hvg.hu: Az önmagában is érdekes, ha egy 16 éves gyerek azt mondja, hogy elege van a szülői nyomásból, meg egyáltalán, azokból a keretekből, amelyek között élnie kell, ezért mindent hátrahagyva elindul világgá. Esetünkben a helyzet tetéződik azzal, hogy mindezt kerekesszékben teszi. Ön ennek ellenére folyamatosan hangsúlyozza, hogy a kerekesszéknek a lényeg szempontjából nincsen jelentősége. Akkor viszont miért ültette hősét ebbe a székbe?

Mészöly Ágnes: Aki jobban be van zárva, az jobban akar szabadulni. Kerekesszékben ülve még kevésbé érezheti magát szabadnak az ember, tehát – legalábbis ebben a könyvben – a mi hősünk meg is csinálja azt, amivel sokan csak játszanak gondolatban: otthagyja addigi életét.

Mészöly Ágnes

Fülöp Máté

hvg.hu: De azért nyilvánvaló nehézségei vannak a mozgással…

M. Á.: Rengeteg dolog fejben dől el. Tehát, hogy neki mer-e kezdeni valaminek, az attól függ, a fejében megvan-e az a kép, hogy ő ezt meg tudja csinálni. A kerekesszékesek egy csomó dologra pontosan ugyanúgy képesek, ráadásul a világon sok helyen a repterek, a vonatok akadálymentesek.

hvg.hu: Jó, hogy ezt a lelki oldalt említi, mert szerintem a „nyomiknál”, ahogy ön ír a könyvében a sérültekről, és ahogy közülük sokan nevezik magukat, a legnagyobb gát a cselekvésben éppen az önbizalomhiány. Alapvető problémáik lehetnek az emberi kapcsolatokkal, a közvetlen környezetükben élő rokonokkal, osztálytársakkal.

M. Á.: Ez sem csupán a sérültekre jellemző. Mindenkiben vannak gátak, befeszülések. Az, hogy valaki eljut oda – megint csak fejben –, hogy ezek ellen elkezd küzdeni, az függ a saját erejétől, a környezetétől, sok mindentől. Ez egy többváltozós egyenlet.

hvg.hu: Győri Dani a főhős. Volt ön előtt egy igazi Dani, amikor elhatározta, hogy megírja a regényt?

M. Á.: Daninak kétféle előképe van. Az egyik egy volt petős (Pető Intézet – a szerk.) tanítványom, Győri Gábor, akinek a személyiségét „húztam be”, a másik pedig egy norvég fiatalember, akinek a fizikai kinézetét és a képességeit „használtam”. Gábor olvasta is közben a történetet, mintegy szupervizorként működött. Határtalan öröm volt számomra, hogy mellettem ült a könyvbemutatón is. Azt hiszem, tökéletesen az ujja köré csavarta a közönséget.

Fülöp Máté

hvg.hu: Dani nagyon kis súllyal született koraszülöttként, ezért van problémája a lábával. Bottal is tud közlekedni, tehát vannak nála jóval súlyosabb esetek.

M. Á.: Tudatos írói döntés volt, hogy könnyebben akceptálható mértékben sérült a főhős. Nem hiszek a sokkterápiában. Nem hiszem, hogy a tizenéves korosztályhoz közelebb tudok egy problémát hozni, ha az arcukba tolom a legdurvább felhozatalát az életnek.

hvg.hu: Noha azért erre is van példa a regényben.

M. Á.: Igen, egy vidéki intézetbe kirándul Dani az osztálytársaival, s ott valóban találkoznak egy halmozottan sérült barátjával. Mindenképp szerettem volna azt is megmutatni, hogy milyen a helyzet az ilyen intézetekben, hogy van olyan ember, akinek a szellemi képességei jóval átlag fölöttiek, viszont a mozgásképessége nem, és olyan életbe kényszerül, ami embertelen. Húsz év alatt nagyon sokféle esettel találkozik az ember. Van egy olyan extanítványom, aki nagyon-nagyon súlyosan sérült, és mégis jogászként dolgozik, de nála megvolt az a családi háttér, amiből ezt ki tudta hozni.

hvg.hu:  Az intézeti srác viszont cigány származású, akinek az esélyei – már származásánál fogva is – rosszak.

M. Á.: Van az a hátránymennyiség, amit – hiába van valakinek sok esze és sok ambíciója – képtelenség leküzdeni. Főleg, ha a rendszer ellátandó feladatként kezeli a sérülteket, nem pedig emberként.

Fülöp Máté

hvg.hu: Danival a regényben a gimnáziumban találkozunk, ahol az osztálytársai már elfogadták. De az idáig vezető út számára sem volt könnyű.

M. Á.: Azért sem könnyű ez, mert az iskolai rendszer nincs felkészülve sérültek befogadására. Nyugati minták alapján egyértelmű, hogy az integráció az előremutató megoldás, tehát, hogy együtt neveljék a sérülteket a nem sérültekkel, legyenek azok akár vakok, akár értelmi sérültek vagy mozgáskorlátozottak. Ez a társadalom többi részének is sok-sok hozadékkal jár. Nálunk ez még nem működik, de ahol próbálkoznak vele, sem mindig sikeres, épp azért, mert az oktatási rendszer és a társadalom nincs felkészülve rá. Több olyan kísérletnek voltam szemtanúja konduktori pályafutásom során, amikor egy sérült gyereket megpróbáltak berakni a kvázi egészséges iskolai társadalomba, és ott, mint a tyúkok a sebesült tyúkra, rácsaptak a többiek, bántották, mert nem tudták, hogy hogyan kell tolerálni. Az integrációt nem úgy kell csinálni, hogy beledobjuk a sérültet az egészséges közegbe és ott magára hagyjuk, hanem a közeget is fel kell erre készíteni.

Dani a regényben rendes gimnáziumba jár, mert nem nagyon van más lehetősége. Abból a kevés helyből, ahová ma a sérültek járhatnak, nem nagyon van esély továbblépni. Tehát egy tudatos anyát feltételezve, aki szeretné az önállóság felé tolni a sérült gyerekét, ez a jó választás, akkor is, ha az elfogadásért meg kell küzdenie a gyerekének.

hvg.hu: Dani remekül gitározik, és e tudása megnyitja számára az utat a diáktársaihoz.

M. Á.: Igen, mert azon kívül, hogy ő a kerekesszékes srác, már tudnak róla mást is, ami megkönnyíti az elfogadást. Nemcsak az „sz faktor”, azaz a szánalomfaktor működik, hanem meglátják benne az embert is. Rengeteg olyan kerekesszékest ismerünk, például akár Fenyvesi Zoltánt, a Tiszta szívvel című film szereplőjét vagy Mosolykát, aki széles körben elfogadott ember, bizonyos szempontból véleményvezér is, mert nem az a fontos, hogy kerekesszékes, hanem az, amit csinál. Az egésznek az alfája és ómegája az, hogy meglássuk: a mozgássérültség csak egy testi tulajdonság, olyan, mint az, hogy én barna hajú vagyok, ő meg magas.

hvg.hu: Dani tehát akár jól is érezhetné magát a bőrében, de az anyjával való konfliktus elindítja a „világ körüli” útjára.

M. Á.: A mama egy lelkiismeretes, kötelességtudó, felelősségteljes nő, aki komoly feladatként kezeli a fiát, problémaként éli meg őt, ahelyett, hogy „csak” természetesen nevelné. Közhely, hogy aki sérült gyereket nevel, az maga is valamilyen szinten sérül. Hibáztatja magát, vagy lelkiismeret-furdalása lesz, vagy elkezd tagadni, vagy csak azért is megmutatja. Tényleg nagyon kevés szülő tudja ezt úgymond normálisan csinálni. Én elég sokat dolgoztam kamaszokkal konduktorként – például Norvégiában volt egy kamaszcsoportom –, és a szüleikről külön tanulmánykötetet lehetett volna írni. A szülők általában túlféltik a leválni készülő kamaszt, bezárják, kipárnázzák a világot, és ezzel persze korlátozzák erősen. Szerencsére van olyan szülő, aki ezt az akadályt is meg tudja ugrani, de ők vannak kevesebben.

Fülöp Máté

hvg.hu: Dani anyukája azzal követ el nagy hibát, hogy hazudik a gyereknek az apjáról, akit ő sose látott, s persze kiderül az igazság.

M. Á.: Szerintem a legtöbb probléma a könyvben is, meg az életben is ezekből a mesékből van, a dolgok fel nem vállalásából. Olyan ez, mint egy lavina: az ember egyet hazudik, s utána már kell többet is, hogy alátámassza az első hazugságot. A regényben kiesik a szekrényből a csontváz, s azt fel kell takarítani.

hvg.hu: Ez persze nem megy könnyen. Dani, bár nagyon elszánt, így az anyja lenyúlt hitelkártyájával elindul az apjához Münchenbe, mégsemmeri bevállalni a találkozást vele, pedig már tényleg csak kéznyújtásra van tőle.

M. Á.: Igen, mert benne is működnek a minták. Én egy olyan könyvet akartam írni, amiben nem az van, hogy van a tisztességes, becsületes és tiszta szívű, nagyon jó fej sérült gyerek, aki megváltja a világot. Dani tele van hülyeséggel és hibákkal: csökönyös, ugyanúgy hazudik, ahogy az anyja, az apjának nem meri elmondani, hogy ő sérült, tehát nem meri felvállalni saját magát, és ezért megy el mellette. S végül is ekkor kezdődik el az ő igazi kalandja, az a road movie, amiben több országon át egészen Spanyolországig jut. S azért játszódik a történet külföldön, mert Magyarországon nem lehet úgy akadálymentesen közlekedni, mint Németországban vagy Franciaországban. Meg persze így nagyobb kalandok érhetik a főhőst.

hvg.hu: Rendesen fürdik Dani mindenben: jó fej emberekkel találkozik, veszélyesebbnél veszélyesebb szituációkba keveredik. Anyukája itthon pedig természetesen nagyon izgul, s a rendőrséggel keresteti a fiát. Izgalmas figyelni, melyikük hogyan kezeli ezt az új helyzetet.

M. Á.: Dani úgy érzi, folyamatosan kicseszik vele az élet, és ezért törleszteni akar. Az anyjának meg el kell jutnia egy gyászfolyamaton keresztül arról a pontról, hogy „én mindent a legjobban csinálok és megteszek érted mindent” odáig, hogy belássa: „rengeteget hibáztam, nem voltam veled őszinte és meg akarom ezt változtatni”. Az élet nem mehet úgy tovább, mint ahogy eddig.

hvg.hu: A regény nem ad megoldást, nem derül ki, hogy mit tanulnak a történetből az érintettek.

M. Á.: Annak ellenére, hogy nincs nagy piros betűkkel szedett tanulság, sok minden világossá válik az út végére a szereplők és az olvasók számára is. Szeretem az ilyen kicsit befejezetlen történeteket. Ez nem egy lejátszott meccs, nem akartam happy endet, mert az élet nem ilyen, de mindkét szereplőm – Dani is és a mamája is – kaptak egy lehetőséget, hogy ezentúl jól csinálják.