Balázs Fecó templomokban turnézik

Adventi templomturnéra indul december 2-től Balázs Fecó, aki az 1984 és 1990 között megjelent, néhány hónapja már CD-n is elérhető, szintetizátorra írt komolyzenei szólómunkáiból játszik az ország összesen tizenegy városában.



Ken Loachnak nem kell a Torinói Filmfesztivál díja

Visszautasította a pénteken kezdődő Torinói Nemzetközi Filmfesztivál életműdíját Ken Loach. A brit rendező a fesztivált szervező filmmúzeumból történt elbocsátásokkal magyarázta lépését, az intézmény szerint azonban az alkotó "rosszul tájékozott" a kérdésben.






Szörényi kiállt Alföldi Róbert mellett

Szörényi Levente a Nemzeti Színház főigazgatói pályázata és közös munkájuk, az István, a király 30. évi jubileumi rendezése okán írt nyílt levelet Alföldi Róbertnek, a Nemzeti igazgatójának, amelyet a Quart.hu, az Origo.hu zenei oldala közölt le teljes egészében.



Bármelyik plázában bárkivel megeshet

A Westendben egy tizenegynéhány éves cigánygyerekből álló társaság azzal szórakozik, hogy jómódú gyerekektől csalja el meglehetősen bárgyú trükk segítségével a mobiljukat – így nézne ki a Play című film, ha nálunk készült volna. De nem itt készült.



Pesti tűzfalfestmény

November első felében 14 nap alatt készült el az a látványos festmény az ARAZ étterem belső udvarának tűzfalára, amely egy archív felvétel alapján a századfordulós Nagykörutat ábrázolja.



Banksy Londonban és Budapesten

Egész iparág épült Londonban a titokzatos és vitatott street art művész, Banksy munkásságára, amit a jövő héttől egy budapesti tárlat is bemutat.


Fliegauf: tananyag lehet a Csak a szél

Párbeszédet indított el a Csak a szél című filmje az európai értelmiség körében, és tapasztalatai szerint világszerte is mindenhol érthető volt az alkotása, amelyből Európában akár tananyag lehet - mondta el az MTI-nek telefonon Fliegauf Bence filmrendező, aki szerdán részt vett az Európai Parlament Lux-díjának átadásán Strasbourgban.


Kortárszenei sorozat indul az A38 Hajón

A megalapításának 50. évfordulóját ünneplő Liszt Ferenc Kamarazenekar kortárszenei, mai magyar szerzők műveit felvonultató koncertsorozattal ünnepel az A38 Hajó kiállítóterében, a sorozat első hangversenyét november 27-én, kedden tartják.


L.Simon: jövőre átalakítják a közművelődés rendszerét

Új struktúrák épülnek ki, szervezeti, tartalmi, finanszírozási és jogszabályi változások várhatók a közösségi művelődés valamennyi területén - jelentette be a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus (MMIKL) szerdai szakmai konferenciáján a kultúráért felelős államtitkár.


29 nap a világégésig - Vezessen sárga villamost

Kedves judeo-keresztény és sámándoboló olvasóink! Két rossz hírünk is van. Először is jön a világvége. Másrészt mi tévedtünk, és a majáknak volt igaza, az ő isteneik vágnak rendet ebben a földi kuplerájban. Segítünk a bakancslista összeállításában.


Női hajlatokon a lélek birodalmába

A húros hangszerek, mint a Ravi Shankar által míves és a keleti ezotériát nyugatra közvetíteni hívatott szitár több ezer éve meghatározói az indiai klasszikus zenének. Az európai innovációnak számító hegedű kései importként épült be az építészeti konstrukcióként felfogható zenei rítusba a keresztény hittérítők közbenjárásával. Az India Paganínijeként számon tartott Dr. Subramaniam e crossoverrel ismerteti meg a közönséget ma este a Müpában.


Meghalt az MTI volt vezetője

Szebellédy Géza fotóriporter, az MTI volt vezérigazgató-helyettese 71 évet élt. A Magyar Távirati Irodánál töltött évtizedek során volt fotólaboráns, műszaki fényképész, fotóriporter és szerkesztő.