szerző:
hvg.hu

Május 30-án jelenik meg Lévai Balázs: Lovasi – Idáig tudom a történetet című könyve a Libri Kiadó gondozásában. Az életrajzi könyvben a Kossuth-díjas zenész szerint minden magyaros: a szex, a drugs, és a rock’n’roll is. Hogy nézett ki Pécsett a rendszerváltás? Hogy lett ennek a zenekara a Kispál és a borz? Játszottak-e Lovasiék Fidesz-bulin? Az "Ilyen forradalmár minden városba kell" című fejezetet közöljük a kötetből.

Most jön az a rész, amiben a rocksztár nagy idők nagy tanújaként emlékszik vissza a közelmúlt történelmének nagy változásaira. Mert a rocksztár különös érzékenységgel detektálta a rendszerváltozás éveit, olyan apróságok ragadtak meg emlékezetében, amire nem rocksztár kortársai egész biztos nem figyeltek fel. A médium átszűri magán a történelem sorsfordító napjait, szétszedi, meggyúrja és átalakítja az élményt, nem győztök majd álmélkodni, emberek, mi tükröződik vissza a vásznon. Na jó, ez nyilván nem jön, erre ne tessék várni.

Szerintem a jelenben sohasem nagyítóval mászkálunk, legfeljebb táskával vagy gitárral. Nem vizsgálgatjuk elmélyülten a minket körülvevő világot, és nem próbálunk messzemenő következtetésekre jutni annak folyásáról, hanem élünk és megyünk a dolgunkra. Legfeljebb otthon a csajunkkal vagy a kocsmában a haverokkal megdumáljuk a híreket. Mi így tettünk, nem is lett belőlünk képviselő vagy miniszter. (Pedig játszottunk a rendszerváltozás előtt Fidesz-bulin, akkor kellett volna jobban helyezkednünk, basszus.) Ha énekes kedvűnek születtünk, és a fejünkben mocorgó kis izékkel kezdeni akarunk valamit, megpróbáljuk elénekelni, milyen is élni abban a hétköznapban, ami nekünk adatott, mi történik a nagyvilágnak nevezett képződményben körülöttünk. Szerencsés esetben sikerül elkapni egy-két árulkodó pillanatfelvételt. Ahogy komoly rocktörténészek mondanák: Dalba zárjuk a korszellemet. Ja, bele a nagy sötétségbe.

A Kispál és a Borz Pécsről történő kimerészkedése, mozgalmas rock ’n’ roll életünk kezdete 1989 nyarán-őszén indult, ami gyakorlatilag egybeesett a rendszerváltozás időszakával. Ekkor záródott le a magyar kommunizmus négy és fél évtizede. Most egy érzékeny, apró, emberi momentumokkal teli beszámolónak kellene jönnie, hogy utazásaink során mi mindent éltünk át az ország különböző pontjain. Hogyan fingatták meg a bukott téeszelnököt a dávodi Tök alsóban, hogyan készülődött lázasan az egyetemi ifjúság, és hogy a szemét kommunisták miként privatizálták a város egyetlen Marshall-ládáját.

Valójában a felszínen szinte észrevétlenül zajlottak az események. Hitték is, meg nem is az emberek, hogy eltakarodnak a ruszkik, több mint negyven éven át boldogították a magyarokat, miért pont most mennének ki, ráadásul maguktól. A legtöbben érdeklődő, de óvatos távolságtartással figyelték az eseményeket. Nem vibrált eufória a levegőben, nem éreztük nap mint nap, hogy történelmi időket élünk, a levegő inkább jóleső izgalommal és kíváncsisággal volt tele. Senki nem tudta pontosan, mi lesz azután, hogy továrisi konyec, mit is kezdünk majd a ránk szakadt szabadsággal, többpártrendszerrel és piacgazdasággal. A konyec minek az eleje lesz? Mindenki ízlelgette az új helyzetet, ahogy manapság egy menő borkóstolón az első tételt szokás: könnyű zöld veltelini, friss, zamatos, reduktív eljárással készült, áttetsző, szép, roppanósak a savai, utóízében mandula és csipetnyi egres, ígéretes, de hosszú távon ne várjunk tőle sokat.

Lovasi András
©

Egyelőre azt tűnt biztosnak, a kocsmában szabadon lehet szidni az oroszokat és a komcsikat, de volt, aki még itt is óvatosságra intette a bátor odamondogatókat, mondván, az oroszokról csak azt tudjuk biztosan, hogy a spájzban vannak, és szerinte tuti ott is maradnak, kamu ez a kivonulási hajcihő. Hozzáteszem, mi az átlagnál sokkal jobban informáltak voltunk ezen a téren, Kispál logisztikai katonatiszt apjától naprakész információkat kaptunk az orosz csapatok aktuális mozgásáról.

A zenekari ügyeink szempontjából annyit érzékeltünk a változásokból, hogy rengeteg új hely, új klub nyílt ekkoriban az országban, hirtelen megsokszorozódott a potenciális koncerthelyszínek száma. A szervezők világmegváltó terveket szövögettek, minden koncert után lázas beszélgetések folytak arról, hogy ha már mindent szabad, akkor mi is legyen ez a minden. Akaratlanul is jól időzített indulásunknak köszönhetően a hullám legtetején találtuk magunkat, kézről kézre adtak minket a szervezők, fél év alatt szinte mindenhova eljutottunk az országban. Mindenhol telt házak előtt játszottunk, utólag visszagondolva jogosan érezhettük, hogy a Kispál lett a rendszerváltozás zenekara.

Első debreceni koncertünket egy gimnázium tornatermében adtuk, ahova ötszáz diák préselődött be, levegőt is komoly küzdelmek árán lehetett venni. Mintha a Nirvana Smells Like Teen Spirit című videoklipjébe csöppentünk volna (apró zavar a tér-idő kontinuumban, hogy a dal és a klip 91-ben jött ki), csak a bácsika hiányzott a felmosóvödörrel és a pomponos lányok.

Zenés könyvbemutató

A kötetet zenés irodalmi revü keretében mutatják be az Átrium Film-Színházban június 3-án 18.00-tól és 20.30-tól.


Közreműködik:

Lévai Balázs, Lovasi András, Kispál András, Leskovits Gábor, Szabó Attila.

Felolvas: Nagy Ervin

Beszélgetőtárs: Horváth Gergely

Semmi politika nem szerepelt a szövegeinkben, nem reflektáltunk direktben a minket körülvevő történelmi eseményekre, és politikai rendezvényeken is csak elvétve léptünk fel, az első szabad választás után gyorsan leszoktunk erről is. Egyszerűen újak és szokatlanok voltunk. Szó sincs valami nagy truvájról, egyszerűen a 80-as évek végi magyar könnyűzene fáradt és lagymatag kínálatából sok fiatal ránk kapta fel a fejét. A Tankcsapda indult velünk párhuzamosan, ők is egy teljesen új és friss hangot képviseltek, ami borzasztóan ráfért a mértéktelen őszinteségben fuldokló magyar rockzenére, nem csoda, hogy pár évvel később nagyobb sebességi fokozatba kapcsoltak Lukács Laciék.

A rendszerváltozás szép csöndben lezajlott, a sufniból kimentek az utolsó oroszok, de szerencsére a Kispál és a Borz nem ragadt bele ebbe a történelmi korszakba. Nincs annál lehangolóbb, mikor valakire az x évtized sztárja megtisztelő titulust aggatják. A kocsmákban felhorgadó világmegváltó hevületen túl érdekes al- és félvilági figurákat is felhozott a társadalmi, gazdasági pezsgés, szép számmal ütköztünk ilyen új típusú, vállalkozó arcokba. Korábban simlis szélhámosoknak vagy ügyeskedő maszekoknak nevezték őket, a rendszerváltozás csinált belőlük öntudatos és magabiztos vállalkozót.

Gallasz egyszer szervezett nekünk egy koncertet egy vidéki kastélyba, ahol emlékeim szerint valami nyári szabadegyetemet tartottak, s mi képviseltük a színvonalas esti szórakozást. Jópofának tűnt a buli, ezért a barátnők is jönni akartak, gondoltuk, összekötjük a kellemest a hasznossal, dolgozunk és pihenünk is egyet, ami az esetek többségében kellemetlen és haszontalan lett, mert a nők mindig mást akartak, mint mi. Most sem történt másként, a koncert másnapján senki nem volt beszélő viszonyban a csajával.

A kastélyban megismerkedtem egy ilyen új idők új vállalkozójával, Joe-val, aki később összehozott nekünk egy koncertet Kiskunhalason a saját kocsmájának az udvarára. A halasi koncert nem jól sült el, kevesebben jöttek el, mint amennyire Joe számított, utána bebaszva azt fejtegette nekünk, a Kispálnak vége, campobasso, dögvész, halál, szerinte nézzünk új banda után, mert innen csak lefele vezet út. A pesszimista jóslat ellenére még egyszer meghívott minket, mi pedig voltunk olyan barmok, hogy elmentünk, pedig látnunk kellett volna, hogy nagyon gáz a fickó. Meg is szívtuk rendesen, a koncert után közölte, hogy ezt az ótvar produkciót nem fogja kifizetni. Én meg mondtam neki, öt perced van rá, barátom, hogy fizess. Erre Joe kérdőn felvonta a szemöldökét, valamelyik Joe Pesci-maffiafilmből leshette el az arckifejezést, odaintette a kétajtós szekrény méretű kidobóit, s hanyagul ránk mutatott. Frankó lökdösődős, kiabálós tömegjelenet alakult ki, amelynek a végén lóvé nélkül voltunk kénytelenek távozni Joe kocsmájából.

A sztorit később elmeséltem egy pécsi rendőr tiszt haveromnak, akinél nagyobb punkzenerajongót egyébként nem ismerek, ő pedig megosztotta ezt az egyik besúgójával. Az alvilági figura rögtön üzletet szimatolt, s megkereste Joe-t: „szevasz, szevasz, hallom a barátaimtól, volt egy kis probléma a Kispál-koncerten, azért jöttem, hogy közösen megoldjuk ezt a helyzetet”. Egy nyelvet beszéltek, simán beszedte a fickó saját zsebre a gázsinkat. Hozzánk ugyan nem jutott el, de legalább a csávónak szerzett pár kellemetlen percet.

Lévai Balázs
©

A 90-es évek ilyen szempontból kifejezetten romantikus időszaknak mondható. A rockzenében úgy jelent meg ez a félvilági, félbűnözői kör, hogy akik tisztára akarták mosni a pénzüket, és éppen nem diszkót nyitottak, mert a környéken már amúgy is volt nekik három, azok sokszor rockkocsmákat és egyéb szórakozóhelyeket hoztak össze, ahova gyakran hívtak zenekarokat fellépni. Nem sok ilyen hely bizonyult életképesnek. Valahogy a közönség sem volt hajlandó eljárni ezekbe a klubokba, megérezték, valami nem kóser ezeknél a fasziknál. Ha az egyetemen játszottunk, akkor eljött ötszáz ember, ha fél évvel később ugyanott elmentünk a helyi diszkóba vagy rockkocsmába játszani, legfeljebb a fele vett jegyet.

Néhányszor Gallasz nem volt elég körültekintő, s lekötött minket zártkörű vállalkozói bulikba, amiket a helyi olajszőkítő szervezett a haveri körének. Általában kifizettek minket, bár előfordultak Joe tárgyalási technikájára emlékeztető viták, de összességében elég hervasztó eredménnyel jártak. Nekik nem jött be buli, a haverok nem karmolták a Húsrágót, minket totál lehangolt a szituáció, így már az első perctől kezdve tudtuk, mi lesz a koncert vége.

Sok év távlatából, mikor egymás között elmeséljük ezeket a sztorikat, már kapnak némi Guy Ritchie-s romantikát, de anno pár ilyen élmény után eldöntöttük, nem vállalunk el több vállalkozói bulit. Vagy csak szemérmetlenül magas gázsiért, szigorúan előre kifizetve.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Elhunyt a Benetton egyik alapítója

Elhunyt a Benetton egyik alapítója

A 90-es évek óta először vesztett két bajnokit egymás után a Veszprém kézilabda csapata

A 90-es évek óta először vesztett két bajnokit egymás után a Veszprém kézilabda csapata

„Itt nem kell a gyerekeket kényszeríteni, hogy tanuljanak”

„Itt nem kell a gyerekeket kényszeríteni, hogy tanuljanak”

Meghalt a férfi, aki szabotálta Hitler atomterveit

Meghalt a férfi, aki szabotálta Hitler atomterveit

Merkel bekeményít: itt az első pofon a szaúdi újságíró halála ügyében

Merkel bekeményít: itt az első pofon a szaúdi újságíró halála ügyében

Hárommilliárd forinttal támogatja az EU a magyar hálózatkutatókat

Hárommilliárd forinttal támogatja az EU a magyar hálózatkutatókat