Női hajlatokon a lélek birodalmába

A húros hangszerek, mint a Ravi Shankar által míves és a keleti ezotériát nyugatra közvetíteni hívatott szitár több ezer éve meghatározói az indiai klasszikus zenének. Az európai innovációnak számító hegedű kései importként épült be az építészeti konstrukcióként felfogható zenei rítusba a keresztény hittérítők közbenjárásával. Az India Paganínijeként számon tartott Dr. Subramaniam e crossoverrel ismerteti meg a közönséget ma este a Müpában.


Meghalt az MTI volt vezetője

Szebellédy Géza fotóriporter, az MTI volt vezérigazgató-helyettese 71 évet élt. A Magyar Távirati Irodánál töltött évtizedek során volt fotólaboráns, műszaki fényképész, fotóriporter és szerkesztő.


Nem Fliegauf kapta az EP Lux-díját

Olasz film, Andrea Segre Io sono li című alkotása nyerte idén az Európai Parlament (EP) Lux-díját - jelentette be szerdán Martin Schulz, az EP elnöke a testület plenáris ülésén.


Emmi: nem a miniszter, hanem államtitkára tévedett

Egy miniszteri válasz szerint Uz Bence is bekerült Nyirő József mellé a Nemzeti alaptantervbe. Ugyan a parlament honlapjára felkerült válaszlevél végén Balog Zoltán neve szerepel, a dokumentumot helyette, a neve fölé államtitkára, Halász János írta alá.


A pornót is megadóztatja az Orbán-kormány

A 25 százalékos kulturális adót kiterjesztik a pornócsatornákhoz elérést kínáló műsorszolgáltatókra - írta a Nol.hu szerdán. A teher megjelenik majd az előfizetői díjakban. Adót rónak ki az internetes fizetős pornóra is.





"Kik fosztották ki a magyar filmipart?"

Az Átlátszó.hu birtokába került dokumentumok szerint Hiller István akkori kulturális miniszter felelősségét is felveti, hogy szinte zavartalanul talicskázták ki a milliárdokat a Magyar Mozgókép Közalapítványból.



Minden idők 5 legnépszerűbb e-könyve

Mivel az Amazon az e-könyvek piacának úttörője, joggal mondhatjuk, hogy ami a Kindle olvasókon a legnépszerűbb, az minden e-könyv közül a legnépszerűbb. Íme a Kindle platformon legtöbbször megvett könyvek.


Az alkotó pihen

Nem kíván többé írni Kertész Imre. A Nobel-díjas magyar író a berlini Művészeti Akadémiára bízta irodalmi hagyatékát.



Lemondott szexbotránya miatt a Szezám utca bábművésze

Lemondott Kevin Clash bábművész, az egyik legnépszerűbb amerikai gyereksorozat, a Szezám utca egyik fő figurájának, Elmónak az "életre keltője". Az 52 éves férfit egy hét után ismét azzal vádolták meg ugyanis, hogy egy fiatalkorúval folytatott viszonyt.


Kásás Tamás, az angyalarcú strici

Egy élsportoló leginkább csak eszik, alszik, és ürít. Az élsport egyszerre repít az egekbe és döngöl a földbe. Oroszlán Szonja illata jobb, mint a vaddisznópörkölté, Kobe Bryant pedig egy egyaranyas törpe. Kásás Tamás sosem szeretett beszélni magáról. Ez most sem változott, mégis született róla egy könyv. Egy magyar pólós világsztár életének első 36 évéről.



Egy kisvárosban van a világ legnagyobb zenekari árka

A világ legnagyobb, 160 négyzetméteres zenei árka van abban a koncertteremben, amelyet Ausztriában, Erl városában alakítottak ki. A futurisztikus épületben rendezik meg a legújabb osztrák zenei fesztivált, a Tiroli Ünnepi Játékok téli kiadását.


Beperelték a Hobbit készítőit Tolkien örökösei

Beperelték a Gyűrűk ura trilógia és a premier előtt álló Hobbit című film producereit és több mint 80 millió dollárt követelnek J. R. R. Tolkien örökösei és az író kiadója, mert szerintük jogsértő, hogy online szerencsejátékban és más digitális termékeknél is felhasználták fel a Tolkien-könyvek karaktereit.



Egy zseniális íróval kevesebb van a Naprendszerben

„A hírek szerint Vingi környékén, Mur városának közelében leszállt egy repülő szerkezet, és zöldes-sárgás emberkék léptek ki belőle; mindegyiküknek három lába és nyolc szeme volt. A szenzációéhes bulvársajtó tüstént űrből érkezett jövevényeknek kiáltotta ki őket…” - írta Arkagyij és Borisz Sztrugackij a Fogadó a Halott Alpinistához című műben.