Banki csalás áldozata lett, és úgy érzi, nem hibázott? Varga Mihály öt csapása segít önnek. Vagy nem
Elkésett, tüneti, de látványos az MNB öt csapása, amelyekkel a bankok rovására ütne a kiberkalózokon. Az ügyfeleket továbbra is érheti kár.
| Dés Mihály író |
„Nem volt még egy nemzedék a földön, amelyik olyan jól érezte magát rosszul, mint mi” – vallja Pesti barokk című regényében az önmagát exhibicionista bohócnak aposztrofáló, 66 éves író, szerkesztő, publicista, műfordító. Munkásmozgalmár szülei – a magas rangú hivatalnok apa és a rádiós szerkesztő anya – négy fiú- és két lánygyermeket neveltek fel. „Utcagyerekek voltunk, vadon nőttünk fel, mégis iszonyú erős volt a családi kötelék.” Rossz magaviselet miatt nyolcadikban nevelőintézetbe került, majd lenyomott egy évet a sárospataki gimnáziumban, aztán átigazolt a budapesti Szilágyi Erzsébet Gimnáziumba. „Egy barátnőm mamája tanított ott, protekcióval vettek fel a spanyol szakos osztályba.” Az ELTE magyar–spanyol szakán „hedonista bölcsészként” szerzett diplomát, aztán „szabadfoglalkozásúként dolgoztam az Európa és a Gondolat kiadóknál, a Nagyvilág folyóiratnál, emellett még a KISZ KB-nek is tolmácsoltam”. A Színházi Intézetben kapott félállás után 1986-ban spanyol feleségével Barcelonába költözött. Volt újságíró, esszéista, kritikus, és szerkesztett irodalmi lapot is. 1994-ben megalapította a 2006-ig működő Lateralt, amely az új spanyol és latin-amerikai irodalom meghatározó folyóirata lett. Első regénye, a Pesti barokk 2013-ban jelent meg. Édesanyja, a legendás „Sütimama” halála ihlette második magyar nyelvű kötetét, a 77 pesti receptet. A zsidó alapviccek gyűjteményét is megírta, Ancsa és Pancsa című mesekönyvének pedig márciusban jelent meg a folytatása. Átmenetileg újra a katalán fővárosba költözött, egy tengerre néző lakásba. „Nem vagyok házasságpárti” – kommentálja két válását. Három gyermeke közül Marci képzőművész, Gizella lánya nemzetközi üzletvitelt, Sándor fia informatikát hallgat a Barcelonai Egyetemen. |
Amióta magyarul ír, habzsolja a műfajokat – akár egy könyvön belül is. A Pesti barokk egyszerre esszé, filmforgatókönyv, rendőrségi jelentés és pszichoanalízis. Hatvanon túl be akarja pótolni a szépíróként elvesztegetett éveket?
Sok minden más is van az életemben, most talán az írás a legfontosabb. Nem vagyok igazi profi író, aki reggel odaül a gépe elé és ír. Esterházy Péter például húszéves korában kezdte, és az utolsó pillanatig, a legnagyobb betegség közepette is lenyomta a napi penzumát. Thomas Mann, Vargas Llosa szintén.
Regénye Don Juan-paródiájának hőséhez hasonlóan ön is az éjszakai élet ismert alakja, lézengő, bohém figura volt. Mi mindenben nyilvánul meg a hedonizmusa?
Egyszerre van bűntudat nélküli, vitális, pogány énem, meg szorongó, bűntudatos, állati szorgalmas és aprólékos, szürke csinovnyik lényem. Ahogy József Attila írta: „szivében néha elidőz / a tigris meg a szelid őz”. Amennyire képes vagyok dühöngeni, annyira tudok örülni bárminek: ételnek, italnak, napsütésnek.
Öccsével, Dés Lászlóval nem mérgezte meg a jó testvéri viszonyukat az ő sok évtizede tartó, töretlen karrierje?
Ez soha nem merült fel, hiszen nem egy pályán mozgunk. Laci már a bölcsőben ringatta magát, énekelt. Öt-hat évesen kijelentette, hogy karmester lesz. Gyerekkorától kezdve hihetetlen akarat, elszántság, ambíció jellemezte, ami belőlem hiányzott. A sokoldalúságban azonban hasonlítunk egymásra, ő is sok húrt penget.
A késő Kádár-korszakban disszidált, amikor a külföldön élő magyarok már a visszatelepülést fontolgatták. Miből lett elege itthon?
Kelet-európaiként meg akartam mutatni, hogy másutt is tudok érvényesülni. A periferikus kultúrákban – mint amilyen az orosz, az argentin, a román vagy a magyar – nagyon erős érzés az értelmiségben, hogy rossz helyen van, s a jó dolgok máshol történnek. Pedig ha belegondolok, itthon el voltam kényeztetve: az éjszaka császára voltam, a félállásomból negyedállásnyi munkával megéltem, egyszerre négy folyóiratban is publikáltam, filmfőszerepeket kaptam.
Pár éven belül a spanyol nyelvű kultúra egyik kulcsfigurája lett, sikeres publicista, novellista, egyetemi oktató. Mindezt hogyan érte el?
Akkoriban ment a spanyol tévében a Sisi-sorozat, meg Zilahynak is nagy kultusza volt. Számított, hogy magyar vagyok, ráadásul magas, ősz hajú, kék szemű férfi nagy dumával. Pesten elment az energiám arra, hogy esténként eljártam, pofáztam, siránkoztam, Barcelonában viszont értelmét láttam a munkának. Vonzott a spanyol világ és a nyelv tágassága. A magyaroknak sejtelmük sincs arról, hogy nyelvileg és szellemileg mennyire elszigeteltek.
Barcelonában tizenkét évig küzdött a Lateral folyóirat fennmaradásáért, még adósságokba is verte magát. Nehezen engedi el a rögeszméit?
Ez az egyik legrosszabb tulajdonságom. Több mint tíz év pszichoanalízis sokat segített abban, hogy felismerjem és elengedjem. A saját káromra is kitartottam valami mellett, ami már túlmutatott a racionalitáson.
Évekig érvényes jogosítvány nélkül vezetett Spanyolországban. Szeret a tilosban járni?
A kamuzás a gyenge pontom. Alapélményem a bizalmatlanság az intézményekkel, az állammal szemben. Tudom, hogy meglopnak, bármikor eltaposnak. Gyerekkoromtól kezdve azt éreztem, hogy a világ ellenséges, az iskola, a nevelőintézet, a hivatalok, a szocializmus rendszabályoznak, és semmi jót nem adnak cserébe. Vagány, brahis lényként ösztönösen kerestem a kibúvókat.
Kimaradt a rendszerváltás eufóriájából, csakúgy, mint az azt követő kiábrándulásból. Honvágyból, nosztalgiából kezdett új életet itthon huszonhárom évi távollét után?
Ahogy a nagymamám mondta: „a sors játéka, Misikám”. Barcelonában bezártam a bazárt, hazakeveredve elkapott a gépszíj. Fél évig csak dadogtam, klasszikusokat olvastam. Újra vissza kellett jönnöm a nyelvbe. Kint spanyolul írtam magyar írókról is: Esterházyról felvezető cikkeket, Kertészről szinte egy kötetnyit még a Nobel-díja előtt, Konrád György-könyvekhez előszót. Egyik magyar könyvem sem tervezés eredménye, hanem hirtelen felülkerekedett bennem a téma.
Követ dobott a magyar irodalmi élet állóvizébe, amikor nyílt levélben fordult a Szépírók Társaságához, amiért Konrád és Esterházy ajánlása ellenére sem vették fel a tagok sorába. Hordozza még a tüskét, a sérelmeket?
Nem esett jól, hogy csúnyán bánt velem a magyar irodalmi elit. Talán irigyek voltak a sikereimre, arra, hogy elefántként ismeretlenül betörtem a köreikbe. A casus belli egy hisztérikus nő fellépése volt, aki megtámadott a regényem hősének állítólagos nőgyűlölete miatt. Szerintem irodalomellenes felvetés írókat azért megvádolni, mert nem elég építő, pozitív hősöket ábrázolnak – ilyen alapon Shakespeare-t is el kell ítélni a Macbeth vagy a III. Richárd miatt! De az attitűdöt is felháborítónak tartom. A Szépírók Társasága a magyar irodalom javát hivatott képviselni, nem a népnemzeti tilinkós írnokokat, udvaroncokat! A legszomorúbb, hogy nem állt fel senki kikérni magának a felvetést. Azért ilyen ez az ország, mert még a jóravaló írók, értelmiségiek is így viselkednek.
Ez a HVG-portré a lap 2017/09. számában jelent meg.
