A világ legjobb lemezei – a '70-es évek
Tudja, hogy a 70-es években beindult a német könnyűzene? És hogy David Bowie egyebek közt ezért költözött Berlinbe? És hogy a Ramones első lemeze még fél óra sincs? A hvg.hu kultúra rovata felkért több kritikust, szakírót, írót, és a szavazataik alapján összeszedtük az elmúlt hatvan év legfontosabb zenei albumait. Hatrészes sorozatunk mai epizódjában a '70-es évek nagy lemezeivel foglalkozunk.
Kritikusokat, zenei szakírókat, írókat kértünk meg arra, hogy szavazzanak az elmúlt hatvan év legfontosabb zenei albumaira. Cikksorozatunk első két részét már olvashatták (Az 50-es évek legjobb albumai, A 60-as évek legjobb albumai), most következzen a harmadik.
1. Sex Pistols: Never Mind the Bollocks Here's the Sex Pistols
A Never Mind The Bollocks, Here's The Sex Pistols című nagylemez világot átformáló műalkotás. A kultúrtörténet számos olyan alkotásának egyike, amikor az alkotó (vagy az alkotóközösség), mint egy szikra vagy egy fellobbanó láng, "egyetlen pillanatra" óriási fénnyel láthatóvá válik, mindent megvilágít, aztán rövid idő után, úgy ahogy jött, el is tűnik. Ez persze túlzás, hiszen például John Lydon később Public Image Ltd (PIL) nevű zenekarával aktív maradt, de ettől még ez a lemez a Pistols első és utolsó gesztusa marad, ami ráadásul elképesztő hatást gyakorolt a később popzenére és popkultúrára, nem csak a zenére, nem csak a punkokra, hanem egyáltalán mindenre, ami a könnyűkultúra körül történik, attitűdben, kommunikációban, dizájnban, mindenben.
2. David Bowie: The Rise And Fall Of Ziggy Stardust And The Spiders From Mars
A 2016-ban elhunyt David Bowie, ahogy arról egy akkori megemlékezés is szólt, nem a könnyűzene vagy a popkultúra egyik sarokköve volt, hanem ő volt az, aki megmutatta, hogyan kell lerakni a sarokköveket. Ő volt többek közt az, aki megmutatta a világnak, hogyan kell változtatni, kísérletezni, új dologba fogni a popkultúrában, eldobni az egyik bőrt, levedleni azt, és újat növeszteni. A Ziggy Stardust Bowie '70-es évekbeli glamrock-énjének csúcsprodukciója – az "ént" itt úgy is értjük, hogy ehhez a programhoz Bowie egy alteregót növesztett magából, ő lett Ziggy Stardust, a Földre érkezett androgün űrlény (akinek perszónáját egyébként állítólag Vince Taylor angol rock and roll énekes figurájából mintázta). Csillogás, elidegenedés, nagy ív és világvége-hangulat (a lemez szerint az emberiségnek 5 éve van hátra) áll össze ezen a lemezen lenyűgöző egységgé.
3. The Clash: London Calling
A Clash a Sex Pistols mellett a másik legfontosabb punkzenekar volt, de 1979-re már átlépett a punk viszonylag szűkre szabott keretein, és egy olyan lemezt készített, aminek hallatán a kismilliomodik alkalommal is csak kapkodjuk a fejünket, hogy micsoda stílusparádét rittyentett a Mick Jones–Joe Strummer–Paul Simonon-triász, akik a lemez dalait írták (főleg Jones és Strummer, Simonon csak egyet írt, a Guns Of Brixtont adta hozzá a nagy egészhez). Van itt minden, őrületes az eklektika: rockabilly, reggae, new wave, ska, R&B, jazz, persze mindez a zenekar punkos esztétikájában megfürösztve. Ugyanez az alképesztő sokszínűség jelent meg aztán a zenekar következő lemezén, a Sandinista! című albumon, de az már nem volt ennyire feszes és összefogott – hogy is lehetett volna az, amikor egy 36 dalt tartalmazó tripla lemezről beszélünk.
4. The Rolling Stones: Sticky Fingers
A '60-es évek legjobb lemezeit tételező listán már említettük, hogy a Rolling Stones annak az évtizednek a végétől a '70-es évek elejéig futotta csúcsformáját. Hogy ebből az időszakból melyik a legeslegjobb lemez, az állandó vita tárgya – sokak szerint az 1971-es Sticky Fingers az. A Sticky Fingers az alapvetően is amerikai zenét játszó Stones egyik legamerikaibb albuma: country, blues, soul, rhythm and blues, nagy grúvok, őrületesen fülbemászó és koszos riffek, vérpezsdítő fúvósok, és persze csupa emlékezetes dal, egy elejétől a végéig emlékezetes és slágeres lemez. Ja, és az előző lemezbe, a Let It Bleedbe már bele-belegitározó Mick Taylor diadalmas bemutatkozása.
5. Can: Tago Mago
Ha valami valódi újdonságot hozott a '70-es években, olyat, amit senki sehol nem hallhatott korábban, hát az a német krautrock emblematikus zenekara, az 1968-ban, Kölnben alakult Can volt. A lemez, mely címét egy Ibiza-közeli szigettől kölcsönözte, valahol a funk, a pszichedelikus rock, a jazz és az avantgarde elektronikus zenei kísérletezés kereszteződésében született, de egy pillanatig se gondoljon senki okoskodásra, inkább magával ragadó tudatfolyamos hömpölygésre, társasutazásra a tudattalanba, "sámáni avantgard funkra", ahogy egy kritikus írta. A Can fantasztikus bemutatkozó lemeze nem csak a '70-es évek egyik csúcslemeze, hanem minden idők egyik legnagyobb hatású és legtöbbet emlegetett albuma is.
6. Wire: Pink Flag
A Wire albuma egy újabb példa azokra a lemezekre, amelyek megjelenésükkor nem arattak komolyabb sikert, hosszú távú hatásuk mégis egészen elképesztő. A Wire Pink Flag című albuma pont olyan, mint a lemezborítón látható rózsaszín zászló, magában áll, és semmire sem hasonlít. Ha feldobjuk, legfeljebb háromperces punkos gitárzenék gyűjteménye (jó, van rajta egy négyperces is, de összesen 35 percben 21 számot hallunk a lemezen), ha leesik, egy különös, formabontó, a klasszikus számszerkezetekre fittyet hányó, néhol szürreális, intellektuális-artisztikus lemez, amit több újságíró is "punkszvitnek" nevezett.
7. The Ramones: The Ramones
14 dal, 29 perc, a New York-i punk alapzenekarának történelmi bemutatkozó lemezénél alig lehet minimálabb valami. Miközben a Ramones debütalbumának dalai egész egyszerűen csont nélküli slágerek – úgy is azok, ahogy a lemezen vannak, de ha a fejünkben lekapcsoljuk a torzítót, meg úgy egyáltalán, elvonatkoztatunk a zúzástól, elképesztően fülbemászó '50-es, '60-as évekbeli dalokat kapunk. A Ramones ezt a hagyományt turbózta fel, csupaszította le, és öntötte kétperces punk-attakokba. Érdekes – bár nem meglepő – információ, hogy ez a minimálalbum, minimálidő alatt és -költségvetéssel készült: hét nap, 6400 dollár. A lemez artworkje se volt sokba: a lemezcég összesen 125 dollárt költött a poptörténelem egyik legtöbbet idézett lemezborító-fotóra.
8. Kraftwerk – The Man-Machine / Die Mensch-Maschine
A '70-es években a német könnyűzene felkerült a popvilág térképére. A Kraftwerk az évtized legelején a Can kapcsán már emlegetett krautrock/kozmische music-színtérről indult el, akkor még nem elektronikus zenét játszó együttesként. A stílus-, és hangszerparkváltás az 1974-es Autobahn című lemezzel következett, mely nem mellesleg hatalmas sikert aratott Amerikában. A Kraftwerk – mely külsőségeiben is szakított a rock and roll klisékkel, s aminek az 1976 magasságára David Bowie is hatalmas rajongója lett, többek között a német zene miatt költözött 1977-ben Nyugat-Berlinbe – 1978-ban jelentette meg egyik csúcsművét, a The Man-Machine (német változatban: Die Mensch-Maschine) című lemezét, olyan klasszikusokkal, mint a The Robots vagy a The Model.
9. Pink Floyd – The Wall
A könnyűzene-történelem számos kiemelkedő és mindenféle összeállításokba való lemeze közül is az egyik legikonikusabb a Pink Floyd duplalemezes sötét víziója. A Fal, bár amikor megszületett, éppen a punk hordái rúgták szét a rock dinoszauruszainak harcállásait, kifejezetten illeszkedett a korszellembe. Az elnyomó állam, az elnyomó oktatás, a fallal körbezárt életek, a depresszió, a reménytelenség, a mindennapok hiábavalósága, a kiégett, drogfüggő, rocksztár, Pink – nos, a The Wall legalább annyira no future-látomás, amennyire a kor fiatal zenekarainak a dalai azok. Az album, gyakorlatilag Roger Waters szólólemeze, előrevetítette azt is, hogy a Pink Floydnak, abban a formában, ahogy a világ addig szerette, hamarosan vége lesz – és hát vége is lett, az 1983-es The Final Cut után Waters és Gilmour útjai elváltak, és hosszú pereskedés után a Floyd végül Waters nélkül folytatta.
10. David Bowie: "Heroes"
David Bowie gyakorlatilag majdnem a halálba drogozta magát lefüggönyözött Los Angeles-i házában. Aztán megjött az életkedve, átköltözött Európába, alkotóként is tiszta lapot nyitott, izgatta az új irányokat kereső német zene (amiről fentebb a Can és a Kraftwerk kapcsán már beszéltünk). "Berlini trilógiája" első lemeze, a Low a még nem egészen Berlinben – hanem még inkább Franciaországban – készült, a második, a "Heroes" azonban már teljes egészében a körbezárt Nyugat-Berlinben, a közvetlenül a Fal mellett álló Hansa stúdióban került szalagra, s ahogy az előzőn, ezen is szerepel a zenei textúrák megalkotásában közreműködő producerzseni, Brian Eno. A "Heroes" egyik fele hagyományosabb (de persze nem hagyományos) dalgyűjtemény, míg a B oldal instrumentális szerzeményeivel a zenei kísérletezés különleges terepe.
| Ők állították össze a listát |
| A hvg.hu felkérésére Cserna-Szabó András, Forrai Krisztián, Greff András, Hó Márton, Jávorszky Béla Szilárd, Lang Ádám, Ligeti Nagy Tamás, Nagy István Steve, Reszegi László, és Süli András küldték el albumlistáikat, a hvg.hu részéről Balla István és Németh Róbert rangsorolták a popzene első hat évtizedének legjobb lemezeit. |
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
A világ legjobb lemezei – az '50-es évek
Tudja, melyik '50-es évekbeli lemezen zenélt együtt két korszakos zseni? És, hogy melyik csúcsművet ihlette szerelmi bánat? A hvg.hu kultúra rovata felkért egy sor kritikust, szakírót, írót, és a szavazataik alapján összeszedtük az elmúlt hatvan év legfontosabb zenei albumait. Hatrészes sorozatunkat az '50-es évek nagy lemezeivel kezdjük.
A világ legjobb lemezei – a '60-as évek
Miből lett a metál? És a modern elektromos gitározás? Melyik az a lemez, amiről a maga korában alig vettek tudomást, mégis kulcsfontosságú lett? A hvg.hu kultúra rovata felkért egy sor kritikust, szakírót, írót, és a szavazataik alapján összeszedtük az elmúlt hatvan év legfontosabb zenei albumait. Hatrészes sorozatunkat a 60-as évek nagy lemezeivel folytatjuk.
