Woody Allent miért nem söpörte még el a #metoo kampány?
Egyre többen sajnálják már, hogy együtt dolgoztak a rendezővel, de egyelőre semmi nem mutat arra, hogy a nevelt lánya molesztálásának a vádja zátonyra futtatná Woody Allen karrierjét.
Egyre többen sajnálják már, hogy együtt dolgoztak a rendezővel, de egyelőre semmi nem mutat arra, hogy a nevelt lánya molesztálásának a vádja zátonyra futtatná Woody Allen karrierjét.
A filmet a tervek szerint tavasszal mutatják be Olaszországban, Terence Hill a főszerepet is elvállalta.
MTI
Elvesztette megbízását a királynő alsóneműjét beszállító cég.
hvg.hu
A színész négy korábbi tanítványa, és egy őt mentorának tekintő nő beszélt a Los Angeles Times-nak.
Bicsérdi Ádám
Mindannyian ismerjük a pixelesített videókat, filmrészleteket, játékokat, de azok általában nem többek technikai bravúrnál. Gustavo Viselner azonban valami mást csinál: úgy merevít ki ikonikus pillanatokat sorozatokból, filmekből, hogy azok túlmutatnak az egyszerű rajongáson.
Bicsérdi Ádám
Slágereit eddig több mint ötszázmilliószor hallgatták meg a Spotify-on. És ez csak a kezdet, gyanítjuk. Startfotó egy ígéretesen induló karrierről.
Németh Róbert
Az énekesnő a Facebookon óv attól, hogy a Geréb-ítélettel szembeni ellenérzések orbánozásba és kommunistázásba forduljanak.
hvg.hu
A mókás kedvű fiúk megidézték Putyin telkén a Rendőrakadémiából ismert Kék Osztriga bárt.
MTI
Az énekes azt ígéri, hogy néhány hónap múlva nagy bulit csapnak.
MTI
Gettyék családtörténete bizonyíték arra, hogy a gazdagság nem mindig jár együtt a szerencsével. Az elátkozott család sztorija a csütörtökön megjelent HVG-ben olvasható.
HVG
A platform tegnapi bocsánatkérő levelében további lépéseket helyezett kilátásba. És így is lett.
hvg.hu
Friderikusz új szerepben lesz hallható hosszabb szünet után.
hvg.hu
„A sötétség nem tart örökké – Legyen világosság” – a HVG e szlogenjére reflektál műveivel mintegy félszáz képzőművész. Az alkotásaikból összeállított kiállítást Spiró György nyitotta meg. Beszédét videónkban hallgathatja meg.
HVG
Lupita Nyong'o annyira kiakadt, hogy egy szelfivideót posztolt a Twitterre.
hvg.hu
Hattie McDaniel a legjobb mellékszereplő díját nyerte 1939-ben.
hvg.hu
Vándor Éva, Dolmány Attila vagy Kerekes József is vállalkozott rá, hogy egy az egyben megidézze táncban és énekben is a sorozat ismert intróját.
Bicsérdi Ádám
Az olasz közönség a Bolero, valamint a Carmina Burana és a Rómeó és Júlia című darabokat láthatja.
hvg.hu
Idő előtt távozik posztjáról Charles Dutoit, a brit Királyi Filharmonikus Zenekar vezető karmestere és művészeti igazgatója az őt érintő molesztálási vádak miatt – jelentette be a londoni társulat az igazgatóság szerdai rendkívüli ülése után.
MTI
Új nagylemezének megjelenése sem lehet messze. A cím megvan: Boarding House Reach.
Németh Róbert