
hvg.hu
A szabad gondolkodás sokszínűségét bemutató kiállítás nyílt több tucat kortárs művész alkotásaiból a HVG kampányszlogenjére – "A sötétség nem tart örökké – Legyen világosság" – reflektálva.
hvg.hu
A dal Taylor Swift tavaly megjelent Reputation című lemezén szerepel.
hvg.hu
A legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjáért versenyző kilenc alkotást – köztük a Testről és lélekről-t – a hétvégén tekintik meg az Amerikai Filmakadémia szavazótagjai. A kaliforniai Palm Springs nemzetközi filmfesztiválján óriási érdeklődés övezte az érintett alkotók, köztük Enyedi Ildikó részvételével rendezett pódiumbeszélgetést a napokban.
hvg.hu
Pippo Zeffirelli szerint Johnathon Schaech amerikai színész csupán bosszút akar állni egy korábbi sérelem miatt.
MTI
Egyre többen sajnálják már, hogy együtt dolgoztak a rendezővel, de egyelőre semmi nem mutat arra, hogy a nevelt lánya molesztálásának a vádja zátonyra futtatná Woody Allen karrierjét.