Carrie Mathison ismét nagy bajban: megjött a Homeland új előzetese
Az első komolyabb ízelítő kevésbé érdekfeszítő, mint a tavalyi évad beharangozója volt.
Az első komolyabb ízelítő kevésbé érdekfeszítő, mint a tavalyi évad beharangozója volt.
hvg.hu
Még egy hét van karácsonyig, ilyenkor figyelhető meg a kétségbesetten rohangászó embertípus kirajzása a nagyvárosok üzletközpontjainak környékén. Aki otthonából követné ezt a természeti jelenséget, tudja, hogy a jegyvásárlással két legyet üt egy csapásra: élményt szerez szeretteinek, és nem öregedik éveket a karácsonyi rohangálás miatt. Koncertajánlónk az ajándékot vadászóknak.
Bicsérdi Ádám
Bicsérdi Ádám
Czeglédi Fanni
A Nemzeti Színház igazgatója szerint a mostani zaklatási botrányok a korábbi, egyoldalú színészképzés és színházi világ miatt alakulhattak ki. Vidnyánszky szerint Alföldi közepes Nemzetit csinált.
hvg.hu
Mások mellett az Overkill, a Carpathian Forest és az Orden Ogan is fellép a 2018-as Rockmaratonon, amelyet július 9. és 14. között rendeznek meg Dunaújvárosban.
MTI
Már első napján 45 millió dollárt hozott a film.
MTI
For The Sake Of The Song címen egynapos minifesztivál rendeznek Budapesten, ahol a folkos, vagy a műfaj határvidékein alkotó magyar és külföldi előadók töltik meg bensőséges dalokkal az Akvárium termeit.
Bicsérdi Ádám
Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is karácsonyi vásárral várják az érdeklődőket a Katona József Színházban és hagyományos jótékonysági akciójukban adakozásra kérik a nézőket.
hvg.hu
Az előadó az angol Elbow, a dal egy Beatles-átdolgozás
Németh Róbert
Nem a madarak röptéből, hanem a tagok titokzatos Twitter-, és Instagram-üzeneteiből vélik kiolvasni a jövőt Beyoncé és csapata rajongói.
hvg.hu
Rockzenészeket is felkérnek majd előadást tartani.
MTI
A Magyar Hírlap kiadóját egy kirekesztőnek ítélt írás miatt 150 ezer forintos, a Story5, a 4-es csatorna és a Galaxy TV médiaszolgáltatóját a reklámszabályok megsértése miatt 360 ezer forintos bírsággal sújtotta a Médiatanács.
MTI
A város vezetése rehabilitálta Publius Ovidius Naso ókori költőt, akit még Augustus császár száműzött a városból.
MTI
1977. december 14-én mutatták be a Saturday Night Fevert, mely csúcsra járatta a diszkóőrületet.
Németh Róbert
Január 1-jétől szabadon felhasználhatóvá válnak a Robin Hood történetét is jegyző Evelyn Charles Vivian művei vagy a Dr. Dolittle írója, Hugh Lofting alkotásai is. A magyar szerzők közül például Czóbel Minka és Orczy Emma munkássága válik közkinccsé az újévtől.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Mármint nem az eredeti trilógia fejvadász-karaktere, hanem a nemrég hazatérő magyar rapper, aki szerint Az utolsó Jedik azt jelentheti a mostani gyerekeknek, mint amit az idősebbeknek az eredeti trilógia jelentett évtizedekkel ezelőtt.
Bicsérdi Ádám
Enyedi Ildikó Testről és lélekről című alkotása is szerepel a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjára esélyes művek kilencesre szűkített listáján – jelentette be az amerikai filmakadémia péntekre virradóra Los Angelesben.
hvg.hu
hvg.hu
MTI