szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A közjogi méltóságokkal az élen ma sorra gratuláltak Németország vezetői az ország jelenlegi legtekintélyesebb írójának, a Nobel-díjas Günter Grassnak 80. születésnapja alkalmából.

© AP
A méltatásokból kicsengett: Grass a háború utáni Németország legfontosabb irodalmi személyisége, akinek hangjára nemcsak az ország, hanem az egész világ odafigyelt, s ma is ezt teszi. Ahogy Horst Köhler államfő fogalmazott: Grass a német irodalom "arcává" vált, aki leginkább járult hozzá ahhoz, hogy a német kultúra a Harmadik Birodalom és a háború után ismét tekintélyt vívott ki magának.

Az életművet méltatta Angela Merkel kancellár is, kiemelve, hogy Grass egy személyben író, költő és képzőművész, aki minden területen maradandót alkotott. Politikusként is, és ennek kapcsán a kancellár asszony az állandó vitatkozót, a figyelmeztetőt, a szolidaritást vállalót, az emberi jogok, a demokrácia mellett mindennél erőteljesebben elkötelezett személyiséget emelte ki.

A konzervatív Bundestag-elnök, Norbert Lammert szerint a 80 esztendős író a legtöbbet tette a demokratikus emlékezés kultúrájának megteremtéséért. Regényeinek hősei a háború utáni német identitást testesítik meg, a háborús és a háború utáni generációk tapasztalatait.

A hivatalos ünnepséget október 27-én Lübeckben tartják, ahol Grass életének több évtizedét töltötte, s amelyen Köhler államfő mond beszédet. Günter Grass 68 évesen költözött a hanzavárosba, hogy - mint egyszer nyilatkozta - közel lehessen az általa leginkább tisztelt, két Nobel-díjas "kollégájához", Thomas Mannhoz és Willy Brandthoz. Thomas Mann 1875-ben született Lübeckben és 23 éves koráig élt a Trave parti városban, s meghatározó ifjúkori éveit Lübeckben élte le Willy Brandt is.

Köszöntötték az írót szülővárosában, a lengyelországi Gdanskban, ahol Grass 1927. október 16-án megszületett. Lengyelország évtizedeken keresztül kicsit magáénak is tekintette Grasst, aki szinte minden művében a múlttal való szembenézést, és a német-lengyel megbékélést sürgette. Ezért is okozott sokkot Lengyelországban - s Németországban is - az író tavaly augusztusi vallomása arról, hogy 17 évesen a náci Waffen-SS tagja volt. Az író a Hagymahántás közben című önéletrajzi művében ezt azzal magyarázta: a nyolcvan felé közeledve találta meg megfelelő módot arra, hogy "elszámoljon" múltjával.

S bár Gdanskban egy évvel ezelőtt még többen követelték, hogy Günter Grass mondjon le díszpolgári címről, sőt Nobel-díjáról is, mára Lengyelországban és Németországban is szinte mindenki "megbocsátotta" a fiatalkori "eltévelyedést", egy tizenhét éves fiatal akkori döntésével szemben előnyben részesítve a páratlan életművet.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI/hvg.hu Kult

Nyílt levélben magyarázkodik Günter Grass

Günter Grass Nobel-díjas német író, aki a nyáron beismerte, hogy a II. világháború idején 17 évesen belépett a Waffen SS-be, bűnbánatot gyakorolt a Háárec című izraeli napilap csütörtöki számában megjelent nyílt levelében.