„Sokat bulizott nálunk gyerekkoromban a szüleim képzőművészekből, színházi emberekből álló, színes baráti köre, amit persze a rendszerváltás után a politika kettéosztott” – ugrik rögtön a múltból a mába az 51 éves alkotó. Anyai dédapja Áprily Lajos, nagyapja Jékely Zoltán, nagyanyja Jancsó Adrienne előadóművész volt. Apja Péterfy László szobrász, édesanyja pedig magyartanárként nemzedékeket tett műélvezővé. Húgával, Borival a szünidőket a Dunakanyarban, a családi nyaralóban töltötték.
Az ELTE latin–ógörög szakán 1993-ban szerzett diplomát. E holt nyelvek szerzőitől tanult írni. A Miskolci Egyetem bölcsészkarán 1994-től 2011-ig tanított. „Kiégtem: sokat kellett fecsegni, dolgozatokat olvasni, és alig fizettek valamit.” Közben dolgozott a TV2 Nyugat című kulturális műsorának, a Magyar Rádió Művészeti Főszerkesztőségén, mára megszűnt irodalmi lapokat szerkesztett. Elbeszélései Félelem az egértől címen 1994-ben jelentek meg, ezt a B oldal, majd A tűzoltóparancsnok szomorúsága című regény követte, utána a Bányató, később a Halál Budán. Kazinczy és a halála után kipreparált, majd az „afrikai faj” példányaként mutogatott Soliman barátságáról szóló Kitömött barbár című könyve 2015-ben Aegon-díjat kapott. Számos filmforgatókönyvet jegyez. Májusban a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) igazgatójává választották. Kreatív írást ma is tanít.
Kisorosziban él feleségével, Péterfy-Novák Évával, ahol 13 és 27 éves közötti öt gyerekükkel és barátaikkal nagy dzsemborikat rendeznek a hétvégéken. „A telket Shakespeare-től kaptam 1981-ben: nagyapámmal a Nemzeti Színházból, ahol a Makrancos hölgy fordításáért járó pénzt felvette, egyenesen ezt az ingatlant jöttünk megvenni.”
HVG: Az interneten elsőként az ugrik fel a nevéről, hogy a magafélék tehetnek minden liberális rosszról. Hogy került jobboldali össztűzbe?
Péterfy Gergely: Pilátus módjára. A Kitömött barbár című regényem sok ízében tagadja az autokratikus, irracionális gondolkodást, de nem egyoldalúan: világnézetek és habitusok diszkusszióját nyújtja. Szélsőjobboldali olvasatban csakis a felvilágosodás melletti érvelésről szól. A tényeken átsikló mai magyar valóságban az egyik legkedveltebb narratíva az, hogy a racionális gondolkodás a felvilágosodástól kezdve a tönk szélére juttatja a nemzetek, a családok, az egyház és a tekintély világát. Értelmiségi vitákban ez akár konzervatív álláspont is lehet. De rettenetesen veszélyes, ha ez az elmeépítmény rajongó politikai hívőkhöz kerül, akik hajlamosak fenntartás nélkül beszopni mindenfajta dumát. Az ő gerjesztett indulataik ellenőrizhetetlen láncreakciókat indíthatnak el.
Péterfy Gergely
Fazekas István
Azzal is vádolható lenne, hogy a fejünkre hozza a bajt. Alighogy az év könyve lett a reformkori idegengyűlöletről is szóló Kitömött barbár, jöttek a menekültek, akiktől az ország fele ma is retteg.
Ez kész fekete mágia, boszorkányság. Úgy jártam, mint Goethe bűvészinasa, aki próbálgatta a mestere varázsigéit, és a seprű valóban táncra perdült, csak aztán nem sikerült visszaállítani a sarokba, hanem törni-zúzni kezdett. Most mában játszódó regényt írok, amelyben még borzalmasabb dolgok történnek. Annak kell drukkolni, hogy valóra ne váljanak.
Családi öröksége az ellenzékiség?
Hagyományos értelemben polgári tradíciójú család a miénk, ahol a diktatúrákat, a tekintélyuralmat nem szeretik, és ez az utálat kölcsönös. Most, hogy újra Kádár-kor van, érdekes megfigyelni, hogy az ember miként alkalmazza a korabeli reflexeket. Ugyanazzal a mozdulattal kapcsoltam ki a közmédiát hat-hét éve, mint hajdan a nagyapám, amint felböffent a Kádár-kori csatornaszag, és ahogy ő akkor a Szabad Európára váltott, én azóta a német meg az osztrák rádiót hallgatom. A rendszerbe beálló irodalmi, politikai, közéleti, gazdasági kollaboránsokkal szembeni zsigeri ellenszenv is a régi.
Illuzórikus kép, hogy kisfiúként verset író nagyapja körül sündörgött, nagyanyja pedig a szavalatával ringatta álomba?
A valóság felülmúlja a képzeletet. Nagyanyám szavalatait szertartásosan meg kellett hallgatni, és a szertartás bizarr volt. Engem bízott meg, hogy ellenőrizzem a szövegmondása helyességét. Iszonyatosan stresszeltem, miközben kisiskolásként ültem az Arany-balladákkal vagy valamelyik Áprily-textussal a kezemben. Mert ha nem vettem észre a hibát, óriási patáliát csapott. Baromi hamar elkezdtek érdekelni a latin szövegek, és a nagyapám remekül tudott latinul, a Carmina Buranán magyarázgatta, milyen a középkori latin költészet. A verseléshez azonban nem volt tehetségem.
Alkotói válságban van, vagy abba akar kerülni, hogy beült az MKKE igazgatói székébe?
Az írnivalókkal korán reggel foglalkozom. A nap további részében sosem írok. Az egyesülés konstruktív hely, ahol kedves, okos, a könyvszakmát szerető emberekkel kell alapvetően a frankfurti könyvvásár, a budapesti könyvfesztivál és az ünnepi könyvhét ügyeiben tárgyalnom.
Nem zsibongó méhkasba érkezett inkább, röviddel az Alexandra csődje után?
Hatpontos javaslata van az egyesülésnek, hogy törvényi változtatásokkal hogyan lehetne kihúzni a könyvszakmát a kátyúból. Szerepel benne, hogy az állam megválthatná a fennálló követeléseket. Álságos a válasz, miszerint azért nem nyújt segítő kezet, mert a főleg kis kiadóknál lecsapódott óriási hiány piaci folyamatok eredménye, amelyekbe az állam nem avatkozik bele. De közben könyékig turkál a könyvpiacban; gigászi összegekkel támogatja például Kerényi Imre Nemzeti Könyvtárát.
Hogy reagál Kerényi erre adott magyarázatára? Szerinte korábban a liberálisok kaptak támogatást, de most fordult a kocka.
A keresztény és zsidó ágat egyaránt számon tartó Szegedy-Maszák Marianne családtörténeti könyvében olvastam, hogy az egyik deportálás előtt álló zsidó asszonynak mondja Imrédyné, gőgösen föltartva az orrát: „most mi jövünk”. Ez a borzalmas mondat hét éve újra itt lebeg a fejünk fölött, egyre durvább következményekkel. Azt hiszem, ez a legsötétebb mondatok egyike.
Maga szerint miért futott zsákutcába a rendszerváltás?
Félig-meddig Máraitól veszem a magyarázatot. Az 1940-es és 1980-as évek között az a társadalmi réteg tűnt el az országból, amellyel normális liberális demokráciát lehetett volna alakítani: a polgári tradíciót hordozó, nagyrészt kiirtott zsidóság, majd a felőrölt, disszidált keresztény polgárság. A képzett értelmiség épp most megy el, mert rosszul érzi magát itthon. Marad a formátlan, alaktalan, tradíció nélküli embertömeg, és jöhet a Homo sovieticus, a putyinizálódás.
Mekkora szerepe van abban, hogy a felesége ötvenévesen tollat fogott, és megírta az Egyasszony című fájdalmas könyvet?
Semekkora, és nyilvánvalóan nagy, mert nyugalmat, stabilitást adunk egymásnak. Inspirálóan hatott mindkettőnkre, hogy miközben én nagyregényen dolgoztam, ő az Egyasszonyt írta. A nyelvi anyag már készen volt benne, sokszor elmesélte életének ezeket a gyötrő epizódjait, közben csiszolódtak és egységes formát kaptak a szívet tépő történetek. Közös dolgozószobánk van. Sose gondoltam, hogy létezik olyan kisugárzású ember, akivel egy légtérben tudok írni.
MÁTRAHÁZI ZSUZSA
