Tetszett a cikk?

Nehéz fölidézni, mikor kezdte utoljára így új szezonját a Magyar Állami Operaház Budapest. Végre mellszobrot kapott a ház emlékezetes, bár rövid periódusát jegyző Gustav Mahler, a magyar és európai uniós himnusz után az ő II. szimfóniája csendült fel az évadnyitón. Nyolc nappal később pedig premierrel rukkoltak elő, nem is akármilyennel: Boito Mefistofele című darabjával, amely több mint száz éve „láthatatlan” volt Budapesten.

Boito: Mefistofele
szeptember 14., 19., Magyar Állami Operaház Budapest

Egy normális kulturális életet élő országban természetesen e két momentumtól zengtek volna a rádiók, televíziók, újságok, még a közbeszéd is. Budapesten az események súlyához képest csupán szerénynek nevezhető a visszhang. Amiben elsősorban nem az intézmény hibás (része azért van benne), hanem az a szituáció, amely a dalszínház körüli, az emberi és hatalmi játszmákon túl sajnos a politikai befolyás megszerzéséhez kapcsolódó mérkőzésekből adódott. A „meccsek” kerültek a címoldalakra, a teljesítmény helyett.

Mondhatnánk: premier lesz még az évadban, nem kell úgy mellre szívni a dolgot. Csakhogy a Mefistofele bemutatója összefügg azzal a sokéves megkésettséggel, amit egyre kevésbé látszik ledolgozni a teátrum, noha ebben nem csak az intézmény a ludas. Ahogy a Xerxészt az eredetileg kitűzött időpontban, 2003-ban kellett volna megismernie a magyar közönségnek, a Mefistofelének is az előző vagy azt megelőző évadban kellett volna színre kerülnie, hogy a publikum olyan nézői-befogadói kultúrára tehessen szert, amellyel képes feldolgozni és értékének  megfelelően megítélni a nem egy az egyben értelmezhető interpretációkat. Rögös út ez, de Kovalik Balázst, a Mefistofele rendezőjét talán nem ingatja meg.

Bretzs Gábor Mefistofele szerepében
©

Ostobaság és taszító okoskodás között penge vékonyságú a józan szellem mezsgyéje, nehéz fölkapaszkodni rá. A létezés eszmei vezérfonalának kutatása és az élet primer gyönyörűségei között tévelygő emberi lény lehetséges/lehetetlen egyensúlyi helyzete évek óta foglalkoztatja Kovalik Balázst. 1997-ben Szegeden rendezte meg először Boito operáját, rajta kívül ugyan kinek jutott volna eszébe elővenni Magyarországon ezt a darabot?  No, itt az első lehetőség, hogy belekössünk: minek is egy ilyen komplikált, nagy ének- és zenekari apparátust, hatalmas színpadképet igénylő produkciót tető alá hozni? Könnyű a válasz: a Mefistofele zeneileg értékes, és főként kihagyhatatlanul érdekes mű. Noha a lexikon-címszavak úgy aposztrofálják, hogy a szerző az olasz hagyományt a wagneri monumentalitással ötvözte, az előadást látva és hallva, franciás ihletettségű, a magasztost és a bensőségest kiváló dramaturgiával vegyítő operával szembesültünk.

A fausti dilemma folyamatosan kísérti Kovalikot. Most vált világossá, ha nincs a Mefistofele, talán nehezebben interpretálhatta volna a Bayerische Staatsoperben Eötvös darabját, az Ördög tragédiáját (képileg is visszautal erre az állomásra például az átlátszó anyaméhszerű gömbökkel, a bevásárlószatyrokkal). A sajátos jelek, amelyek az alkotót pályáján kísérik, nemcsak neki fontosak, nekünk, nézőknek is, hogy számunkra egyfajta védjegyként jelenjenek meg. Már, ha jól funkcionálnak; a Mefistofelében remekül beválnak. Amint a többi szemkápráztató akció, Kovalik egyik alkotótársa, Antal Csaba színpadképében. Nem túl sok, amit látunk? A játékgépek, a vérszívó csókok és ölelések? Ma a kedvenc pékünk helyén biztosan új játékbarlang nyílik, a tinilányok a metrón nem Mikszáthot olvasnak, hanem csak a vámpíros könyveket falják, a hangsúly a „csak”-on van. Ezek vagyunk mi, kedves nézőtársak, és nem a Bohémélet finoman köhécselő hímzőlányai. Nem túl rokonszenves ez a Mefistofele Bretz Gábor kiváló alakításában? De hát nyájas mosolyú fickók tesznek jelzálogot az otthonunkra, viszik prostituáltnak a lányainkat. Talán erőltetett ez a fajta naturális értelmezés, de Kovalik rendezésében épp az a nagyszerű, hogy lehetővé teszi, érzékenységünk szerint gondoljunk bármit.

Bretz Gábor Mefistofeléje egyébként azért is tűnik kedvesebbnek, mert Fekete Attilából hiányzik a belülről előhívható líra, nem éli, ám becsületesen eljátssza a szerepet, megbirkózik a szólammal. Létay Kiss Gabriella a házban első premierjének – gondolom, nyomasztó – súlyával lépett színre Margeherita–Elena kettős szerepében, amit igényesen, de szolidan formált meg, a napi gyakorlat nyilván kiteljesíti a szólamot és a figurát is. Kovács János karmesterre emberfeletti feladatot rótt a mű és a rendezés, Kovács, mint már annyiszor, biztosan kézben tartotta a zenekart, és Szabó Sipos Máté irányításával magasabb osztályba lépett kórust.

Albert Mária
Gramofon zenekritikai műhely

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Kult

Nyári kaland régies utóízzel

Idejétmúlt kifejezés az uborkaszezon. Az egymással versengő európai fesztiválok elképesztő sztárparádékat rendeznek nyaranta. A BudaFest Bohémélet-előadása csatlakozott e sokszereplős mérkőzéshez.

Kult

Egy zenei fesztivál, kicsit másképp

Kaposvár kiváló gazdája lehet a jövőben a Nemzetközi Kamarazenei Fesztiválnak: fellépett többek között Joshua Bell, Rados Ferenc és Kocsis Zoltán.

„A zene már több száz éve a megértést, a kölcsönös szeretetet szolgálja” – Fischer Iván 70 éves

„A zene már több száz éve a megértést, a kölcsönös szeretetet szolgálja” – Fischer Iván 70 éves

Fenyegetést lát a YouTube Donald Trumpban, meghosszabbították a tiltását

Fenyegetést lát a YouTube Donald Trumpban, meghosszabbították a tiltását

Mellélőtt a BBC a Phil Spector halálát bejelentő címével

Mellélőtt a BBC a Phil Spector halálát bejelentő címével