Luca-széke, Luca-búza, Luca-napi kotyolás és dologtiltás: többek között ezek a népszokások és fogalmak élnek a köztudatban december 13-val kapcsolatban. A Luca a latin Lucia névből ered, a lux, vagyis fény szóból származik - nem véletlen, hogy fényhozó Szent Lucáról beszélünk - de mivel az év legsötétebb időszakára esik Luca-nap, amikor a néphit szerint a gonosz, csintalan, pajkos szellemek visszajárnak, a fény és vidámság mellett negatív hozadékai is lehetnek - így tartották vidéken egészen a 20. század közepéig.

„A nyolcvanas évek elején a hagyományőrző pilisi szlovák falvakban még tartották a Luca-napi alakoskodó népszokást. Ilyenkor asszonyok járták az ismerős házakat újmenyecske ruhába, szép, hímzett főkötőbe, díszes pruszlikba, fehér vállkendőbe öltözve. A legfontosabb ruhadarab az arcukat betakaró, fejükre csavart fátyolszövet volt, amibe azért burkolóztak, hogy kilétük rejtve maradjon. Hátukon cukorkával megrakott kosarat vittek, kezükben pedig fakanalat. Így vonultak a sötét téli utcán, s rendszerint s rokon gyerekekhez tértek be be” - mesélte Szojka Emese, a Néprajzi Múzeum munkatársa.

A „lucázás” itt azt jelentette, hogy a fehér ruhás, elkendőzött arcú alak némán, csak mozdulatokkal arra imádkozásra ösztönözte a gyerekeket, majd ezután a magával hozott cukorkát  - régebben tökmagot, pattogatott kukoricát - kiszórta az asztalra. Mikor a gyerekek megpróbálták felszedni az édességet, fakanállal „odakopogtak” és megakadályozták az ajándék megszerzését. „Amikor én szemtanúja voltam e szokásnak, akkor már a nagyobb gyerekek az utcán a Lucák nyomába járva csúfolódó énekekkel kísérték a kisebb gyermekekben még félelmet vagy megilletődöttséget keltő alakokat” - tette hozzá Szojka Emese. 

Más magyarországi szlovák falvakban a legények e napon fehérre festették az arcukat, fehér lepedőbe bújtak, néhol csúnya krumplifogat is ragasztottak, így ijesztgették Luca napján a fonóbeli lányokat, megjelenítve az ajándékozó alak mellett egy démonikus, boszorkányos alakot, aki szerepe szerint fiatal lányokat rémiszt meg. A hazai falvak többségében azt tartották, hogy a „lucázni” járó gyerekek szerencsét hoznak, már persze, ha az első érkező fiú. A lány ugyanis terméketlenséget „jövendölt” - a néphit szerint.

Ilyenkor a leghosszabbak az éjszakák, a sötét téli esték a gonoszjárásnak kedvező alkalmak. Ezért vetették be a falusiak a bajelhárító praktikákat: egyes területeken fokhagymával kenték be a házi jószágokat a gazdák, a seprűket pedig gondosan elzárták, nehogy a boszorkányok felpattanjanak rá, és galibát okozzanak. Luca boszorkányos jellegéhez kapcsolódik az ötszög alakú Luca-szék készítése is, melyet ezen a napon kezdtek faragni. „Készítéséhez kilencféle fát kellett használni, s karácsonyig el kellett készülnie. Aki december 24-én, az éjféli misén erre feláll, meglátja a falu boszorkányait - tartotta a Luca-székének varázserejébe vetett hit” - mondta Szojka Emese. A Dráva környékén ugyanezen célból úgynevezett „lucainget” készítettek.

A téli időszakhoz kötődő, jeles napi szokások közül szinte mindegyik valamilyen módon kapcsolódik a jövőt fürkésző jóslatokhoz. Luca-napja a Gergeyl-naptár bevezetése előtt a téli napforduló kezdő napja volt, ezzel együtt az év legrövidebb napja. Átmenet az óévből az újba, amely az archaikus néphagyományban a természeti jelenségek változást jelképes értelmű cselekvésekkel köti össze. Középpontjában többnyire az a vágy áll, hogy „meglássák”, mit hoz a következő év - időjárás, termés, házasság, szerencse dolgában -, különféle praktikákat, jóslásokat vetettek be.

Luca-búza

eko-alkotasok.blogspot.com

A Luca-búzát december 13-án kell elültetni. Ha karácsonyig kizöldül, jó lesz az esztendő, s a leány is férjhez megy - a hozzá fűzött magyarázat szerint. Sokszor a karácsonyi asztalra is kitették a zöldellő búzát: a friss, sarjadó növény zöld az újjáéledő természetet jelképe.

A Luca napján sütött pogácsa ugyanazt a célt szolgálta, mint például az András-napi szerelmi jóslás: minden pogácsába egy férfinévvel ellátott cédulát gyúrtak, ami a lány jövendőbelijére utalt. Ilyen „férjlátó” jóslás volt a gombócfőzés is: amelyik, cédulával töltött gombóc először kifőtt és a felszínre jött a fazékban, az utalt a a leendő férjre - a néphit szerint. 

Ma is ismert a lucakalendárium: úgy jósolták meg a jövő évi időjárást, hogy december 13-tól karácsonyig feljegyezték a napi időjárást, ezt pedig kivetítették a következő 12 hónapra.

Egy másik Luca-napi szokás a „kotyolás”, ami elsősorban a Dél-Dunántúlon volt jellemző, és a tyúkok termékenységével hozható összefüggésbe. Kisebb fiúk jártak házról házra, s a kezükben hordott vesszővel megpiszkálták a szárnyasok tojókáját, tréfás „Luca, Luca kitty-kotty, tojjanak a tyikok”- kezdetű mondókával, hogy a „varázslással” jelképesen elősegítsék a tojásszaporulatot.

A nők számára a Luca-nap - ahogy ebben az időszakban, például Borbála-napkor is megfigyelhető volt - dologtiltással is együtt járt. Ilyenkor tilos volt mosni, fonni, mert a néphit szerint az ekkor végzett házimunka balszerencsés volt. Ahogy a kölcsönadott holmik is balszerencsével jártak: ezek a régiek szerint elvitték a háziak szerencséjét. Egyes vidékeken e napon tilos volt baromfit vágni, vagy háztáji munkát végezni - ugyanezen okból. A Palócföldön viszont, ahogy Csáky Károly írta a Hont megyében élő Luca napi szokásokról, szinte kötelező volt e napon fosztani, mert ilyenkor „kinyitják a tyúkok seggit”, ami a bőséges jövő évi termést „segíti elő” - legalábbis a régiek elképzelése szerint.

Mára nem sok különféle ősi képzetekben, hiedelmekben gazdag népszokás maradt. Egyes hagyományőrző családokban ma is ültetnek Luca-búzát, mely emeli az ünnep hangulatát. A Luca-napi alakoskodó szokások - a különféle énekek, mondókák - színpadi műfajként élnek tovább.