Meghalt Ingmar Bergman

© AP

A művész, aki színházi és operarendezőként is letette névjegyét, már 1945-től készített filmeket, de csak 1956-ban, A hetedik pecsét című alkotásával vált világhírűvé. Olyan műveket hagyott maga után, mint A nap vége, a Tükör által homályosan, az Úrvacsora, A csend, a Farkasok órája, a Szégyen, vagy az eredetileg tv-sorozatnak készült Jelenetek egy házasságból. Képi világában iskolát teremtett az emberi arcoknak a végsőkig való feltárásában, és mindenkinél kendőzetlenebbül mutatta be a lélek rejtett titkait, frusztrációit. Számos nagy színész pályáját indította el, az ő filmjeiből ismerte meg a világ Max von Sydow-t, Gunnar Björnstrandot, Ingrid Thulint, Bibi Anderssont és Liv Ullmannt.

Élete utolsó két évtizedére Bergman visszavonult a filmezéstől, csak 2003-ban tért vissza egy tv-film erejéig a Sarabande-dal, amely a Jelenetek egy házasságból hőseit mutatta be 30 évvel később.

Bergmant a filmvilágban sokan a legnagyobb rendező egyéniségnek tartották. Szabó István filmrendező egy nyilatkozatában ezt azzal magyarázta, hogy a szakmában dolgozók legbelül tudják, hogy a svéd géniusz adta a legtöbbet a filmes szakmának.

Nagy filmek, nagy idők

Nálunk a Bergman-kultusz leginkább az ötvenes évek végétől a nyolcvanas évek elejéig készült filmjei nyomán indult el. A hatvanas évek elejének nagy korszaka, a Trilógia, majd a hetvenes években készült, a magánélet problémáit boncolgató filmjei végleg beégették a hazai filmes köztudatba is Ingmar Bergman nevét. A magyar közönség által legismertebb Bergman-filmek: A hetedik pecsét (1956) A nap vége (1957) Arc (1958) Tükör által homályosan (1960) Úrvacsora (1961-62) A csend (1962) Persona (1965) Szégyen (1967) Rítus (1967) Szenvedély (1968) Érintés (1970) Suttogások, sikolyok (1971) Jelenetek egy házasságból (1972) A varázsfuvola (1974) Színről színre (1975) Kígyótojás (1976) Őszi szonáta (1977) A bábok életéből (1979-80) Fanny és Alexander (1980-82)

Az Oscar-díjas Szabó István az MTI-nek nyilatkozva kiemelte: a Bergman-filmek úgy számítanak a nézőnek, mint egy nagy regényíró regényei, egy nagy költő versei, vagy egy nagy drámaíró művei. Mint felidézte, Bergman leírta egyszer, hogy a filmrendező olyan foglalkozású ember, aki érdeklődést tud kelteni egy hős vagy egy történet iránt; ha nem tudja felkelteni ezt az érdeklődést, akkor nem filmrendező.

A filmrendező kitért arra, hogy személyes kapcsolatban is állt az Európai Filmakadémia alapító elnökével. A filmakadémia megalakulásakor Ingmar Bergman többek között a magyar alkotót választotta egyik munkatársának.

"Sokat voltam vele együtt, és az ő irányításai alapján dolgoztam az akadémián" - tette hozzá Szabó István.

Janisch Attila, Balázs Béla-díjas filmrendező is felidézte a Bergman-filmekkel kapcsolatos emlékeit: a gimnázium elvégzése után, amikor Kecskeméten a moziüzemi vállalatnál dolgozott, Ingmar Bergman rendkívül sok filmjét megnézte. Volt, amit akár húszszor is; például a Suttogások és sikolyok címűt, amely meghatározó volt számára.

"Nagyon fontos film volt minden szempontból a pályámon" - hangsúlyozta Janisch Attila, hozzáfűzve: Bergman volt a mestere a mozgásban lévő emberi arcnak, ami a filmnek a leginkább a sajátja, formanyelvének leginkább jellegzetessége, amit semmilyen más művészeti ág nem tud megjeleníteni. Közeli képeken el tudott mondani egy történetet, és az emberi arc minden rezdülését meg tudta mutatni.