Meg lehet-e előre mondani, hogy milyen lesz egy kulturális esemény? Meg lehet-e becsülni a felhozatal minőségét? Kiszámítható-e a hangulat, a szellemi telítettség, vagy a kikapcsolódás jól eső érzetének foka? A 40. Magyar Filmszemle hangulatára már a start előtt sok minden rányomta a bélyegét. A jubileumi mustra január 27-én kezdődik, de a versenyzsűri, az alkotók, a sajtó és egymás között sokan mások (jobbára nethuszárok) már korábban elmondták a véleményüket. Nincs is ezzel semmi baj, jó esetben mindez része a magyar film promóciójának, körítésének. Még akkor is, ha a játékfilmes előzsűri tagjai úgy vélik: „az idei mezőny gyengébb lett az átlagosnál”, hogy a filmek „az élet primer brutalitását ábrázolják”, hogy „nincs igazi tétje a filmeknek”. Tudjuk, gyakran a rossz kritika a legjobb hírverés. A közönség dönt: hisz vagy néz.

Tarr Béla: A londoni férfi Behozzák a tavalyi lemaradást

Alámondás Elsőfilmeseké a szemle?

A meglepetések szemléje lehet az idei, ahol a játékfilmek közel felét elsőfilmes rendezők jegyzik. A szakmát ezúttal a kiírt, majd sebtében visszavont stúdióprivatizáció osztja meg. A HVG szemle-beharangozója itt olvasható!

Az igazi gondok ott kezdődnek, amikor beindul a magyar reflex: anyázunk vértolulásig. A véleménynyilvánítás szabadsága mifelénk a békétlenség szabadsága. Internetes fórumokon még mindig szóba kerülnek „művészfilmes köcsögök” és az olcsó szórakoztatás „csacska mocska”. Mintha nem volna egyértelmű, hogy nem művész és közönség, nem szerzői film és „közönségbarát” műfajiság áll egymással szemben, hanem minőség és kontármunka. Jó filmek igenis vannak. Jó magyar filmek, legyen szó szerzőiségről vagy zsánerről. Ahogy persze rossz filmek is készülnek – de rosszul ül fel a lóra, aki azt gondolja, hogy akár a kritika, akár a piac, akár a pénzosztó Magyar Mozgókép Közalapítvány képes végérvényesen kiszorítani a kontárokat.

Csak a szépre emlékezve: a tavalyi felhozatalból például tiszta szívből lehetett örülni az elsőfilmes Gigor Attila A nyomozó című meglepetésmunkájának, és a Mundruczó Kornél rendezte Delta cannes-i elismerésének. És már most lehet örülni (az idei mustrán versenyben lévő) Valami Amerika 2. több mint 300 ezer nézőjének. Persze legtöbben csak akkor örülünk, amikor már a „miénk” a díj, amikor megváltottuk a sokadik jegyet is – mert csak akkor kérdezünk, amikor a többiek már beszélnek róla.

Herendi Gábor: Valami Amerika 2. Szemben a zsánerrel

Talán ezért számít még ma is újdonságnak az, amit nyugat-európai, szintén állami-alapítványi filmfinanszírozó országokban régóta tudnak: a filmes közbeszédhez művészre és közönségcsalogató kismesterre egyaránt szükség van.

A szemlénél maradva: szerzőiség és műfajiság kölcsönös fontosságát két mustrával ezelőtt a szemleszervezők egy zsánerfilmes díj bevezetésével is kifejezték. És tavaly éppen ennek – az eredetileg megosztott fődíjként bevezetett – elismerésnek az eltörlése, majd különdíjként megtartása, valamint Tarr Béla cannes-i versenyfilmje (A londoni férfi) körüli huzavona, s persze a filmtámogatási rendszerünk Európai Uniós felülvizsgálata adta meg a szemle előtti alaphangulatot.

Idén szép számmal válogatott az előzsűri a zsánerfilmek közül s hogy a műfaji film idehaza még mindig főként vígjátékot jelent, annak a szemléhez vajmi kevés köze van, az filmes kultúránk problémája. A londoni férfit is bemutatják, igaz, továbbra sem nyitófilmként. S az igen rangos Karlovy Vary fesztiválon kategóriája első díját nyert dokumentumfilmet, Nemes Gyula Letűnt időkjét nem teték a versenymezőnybe, csak az informális vetítésekközé.  Számos korábbi szemle-nóvum pedig hiányzik, és ezek eltűnése néhányaknak okot adhat sértődésre. Nem lesz például külföldi zsűri (hacsak Zsigmond Vilmos Oscar-díjas, 1956-ban az USÁ-ba vándorolt operatőrt nem számítjuk külföldi döntnöknek), megszűnt a kísérleti filmek szekciója és elmarad a dokumentumfilmek kategorizálása is. Lesz ugyanakkor tévés szekció és filmvásár. És lesznek szakmai programok, ahol minden bizonnyal szóba kerül „a filmszakmát megosztó” kérdés, a befagyasztott stúdióprivatizáció ügye - és persze remélni lehet, hogy konstruktív vita keretében, botrány nélkül. Hogy a jubileumi Filmszemlén azért a filmeké lesz a főszerep. Mert a filmeknek – legyenek jók vagy rosszak – igenis tétjük van: beül-e a néző a moziba, vagy távol marad.

Schreiber András