Meghalt Stephen Dunham, a Múmia egyik színésze
Elhunyt Stephen Dunham amerikai filmszínész, aki Oliver Stone hamarosan a magyar mozikba kerülő új filmjében, a Vadállatokban, valamint A múmiában és népszerű tévésorozatokban is szerepelt.
Elhunyt Stephen Dunham amerikai filmszínész, aki Oliver Stone hamarosan a magyar mozikba kerülő új filmjében, a Vadállatokban, valamint A múmiában és népszerű tévésorozatokban is szerepelt.
Kutyaiskola-bemutató, koncert és gyermekprogramok is várják az érdeklődőket vasárnap a budapesti Szabadság téren.
A Snétberger Zenei Tehetség Központ egy éve indult el, hogy a fiatal, tehetséges, hátrányos helyzetű, roma fiatalokat felkarolja. Évente 60 gyerek tanulhat zenélni a felsőörsi központban, közülük csak páran tudnak valóban kitörni a mélyszegénységből. Interjú Snétberger Ferenc Liszt-díjas gitárművésszel, az intézmény alapítójával, az elmúlt egy évről.
Az iszlám művészeteknek szentelték a párizsi Louvre új, majdnem hárommilliárd forintnak megfelelő összegből kialakított szárnyát, amelyet Francois Hollande francia elnök adott át kedden.
Törzsi ruhát öltött és beállt táncolni a helyiek közé Vilmos herceg és Katalin hercegnő a csendes-óceáni szigeteken tett látogatása során.
A két legnagyobb kereskedelmi csatorna eltérő fegyvernemet választott a következő menethez. Mellbedobásra kuncogás. Tv2 versus RTL.
Jövő év elején új stúdióalbum készítésébe fog a New Order: a legendás manchesteri elektro-rock csapat egy évvel ezelőtt állt újra össze, jelenleg is turnén van, októbertől Észak-Amerikában koncertezik.
Tele van titokkal, és sok tekintetben Berlinre emlékeztette, ezért is szerette meg Budapestet Sebastian Koch. A német színész szerepet kapott a Die Hard ötödik részében, ezért töltött négy hónapot Budapesten. A welovebudapest.com-nak adott interjúban azt ígérte: nemsokára visszatér a magyar fővárosba, de már egy másik film miatt.
Elindult az MTVA új, kifejezetten mobilokra fejlesztett portálja, a Teletéka. A kizárólag okostelefonokkal és táblagépekkel igénybe vehető szolgáltatás a közmédia teljes tartalomskáláját teszi elérhetővé, első körben kizárólag a Telenor előfizetői részére.
Elindult a regisztráció kedden a Kutatók éjszakája programjaira: aki időben jelentkezik, szeptember 28-án semmiről nem marad le – ígéri a magyarországi programokat szervező Tempus Közalapítvány.
Egy filmszínészmesterséget oktató iskolában fog tanítani Pokorny Lia - számolt be a Bors.
A vad, maszkszerű sminkjéről elhíresült hard rockbanda, a Kiss ezen a napon, 1983. szeptember 18-án jelent meg először make-up nélkül az MTV műsorában. A látvány akkor sokkolta a rajongókat.
Patrick Duffy-t nem zaklatta fel, hogy szabadlábra került az egyik elkövető, aki szülei meggyilkolásárt került börtönbe.
Nincs könnyű helyzetben ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskolája, ugyanúgy nincs, mint számos más iskola. Jótékonysági koncerttel segít a Tutta Forza és a Parafónia.
A Blue Velvet című szám Lana Del Rey előadásában hallható a H&M új reklámfilmjében.
Egy igazi 007-rajongó elzarándokol a Bond-történelem nagy helyszíneire. Egy közepes Bond kedvelő meglátogatja őket.
Tökéletes választás volt a biszexuális prostituált fiú szerepére Szabó Dávid, az X-faktor egyik esélyese – mondta a Blikknek a Férfiakt című film rendezője, Esztergályos Károly.
Befejezték a kutatást Leonardo da Vinci elveszett freskója után a firenzei Palazzo Vecchióban. Az alkotást a palota egyik termének fala mögött sejtették.
Justin Bieber Baby című slágere volt az első videó, ami elérte a félmilliárdos letöltésszámot a YouTube-on, de Jennifer Lopez On the Floor című dala is kevesebb mint egy év alatt hozott 500 millió letöltést. Íme minden idők legsikeresebb felvételei a videomegosztón, a szeptemberi állás szerint. Eminem duplázott a top 10-ben.