Az 1800-as évek elején Lipótváros még egy újonnan parcellázott, földszintes házakkal tűzdelt, külvárosias kerület volt, ahol lassan indult meg a betelepülés. Egy nagy lyuk tátongott a mai Bazilika helyén is, ahová már a kezdetektől plébánia templomot szántak, és - a sajtóviták alapján ez derül ki - kolostorra vagy iskolára is igényt tartottak volna. Ekkor még senki sem gondolta, hogy Budapest legfontosabb temploma fog az üres placcon, a régi Leopold-plébánia helyén emelkedni, tekintélyt parancsolóan hivalkodva a magyar múlttal.

Sőt, az elkövetkező hatvan évben arra sem vettek volna mérget, hogy a templom egyáltalán felépül valaha.

Stiller Ákos

Az építkezést először az akkor már Budapest első számú építészeként számon tartott Hild József tervei alapján kezdték. Az ő klasszicista elképzeléseiről a mai Bazilika Deák tér felőli homlokzata tanúskodik, de az ő kézjegyét viseli magán a templom alapvető centrális elgondolása is. Az első problémák  rögtön a tervek elkészülte után, 1845-ben kopogtattak a kivitelezők ajtaján. A teret ugyanis az odaköltöző vállalkozó nem volt hajlandó holmi templomépítés miatt elhagyni, így egy hat éven át húzódó per vette kezdetét a Bazilika helyének használatáért. Aztán jött 1848 márciusa, a forradalom és szabdságharc, ami tovább csúsztatta az építkezés megkezdését, ami végül 1851-ben indulhatott csak be.

Stiller Ákos

„Az egész történetet behálózza a pénzzel kapcsolatos örökös küzdelem”- elevenítette fel az építkezés nehézségeit az Ybl-bicentenárium alkalmából a Bazilikán körbevezető Kemény Mária művészettörténész. Pénzügyi okokból Hild eleve több tervet készített: volt egy arra az esetre is, ha csak részleteiben lehetne felépíteni a templomot. Ám egy másik indok is volt az építkezés folyamatos irányváltására, mégpedig a verseny. Ahogy a kezdeti földszintes házacskákat kezdték felváltani a környező magas épületek és emelkedő paloták, úgy kellett az épülő templomnak is lépést tartania az egyre magasodó várossal. Ekkorra már, de még a Parlament elképzelésének hiányában, világosnak tűnt, hogy a Bazilika lesz Budapest legreprezentatívabb épülete, amelynek tükröznie kell a város és a nemzet erejét. Ebből a szemszögből nézve kínosnak bizonyult volna, ha a plébánia elveszik a földből sorra kinövő paloták között, így három-négy évente emelték a Bábel tornyaként kezelt kupola elképzelt magasságát.

Az omlás, amibe Budapest beleremegett

1867-ben Hild József halálával az első tragédia is lesújtott az építkezésre. Nem volt kérdéses, hogy ki vegye át a helyét, mivel ekkor már Ybl Miklós neve forrott egybe Budapest városképével. Amikor Ybl átvette az építkezés vezetését, a négy Hild által tervezett toronyból egy állt, és a kupola is elkészült már a párkányáig. Azonban Ybl érezte, hogy baj lehet, és csak óvatosan folytatta a munkálatokat. A pillérek azonban 1867-ban minden igyekezete ellenére megrepedtek.

Stiller Ákos

„Szegény Ybl kétségbeesetten törekedett rá, hogy megőrizze azt, ami már felépült” – indokolta meg Kemény Mária a falak aládúcolását. Ám ez sem menthette meg a katasztrófától: 1868. január 22-én a Bazilika kupolája beomlott. Ez az eset újból hosszabb időre leállította a munkálatokat, mert Eötvös József kultuszminiszter mindenáron ki akarta nyomozni a felelőst, de a törekvése eredménytelennek bizonyult. Yblnek pedig az alapozásig vissza kellett bontania minden addig egymásra rakott követ, hogy biztosítsa az épület stabilitását, így a munka lényegében elölről kezdődött.

Ekkor változott meg az épület stílusa is: habár Ybl egy darabig követte Hild klasszicista terveit, egy idő után historizáló, neo-reneszánsz arculatot álmodott meg. Igaz, ismertek képek az 1870-es évekből, amelyek bizonyítják, hogy Ybl felépíttette az omlás után Hild négy tornyát, később kettőt mégis visszabontattott közülük, és egészen más arányok szerint értelmezte újra a templomot. Azonban Ybl sem érhette meg temploma elkészültét: a külső kupola és a falak álltak csak halálakor, a belső kupola és a boltozat, illetve a templom díszítése már nem maradhatott rá. A sors akarata, hogy a kupola összerogyásának évfordulóján érte őt is a halál. „Még akkor is fájt neki a beomlás” – érzékenyült el Kemény Mária. Még szerencse, hogy akkor nem sejthette: a második világháború után harmadszor is fel kell majd építeni a kupolát.

A magyarság temploma

Ne csak az arányok változtak meg a hosszú építkezés alatt, hanem a politikai környezet alakulása is módosított az építszeti szándékon. A Millenniumhoz közeledve nem volt többé tartható, hogy a templomot egy osztrák szentnek, Szent Lipótnak szenteljék. Ferenc József jóváhagyásával végül megváltoztatták a tervezett titulust, és az államalapító magyar szentről, Szent Istvánról nevezték el a Bazilikát. Addigra már elkészült Szent Lipótnak a bejárat fölé szánt hatalmas domborműve, amelyet azóta az altemplom padlóján őriznek. Az eredetileg politikamentesnek szánt belső díszítést is újragondolták, és a kor leghíresebb művészeinek keze nyomán meg is valósították azt.

Stiller Ákos

„Ez a magyarság apoteózisa” – véli Kemény Mária a templomról. Az eleinte egyszerű plébániának, pusztán vallási helyszínnek elképzelt templom a magyar történelmi múlt kifejezőjévé vált az 1890-es évekre. A belső tér legszimbolikusabb dísze természetesen a hierarchiát uraló, Stróbl Alajos-féle Szent István szobor, de magyar szentek találhatók körben mindenhol: megjelenik Szent Gellért, Szent Erzsébet és Szent László is. A mellékoltárok is a magyar nemzeti tematikát tükrözik, így tesz például többek között Benczúr Gyula képe, amelyen Szent István felajánlja a koronát Szűz Máriának, a szentélyt pedig Szent István életének a magyar történelem szempontjából meghatározó pillanatait ábrázoló domborművei teszik mozgalmassá.

Azonban a díszítés során sem ment minden akadálytalanul: a velencei mozaikot készítő vállalat alkalmazottai már a munka feléig eljutottak, amikor sikerült észlelni, hogy fordítva kezdték el felhelyezni a kupola közepére Lotz Károly hatalmas, a Teremtőt ábrázoló mozaikját.

„Nem készül el soha, mint a Bazilika”

Az első használatba vett rész a félköríves, ma Szent Jobb- kápolna volt, amelyet már az építkezés alatt felszenteltek. Viszont a századfordulón örökös vicc tárgyát képezte az immár hatvan éve épülő templom. „Sose készül el, mint a Bazilika”- vált a kor élcelődésének szállóigéjévé.

Stiller Ákos

1906 a bűvös dátum, amikor letették a Bazilika zárőkövét. Impozáns eseményekre ekkor már fel is használják – ahogy később,1938-ban az Eucharisztikus kongresszus alkalmával is - , hiszen itt ravatalozzák fel ideiglenesen Rákóczi Ferenc hazahozott hamvait. A nemzeti ereklyék sorát ezzel persze nem lehet lezárni. A Szent Jobb kalandos utazása például Mária Terézia budavári palotáján, vagy a Váci utcai klarisszák kolostorán át végül szintén csak itt ér véget.

Stiller Ákos

Meglepő módon, az ötvenes években kapja meg a Bazilika a jogot arra, hogy a Szent Jobb ereklyetemploma legyen, pedig a körmeneteket ekkor már tiltották, ahogy azt is, hogy az ereklyét a nyilvánosság elé tárják. A rendszerváltásnak kellett bekövetkeznie ahhoz, hogy az egyház és az állami reprezentáció szerepe újra össze tudjon fonódni. A Bazilikát mélységében és magasságában is, a Puskás Öcsi hamvait őrző, a Fővárosi Levéltár hajdani raktárából temetővé avanzsált altemplomtól, a Parlamenttel egy magas, kettős szerkezetű kupolájáig átszövik a nemzeti törekvések.