Évtizedes ismerősök, színházi és sajtómunkások, a föld alól a trendi fősodorba átevickélt zenészek, pályán maradt és azt elhagyó válogatott művészek kocsmáztak, demonstratíve. A kánikulai akolmelegben volt egy kvázi színházi program és sok valódi villámkoncert.

„Tényleg beállt a Gyuri válságmenedzsernek” – intimpistáskodtak a Kortárs Művészetek Házát még júliusig vezető Szabó György profilváltása kapcsán a jól értesültek. Élesben aztán ezt nem merte senki megkérdezni tőle.

A Trafót 1998-ban négyévnyi kilincselés és politikai brusztolás után igazgatóként megalapító – annak idején a legendás Közgáz Klubban kezdő, majd a Pecsát táncelőadásokkal is felfuttató – közgazdászt afféle gyászoló özvegynek kijáró tapintattal kezelte a korszakzárónak meghirdetett zártkörű mulatság díszes közönsége. A Kelet-Közép-Európa egyik meghatározó tánc- és színházi központjává fejlődött intézmény élére másodjára már nem pályázó kultúrmenedzser helyére – az első körben nyertes Bozsik Yvette visszalépése után – még nem hirdették ki az új direktort.

Fazekas István

Az efféle ügyekben járatosak tegnap tényként állították, hogy a Trafót a vajdasági Nagy József kapta meg. A Jel Színházával világhírűvé vált, Orleans-ban önálló, államilag dotált koreográfia központot is alapító, szakberkekben csak Szkipének hívott Nagy azonban az operatív vezetést állítólag nem vállalta, mivel szülőfalujában, Magyarkanizsán él és alkot.

„Így most keresik azt a megbízhatót, akire nem túl nagy ez a kabát” – magyarázta fröccsközi bizalmassággal egy Trafóért aggódó bennfentes. A hazai művészeti progresszió öregedő élharcosai vérmérsékletüktől függően adták-vették a híreket. A párás tekintetű nosztalgiázás, az anyázós rendszerkriktika és a patetikus letargia egyaránt része volt az esti közhangulatnak.

Fazekas István

A 1991-ben francia házfoglaló utcaművészek által felfedezett és elfoglalt – fővárosi, állami és EU-s forrásokból befogadó intézménnyé alakított – egykori transzformátor ház nagytermében 15 perces koncerteket adtak különféle zenekarok. Az egykori (Kistehén tánczenekar) és a mai (Anselmo Crew) kultzenekarok fellépései a segély- vagy gálakoncertek hangulatát idézték, csak itt nem hordozta körbe senki a perselyt, és a számlaszámot sem vetítették ki a háttérmolinóra, sőt még celebszerű konferanszié sem akadt. Ment minden, magyaros csúszásokkal, a maga rendjén. Házibulisan.

A Trafót a nemzetközi kooprodukciók piacára bevezető, tíz éve feloszlott Mozgó Ház egykori tagjainak szeánsza is a konyhai világmegváltások srófjára járt. A világ első számú színházi fesztiváljának számító avignoni fiesztára első magyar társulatként 2000-ben a fő programba meghívott trupp „bázisdemokratikus” ülést tartott – mondhatni magának.

Fazekas István

A legendás Ljubimov által is dicsért Cseresznyéskertjével, majd egy sor más darabbal New Yorktól Berlinig kivételes nemzetközi hírnevet szerző – egyebek mellett Schilling Árpád Krétakörének is megágyazó – Mozgó Ház lakógyűlésszerű produkciója alatt ki-be járt a nép. Mint ahogy egy ilyen – házbúcsúztató apropójához képest éppen csak szplínes – házimurin egyébként szokás.

Az elmúlt szűk másfél évtizedben a több mint ezer kortárs színházi, tánc- és cirkuszelőadással, több száz koncerttel és kiállítással kinevelt közönséggel büszkélkedő Trafó jövője bizonytalan. Múltja viszont van, méghozzá jelentős és megkérdőjelezhetetlen. Lesz dolga a disszertálóknak és színháztörténészeknek a nemzetközi és hazai kontextusban elhelyezni.

Fazekas István

A tragédia csak az, hogy a végre-valahára európaivá kistafírozott belső Ferencvárosban álló, európai hírű és nívójú intézmény, ahelyett hogy – a jó öreg nyugati mintára – sziklaszilárddá válna, ingataggá lesz, „statikailag” életveszélyes, mint az egykori foglalt ház. Az öregedő sznobok darvadozása, valljuk be, igencsak vérszegény protestálás egy korszak mellett, vagy épp a váltás ellen.