A világ legjobb lemezei – a '80-as évek
Emlékszik a Paradise Cityre? És a Billie Jeanre? A Purple Rainre? Tudja melyik a világ egyik legjobb szomorú lemeze? A hvg.hu kultúra rovata felkért tucatnyi kritikust, szakírót, írót és a szavazataik alapján összeszedtük az elmúlt hatvan év legfontosabb zenei albumait. Hatrészes sorozatunkat a '80-es évek nagy lemezeivel folytatjuk.
1. Sonic Youth: Daydream Nation
(Enigma, 1988)
Talán meglepő, de nem egy kereskedelmileg kirobbanóan sikeres album lett listánkon a '80-as évek legfontosabb lemeze, hanem egy nagy hatású album. A zajos New York-i Sonic Youth sok mindent hordozott az amerikai alternatív/underground rock hagyományaiból (Velvet Underground, Television, hogy csak kettőt említsünk, de ott van benne Neil Young gitárnyüstölése), ezekkel együtt lett a '80-as évek független amerikai színterének talán legfontosabb zenekara, mely ezzel az 1988-as lemezzel tört ki végleg a föld alól, jellemző módon e dupla album után kapott az együttes nagykiadós lemezszerződést. "Ha nem lettek volna olyan zenekarok, mint a Sonic Youth, a nyolcvanas évekre tényleg csak mint a műanyag szintipop korszakra emlékeznénk. A Moore/Gordon házaspár vezette noise-rockerek nem csináltak rossz lemezt – ez a legjobb" – írja Nagy István zenei újságíró.
2. The Jesus and Mary Chain: Darklands
(Blanco y Negro, 1987)
A második helyre sem mainstream sikerzenekar került. A skót The Jesus and Mary Chain Psychocandy című kaotikus lemezével és botrányaival mutatkozott be 1985-ben, ez a második album azonban egészen másképp szól, mint a zajos debütalbum. Más a modora is. Sötét, esős, borongós, elégikus, a dalok dallamgazdagabbak, visszafogottabbak, pasztelesebbek. A kíséretet ez alkalommal nem hús-vér dobos (a későbbi Primal Scream-frontember, Bobby Gillespie) szolgáltatja, hanem egy dobgép, amitől a lemez kap még egy pluszréteg hűvös gépiességet. A zaj mögül kibúvó Reid-fivérekről pedig kiderül, hogy nagyszerű dalszerzők, a 35 perces lemez szinte mindegyik dala egy-egy emlékezetes mikrouniverzum. Az April Skies és Happy When It Rains ráadásul alternatív slágerek is.
| A sorozat korábbi részei |
A világ legjobb lemezei – az '50-es évek |
3. Guns N’ Roses: Appetite For Destruction
(Geffen, 1987)
No, és akkor itt egy igazi nagy durranás a '80-as évek második feléből. Miközben Amerikában éppen dúl a hajmetál, és lássuk be, az nem annyira menő, jön egy szakadt rockzenekar, és újra izgalmassá teszi a rock and rollt, úgy, hogy közben nem érezzük kellemetlenül magunkat, ha eszünkbe jut róluk az Aerosmith, a Rolling Stones vagy a Sex Pistols. Pedig az a vicc, hogy nem olyan észveszejtően sokban különböznek ők a kor nagy glamrock-együtteseitől, mégis, éppen ez a különbség teszi őket rendben lévővé, a többieket meg túlstilizálttá és érvénytelenné. Az Appetite szinte hibátlan lemez, gyakorlatilag minden pillanata, minden gesztusa rendben van – jók a dalok, jók a szövegfordulatok, vannak emblematikus számok (Paradise City, Sweet Child O' Mine, Welcome to the Jungle), a zenészek meg őrületes fazonok. Mi kellhet még? Semmi.
4. The Cure: Disintegration
(Fiction, 1989)
Az album abban az évben jelent meg, amikor a Cure frontembere, Robert Smith betöltötte a harmincat, és annak a jegyében készült, mármint annak a félelemnek a jegyében, amit a gitáros-énekes érzett, hogy belép a negyedik ikszbe. A zenekar addig is csinált hideglelős lemezeket, de a Disintegration a maga módján a legegységesebben, legkonzekvensebben, már-már higgadtan szomorú Cure-lemez. Smithék korábbi lemezeiken kanyarogtak erre-arra, érintették a szintipopot, az előző albumokkal, a Head On the Dooral és a túláradó, dupla Kiss Me, Kiss Me, Kiss Me-vel színes pop-rock albumokat készítettek, itt azonban visszatértek a korábbi Cure-lemezek deprimált világához. Abban, hogy ez egy ilyen súlyos lemez lett, közrejátszott az is, hogy Robert Smith rosszul lett a zenekar egyre nagyobb sikerétől, meg, hogy rákapott a hallucinogén drogokra.
5. The Police: Synchronicity
(A&M, 1983)
A '80-as évek egyik legsikeresebb gitárzenekara utolsó lemezével úgy búcsúzott el, hogy összehozta egyik főművét. Azt a főművet, ami nagyszerűségével egyben arról is üzent, hogy az együttes szétfeszíteni készül, sőt, talán már szét is feszítette saját kereteit. Hogy mindaz, ami bennük van, már nem biztos, hogy elfér a Police adta kereteken belül. Van itt sok minden: szintetizátorok, jazzes és avantgarde megoldások, perfekt popzene, rockos hasítás. A Police szinte sosem hangzott ennyire sokszínűnek, és talán nem tűnhetett volna ennél egyértelműbbnek, hogy ez a forma immár gátja a benne alkotók szabadságának. Nem is véletlen, hogy – miközben a zenekar feloszlását nem jelentették be – a Synchronicity után mindenki ment, amerre látott.
6. U2: The Joshua Tree
(Island, 1987)
A U2 tehetséges posztpunk-zenekarból a nyolcvanas évek közepére arénatöltő együttes lett, a folyamat már az 1983-as Warral elindult, aztán az 1984-es The Unforgettable Fire-rel még inkább folytatódott. Bonóék világsztár státuszát csak tovább erősítette az egy évvel később megrendezett Live Aid. Miközben a Joshua Tree a hangzása részben az Unforgettable Fire folytatása, másfelől egészen másfajta ihletek párlata. Az album a U2 ambivalens, de erős Amerika-viszonyulásának, a zenészeket a korábbi években ért kulturális sokkhatásoknak, és a reagani Amerikához fűződő szeretet-gyűlölet viszonynak a következménye. Modern-tradicionalista, hangtájképeken utaztató, de a dalokat a központba állító, bibliai idézetekkel sűrűn megszórt és költői képekben fürdetett, de mégis legalább annyira a földön járó és jelen idejű dalgyűjtemény.
7. The Smiths: The Queen Is Dead
(Rough Trade, 1986)
Az, hogy gyakorlatilag évente kerül elő az a téma, hogy kibékül-e a Smiths egykori énekese, Morrissey és a ma már szólóelőadóként működő gitáros Johnny Marr, elég jól jelzi, hogy mennyire kultikus a világ könnyűzenéjében ez a zenekar. A '80-as évek közepén Angliában szinte minden róluk szólt – a lemezekről, a dalokról, Morrissey személyéről, a szövegeiről. A Smiths ezzel a verbális flikk-flakkokat nélkülöző egyszerű névvel, meg a kor csilivili popzenéjével szembe menetelő, a '60-as, '70-es éveket idéző gitárzenéjével, a magányt, az elidegenedést felfestő egzisztencialista szövegeivel maga volt az instant lázadás, amire az angol fiatalok tömegei vevők is voltak. A csupán hét évig létező zenekar pályájának csúcsa az az 1986-os nagylemeze, amelynek tulajdonképpen minden pillanata hibátlan.
8. The Stone Roses: The Stone Roses
(Silvertone, 1989)
A nyolcvanas évek végén savas kölcsönhatásba lépett egymással a Nagy-Britanniában burjánzó elektronikus tánczene és a gitárpop. Ennek a folyamatnak a legnagyszerűbb eredménye a manchesteri Stone Roses, melynek zenéjét alulról táncos ritmusok, felülről a '60-as évek végét, a '70-es évek elejét idéző beates-csilingelős-pszichedelikus gitárzenék keretezték. Az együttes 1989-es első, cím nélküli nagylemeze a mai napig etalon, valós időben (akkor) óriási hatással volt sok mindenkire, a mindenidők-listák állandó főszereplője, de az öt év szünet után kiadott 1994-es Second Coming is izgalmas dalgyűjtemény. Nem véletlen, hogy a Smiths-hez hasonlóan a Stone Roses újrakezdése is állandó téma volt a zenei sajtóban – mígnem Ian Brownék 2012-ben újra színpadra nem léptek. Tavaly két új dalt is kiadtak, de új album nem érkezett.
9. Michael Jackson: Thriller
(CBS/Epic, 1982)
Egy kevésbé szubjektív listán, ami minden idők legsikeresebb lemezeit tételezné, ez az album egészen biztosan az élen szerepelne. 66 millió eladott példány, egészen elképesztő. Persze, sebaj, a Thrillerről azért itt is kijelentjük, hogy megkerülhetetlen. Bár 1972-ben adta ki első saját lemezét, Jackson úgy istenigazából az 1979-es Off The Wallal villantott először mint szólóelőadó. Aztán 1982-ben jött a nem csak kereskedelmileg, hanem művészileg is fantasztikus Thriller, amin pop, funk, diszkó, soul és némi rock fonódnak össze izgalmas és slágeres egységgé. Hogy mennyire ütős ez a lemez, arról többek közt az tanúskodik, hogy hét dalából lett kislemez, és ezek mindegyike az amerikai slágerlista első 10 helyezettje között landolt.
10. Prince: Purple Rain
(Warner, 1984)
És, ha Jacko, akkor nem maradhat ki a '80-as évek másik emblematikus amerikai fekete előadója, Prince sem. Amit a Herceg csinált, popkulturális bravúr volt: egyszerre hódította meg a számára alapértelmezettnek nevezhető afroamerikai közönséget (azt a világot, amiből jött) és a fehér new wave közeget, egyszerre tudott rock és több értelemben is pop, sőt: art lenni. Az évtizedet csúcsformában zenélte végig, és a csúcsteljesítményből még a '90-es évek elejére is maradt. Ennek az egyébként is elképesztő időszaknak az egyik csúcsteljesítménye a Purple Rain film-zene kombója olyan csodadalokkal, mint a címadó ballada, a Le's Go Crazy, vagy a Patti Smith által is feldolgozott When Doves Cry.
| Ők segítettek a lista összeszedésében |
| A hvg.hu felkérésére Cserna-Szabó András, Forrai Krisztián, Greff András, Hó Márton, Jávorszky Béla Szilárd, Lang Ádám, Ligeti Nagy Tamás, Nagy István Steve, Reszegi László, és Süli András küldték el albumlistáikat, a hvg.hu részéről Balla István és Németh Róbert rangsorolták a popzene első hat évtizedének legjobb lemezeit. |
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
A világ legjobb lemezei – az '50-es évek
Tudja, melyik '50-es évekbeli lemezen zenélt együtt két korszakos zseni? És, hogy melyik csúcsművet ihlette szerelmi bánat? A hvg.hu kultúra rovata felkért egy sor kritikust, szakírót, írót, és a szavazataik alapján összeszedtük az elmúlt hatvan év legfontosabb zenei albumait. Hatrészes sorozatunkat az '50-es évek nagy lemezeivel kezdjük.
A világ legjobb lemezei – a '70-es évek
Tudja, hogy a 70-es években beindult a német könnyűzene? És hogy David Bowie egyebek közt ezért költözött Berlinbe? És hogy a Ramones első lemeze még fél óra sincs? A hvg.hu kultúra rovata felkért több kritikust, szakírót, írót, és a szavazataik alapján összeszedtük az elmúlt hatvan év legfontosabb zenei albumait. Hatrészes sorozatunk mai epizódjában a '70-es évek nagy lemezeivel foglalkozunk.
A világ legjobb lemezei – a '60-as évek
Miből lett a metál? És a modern elektromos gitározás? Melyik az a lemez, amiről a maga korában alig vettek tudomást, mégis kulcsfontosságú lett? A hvg.hu kultúra rovata felkért egy sor kritikust, szakírót, írót, és a szavazataik alapján összeszedtük az elmúlt hatvan év legfontosabb zenei albumait. Hatrészes sorozatunkat a 60-as évek nagy lemezeivel folytatjuk.
