A világ legjobb lemezei – az '50-es évek
Tudja, melyik '50-es évekbeli lemezen zenélt együtt két korszakos zseni? És, hogy melyik csúcsművet ihlette szerelmi bánat? A hvg.hu kultúra rovata felkért egy sor kritikust, szakírót, írót, és a szavazataik alapján összeszedtük az elmúlt hatvan év legfontosabb zenei albumait. Hatrészes sorozatunkat az '50-es évek nagy lemezeivel kezdjük.
1. Miles Davis: Kind of Blue
(Columbia, 1959)
Nekünk minden egyformán popzene. A jazz is. A ma már inkább rétegműfajnak számító zene legjobb, vagy mondjuk inkább legnagyobb hatású pillanataiban átragyogta és befolyásolta a könnyűzene teljes egészét. Ez a helyzet Miles Davis Kind Of Blue című 1959-es lemezével is, mely egyes kritikusok szerint a valaha volt legfontosabb jazzlemez (de ha csak visszafogottabban fogalmazunk, akkor is a legfontosabbak egyike – éppen többek közt más Miles Davis-albumokkal együtt). A Kind Of Blue, melyet egyszerre ismert el a Rolling Stone magazin, és az Egyesült Államok Kongresszusának washingtoni könyvtára (azzal, hogy hivatalosan is tart belőle példányt) nem csak azért jelentős, mert egyesek szerint "a definitív jazzlemez", hanem mert megnyitotta a korábbiaknál jóval kötetlenebb és szabadabb modális jazz korszakát. Ja, és egyszerre két zsenit is hallhatunk rajta – Miles Davis mellett John Coltrane-t is.
2. Chuck Berry: Chuck Berry is on Top
(Chess, 1959)
Chuck Berry nélkül a mai könnyűzene biztosan nem az volna, ami. Ott van az egyetemes modern kultúra tablóképén. Annak, amit popnak, rocknak, könnyűzenének, vagy éppen rock and rollnak nevezünk, az egyik ikonja ő, aki nélkül nem, vagy másképp történt volna minden, ami azóta ebből a nagy színes, szórakoztató, vicces és veszélyes izéből kikerekedett. Ő maga a rock and roll megoldóképlet: rock and roll = rhythm and blues + country and western. Berry a blues felől jött, de a countryzenében is otthon volt, nem véletlen, hogy kiadója, a legendás chicagói Chess Records, és annak vezetője, Leonard Chess rá gondolt, amikor tovább akart lépni a rhythm and blues piacról, és szélesíteni akarta cége fókuszát. A fehéreknek fekete volt, a feketének fehér, ő azonban – ahogy maga a rock and roll is – képes volt összehozni a társadalomnak ezt a két, akkoriban még komoly falakkal elválasztott szegmensét. A Chuck Berry is on Top a gitáros-énekes csúcsműve, olyan dalokkal, mint a Johnny B Goode vagy a Carol.
3. Little Richard: Here’s Little Richard
(Specialty, 1957)
Ha keresünk valami közöset, mondjuk Prince-ben és Szörényi Leventében, akkor, tessék, itt a megoldás, Little Richard. Aki csillogó fekete lemezeken énekel, és akitől a néhai kis herceg azt az őrült szexi figurát kölcsönözte. Első nagylemeze egész egyszerűen olyan, mint egy rock and roll kiáltvány. Bezsongás és erotika. Elég, ha csak a dalokat nézzük: az albumnyitó Tutti Fruttit, aminek nem érteni, hanem érezni kell a szövegét, a Ready Teddyt, a Rip It Upot, vagy a Long Tall Sallyt, amit évekkel később a Little Richard-rajongó Beatles is feldolgozott. Miközben Budapestet épp szétlőtték az orosz tankok, már elkészült és megjelenésre készen állt az 1956 október közepére felvett popkulturális manifesztum, melynek előadója az egyik első olyan alkotó volt, akinek a munkássága átívelt társadalmi osztályokon és bőrszín alkotta csoportokon.
4. Elvis Presley: Elvis Presley
(RCA Victor, 1956)
Elvis Presley nem csak a popkultúra, hanem a teljes 20. századi kultúrtörténet, sőt: a múlt század történelmének egyik legmeghatározóbb fenoménja volt. Egészen elképesztő hatást gyakorolt a kor tömegkultúrájára, sőt, a társadalom egészére. Népmesehős volt. A legkisebb fiú. Ő volt az All American Boy, aki teherautósofőrből lett mindent vivő popsztár – akit ráadásul szinte népmesei módon fedezett fel Sam Phillips, a Sun Records, azzal, hogy Elvis édesanyjának akart felvételt készíteni az azóta legendássá vált memphisi stúdióban. És a halálához vezető út is legalábbis egy görög drámába vagy egy shakespeare-i bukástörténetbe illő. Szinte minden, amit csinált nagyszabású és végzetes volt. Összekapcsolta az amerikai társadalmat: fehér fiú volt fekete hanggal, a countryt keverte a rhythm and blues-zal, aztán később az egészet a soullal. 1956-ban megjelent első lemeze a bomba volt a gyújtózsinórral.
5. Frank Sinatra: In The Wee Small Hours
(Capitol, 1955)
Az összeállításunkban szereplő összes szerzői lemez közül ez a legkorábbi. De nem ez az egyetlen érdekessége, hanem az is, hogy Sinatra pályafutásának összefüggésében is "kilógó", formabontó lemez volt. Melankolikus, ahogy a címe is tanúskodik róla, éjszakai, hajnali, borongós, búsongó. Ráadásul a könnyűzene-történelem egyik első nagylemeze, ami több mint dalok összedobált egyvelege, valamiféle rendezőelv köré épített dalcsokor. Sinatra pályája éppen lefelé ment, sikere apadt, lemezkiadója kidobta, magánéleti válság gyötörte. Elhagyta első feleségét, összejött Ava Gardnerrel, de ez a kapcsolat is zűrös lett, és házasságkötésük után sem talált medret magának. Ugyan időközben művészként elindult fölfelé, de zaklatott szerelmi kapcsolata "éppen jó volt arra", hogy összeálljon egy ilyen introvertált és mély nagylemez.
6. Buddy Holly and The Crickets: The "Chirping" Crickets
(Brunswick, 1957)
Buddy Holly – a kor sok könnyűzenészéhez hasonlóan – több tekintetben is újító és határátlépő volt. A legenda szerint, amikor 1957-ben megérkeztek a New York-i Apollo színházba, a szervezők azt tanácsolták nekik, hogy inkább ne lépjenek fel, mert abból oltári balhé lesz, ha a három fehér fiú megjelenik a fekete zene emblematikus koncerthelyszínén a fekete közönség előtt a színpadon. Nos, nem lett balhé. Ugyanebben az évben jelent meg a Tücskök első és zenekarként utolsó nagylemeze, tizenkét, slágeres, darabonként alig három perces rock and roll dal – olyanok, mint a That'll Be The Day, az Oh, Boy, vagy a Not Fade Away –, kevesebb, mint fél órában. Ez után Holly szakított zenekarával, szólóelőadó lett, sokat kísérletezett hangzásokkal, stúdiótechnikával, de kibontakozni már nem tudott – 1959-ben bekövetkezett tragikus halála ebben meggátolta.
7. John Coltrane: Blue Train
(Blue Note, 1958)
Miles Davis előbb említett lemezén ott volt az ötvenes évek jazzének (meg a teljes jazztörténelemnek az) egyik legfontosabb alkotója, aki a Davis-féle Kind Of Blue előtt két évvel kiadott már egy saját remekművet is. A Blue Traint rögzítő zenekarban játszottak olyan zenészek, akikkel Coltrane Davis zenekarában játszott együtt, de dolgoztak vele feltörekvő jazzmuzsikusok is. Az album, mely a kor hard-bop stílusában született, egy nem sokkal későbbi interjú szerint John Coltrane kedvenc lemeze volt - "kedvencebb", mint a két évvel később született, ugyancsak remekműnek nevezhető Giant Steps.
8. Anthology Of American Folk Music
(Folkways, 1952)
Némileg kakukktojás listánkon, de a könnyűzene, a dalszerzés egészére gyakorolt hatása miatt tematikusan nem szívesen diszkvalifikálnánk ezt a lemezt. Egy hatlemezes válogatás ez, melyet 1952-ben adott ki a Folkways Records Harry Smith filmes felvételeiből, és a '20-as, '30-as évekből válogatott 84 folk-, blues-, és country-dalt gyűjt össze, ilyen formában nagyjából keresztmetszetet nyújt az énekelt amerikai dalhagyományból. Popkulturális relevanciája különösképpen azért van, mert óriási hatással volt az '50-es, '60-as évek amerikai folkmozgalmára, Joan Baezre, Pete Seegerre, Bob Dylan-re és társaikra.
9. Bill Haley And His Comets: Rock Around The Clock
(Decca, 1955)
Ha más miatt nem, hát már azért helye volna listánkon Bill Haley-nek és zenekarának, mert sokak szerint ők játszottak először rock and rollt (mások szerint meg a listán következő Fats Domino). Chuck Berryvel szemben ő a másik irányból jött, a countryzenét és a rockabillyt ütötte fel rhythm and blues-zal, így jutott el ahhoz a kevercshez, aminek rock and roll lett a neve. Már az '50-es évek legelején is olyan dolgokat vett lemezre, amiket nevezhetünk mondjuk proto rock and rollnak, de az évtized közepére már végképp összeállt a kép, és ez az 1955-ös nagylemez, rajta a címadó dal mellett olyanokkal, mint a Shake Rattle and Roll, vagy a Two Hound Dogs – már tényleg igazi rock and roll lemez. Ha még hozzávesszük Bill Haley védjegyszerű, kunkori fürtjét, akkor azt is elmondhatjuk, hogy ekkorra összeállt az örök popzenész képe is, hangszerrel, dalokkal, imázzsal.
10. Fats Domino: This Is Fats Domino!
(Imperial, 1956)
Íme, egy másik ősatya, talán a legősebb ős: Fats Dominót bátran nevezhetjük a rock and roll, bővebb értelemben a teljes pop-rockzene egyik forrásának – olyan zenészeket inspirált, mint Elvis Presley vagy a Beatles. Az 1928-ban egy francia kreol család nyolcadik gyerekeként született zongorista pályája a 40-es évek végén indul. Első sikerdala, a The Fat Man 1949-ben jelent meg. Ez volt az első rhythm and blues-lemez, ami milliós példányszámban kelt el. Sokan úgy kezelik, mint az első rock and roll lemezt. Legnagyobb sikere az 1956-ban megjelent Blueberry Hill volt (amit amúgy nem ő írt, hanem Vincent Rose, Al Lewis és Larry Stock 1940-ben), mely vezette az R&B-listát, s ami szerepel a This Is Fats Domino! című korszakalkotó albumon is.
| Ők írták a listánkat |
| A hvg.hu felkérésére Cserna-Szabó András, Forrai Krisztián, Greff András, Hó Márton, Jávorszky Béla Szilárd, Lang Ádám, Ligeti Nagy Tamás, Nagy István Steve, Reszegi László, és Süli András küldték el albumlistáikat, a hvg.hu részéről Balla István és Németh Róbert rangsorolták a popzene első hat évtizedének legjobb lemezeit. |
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
