A keresztény családnév, az adózás és az állampolgárság hosszú évszázadokig összefüggött. Mindennek a gyújtópontjában az anyakönyvezésen alapuló nyilvántartás állt, de ahogy az egyház kezdte elveszteni hatalmát a világi államokkal és a felvilágosodással szemben vívott harcban, egyre kevésbé számított, hogy ki, melyik felekezethez tartozott. A felvilágosult uralkodók, majd a nemzetállamok mindenkitől szerettek volna adót szedni, így aztán azon törték a fejüket, hogy miként lehetne hatékonyabbá tenni a pénzbehajtást.

Hát családnevekkel. Egyazon elv alapján anyakönyvezve mindenki ugyanúgy bír személyazonossággal, könnyű névsort vezetni, és könnyű megtalálni az adósokat a kapucsengőn, címjegyzékben, nyilvántartásban. Nincs olyan, hogy egy metódus szerint keresztelnek a keresztények, egy másik szerint szólítják kölykeiket a zsidók, és egy harmadik módszert követnek a vizigótok. Ki tudja ezt követni? Hogy lehet így adót szedni? Sehogy. Ezért mindenkinek legyen a neve ugyanolyan mintázatú. Vagyis: mindenkinek legyen családneve.
A családnévhez vezető úton az első lépés nem lehetett más, mint hogy a népes felekezeteket mind egyenjogra emelték. Ezt követte a kötelező „ismeretes elöljáró név” felvétele, ahogy a felvilágosodott II. József Habsburg uralkodó 1787-es törvényében olvashatjuk. A sok modern név tehát a zsidóság emancipálásának része, amely mögött pragmatikus államháztartási megfontolások állnak. Aki tudott választani új, német megszólítást, bátran megtehette. Aki nem, annak adtak.

Nevet választani nem is olyan könnyű. Gondoljunk csak végig: a név mégiscsak az önazonosság jele, aki viseli, annak nem csupán adminisztratív billog. A névváltoztatás pedig az új identitás jelvénye. Ebben a néhány szótagban mindent megfogalmazni, ráadásul erre a névre ítélni az utódokat, nos, betyáros feladat.
Akadnak fura direkt fordítások, mint például Ábrahámé Jókai regényében (Rab Ráby), aki a Rothesel, vagyis a Vörös szamár családnevet kapta. Akadtak a korábbi feudális függőségből, esetleg hűbérúrtól, vagy uradalom földrajzi elhelyezkedéséből származó nevek. Ez utóbbi nem is annyira új megoldás: Josephus Flavius ókori történetíró például római urainak, a Flavius-nemzetségből származó Vespasianus és Titus császárokat követte. Nekik köszönhette ugyanis, hogy Rómába került, és a zsidó háborúról szóló történeti könyvét már itt írta, új, latin személyazonosítóval.
De lettek Kökénydombiak (mint a duci kőkorszaki Vénusz), Vörösköviek és megannyi hobbitcsalád Kárpát-megyében. Születtek rövidítések szakmanevekből – például a Pach a pecsétvéső szakma héber változatából ered.
Kevésbé romantikus a pesti viccek szereplőinek igen egyszerű változata: Roth, Grün, Schwarz.
Szórakoztatók a pesti metaviccek zsidó nevei, mint például: „Két kínai beszélget – Kónincáj és Grünnincáj.”
Egy londoni urbánus legenda egy dél-afrikai zsidó úriembertől: állítólag egy szkeptikus családfő Kurlandon azt mondta, hogy a jozefinista döntés sokáig nem marad meg, azt veszünk fel névként, amit akarunk, holnap a semmié. Önirónia és történelmi kritika nyomán Scheiße-Haus, vagyis: Szarházi családnevet vette fel. Az ivadékok így maradtak másfél évszázadra, amikor Dél-Afrikába emigráltak a világháború után. Ott örökre eltűnt az átok, ami jól szolgálja a legenda ellenőrizhetetlenségét.
Mi a helyzet a pesti utónevekkel? Még ma is használatban a kettős névadás, ahol egy polgári (magyar) és egy zsidó (hagyományos vagy magyarosított) nevet viselnek. Így aztán az asszimiláció hívei használhatnak egyet a világi, egyet zsidó életükben. Zsolt az iskolatáblánál, Izsák a szombati Tóra-olvasáskor. Móricka a zsidó viccben, Pistike a világiban.
Térjünk a lényegre, és billentsük helyre a fajok egyensúlyát a nevünkben. Természetesen az internet okos algoritmusai segítenek ebben. Kövesse az alábbi lépéseket, és összeáll autentikusan sémi-hungarista neve.
- Fogja jelenlegi nevét.
- Nyissa meg a Google fordítót.
- Állítsa a forrásnyelvet magyarra és szótagonként elválasztva írja be teljes nevét.
- Állítsa a célnyelvet afrikaansra, és keressen kimondható szótagokat.
- Amennyiben nem talált kimondható szótagot, térjen vissza a 3. ponthoz és írja be családtagjainak nevét. Ezt addig folytassa, amíg nem kap használható eredményt.
- Helyezze biztonságba kimondható szótagjait, ebből lesz a családneve.
- Most állítsa a célnyelvet törökre.
- A forrásnyelv ablakba, mely magyar maradt, írja be lakcímét a közterület megnevezése nélkül. Például: Kacsa (és nem Kacsa utca). Amennyiben lakcímében személy vagy idegen név található, írja be rokonai címét. (Havanna lakótelep nem jó, a Szabolcska Mihály utca sem. Ha Önnek lakik rokona a Dob utcában, ami nem célzás a részünkről, ugye, akkor használja a Dob nevet.)
- A fordításhoz csatoljon sztyeppei ragadványt: -az vagy -ez végződést, hangrendnek megfelelően. Ez lesz hagyományőrző keresztneve.
- A kettő közé illessze be – nemi identitásának megfelelőnek – a következő nevek becézett változatát: Emese (Mesi), Orsolya (Orsi), Levente (Levi), Attila (Attis), Joszip (Joszi), Dávud (Dávidka), Sarolta (Sári), Rebeka (Rebi).
Esettanulmány: a szerző neve.