„Botrányos előadás az Erkel Színházban” címmel közölt véleményt tegnap a Magyar Idők. Ebben a szerző hosszan taglalja, hogy az Operaház a Billy Elliot című előadással „tökéletesen szembemegy az állam céljaival” („a kormány a családi boldogulást próbálja meg sok eszközzel és pénzzel elősegíteni”), és azt „penetráns, féktelen melegpropagandára használja fel”. Ráadásul közpénzen. Egy olyan helyzetben, "amikor amúgy is csökken/elöregszik a népesség, hazánkat pedig idegen invázió fenyegeti".

A darab az 1984-85-es bányászsztrájk idején játszódik, a kiskamasz Billy Elliotról szól, aki ahelyett, hogy bokszolna (az egész családja ezt teszi), balettozni kezd.

A szerző azt is hozzáteszi, hogy a rendezőt, és azt, aki hagyta, hogy bemutassák a darabot, nem lenne túlzás megrontással vádolni, mivel kisiskolás gyerekek a nézők, az előadás „a tudatalattiban hat rájuk, pont abban a korban, amikor még lehet az irányultságot befolyásolni”.

Erre a véleményre reagálva írt ma válaszcikket Ókovács Szilveszter, az Operaház főigazgatója a lapba. (Az Erkel Színház az Operaházhoz tartozó intézmény.)

Elaludtam volna három hetet? Hisz a Billy Elliotot, a később rendesen lesavazott musicalt csak június derekán kezdjük játszani… Aztán (számomra, mert az olvasóknak biztosan nem) leesett, hogy egy évvel később írja meg egy tavalyi élményét, ami azon túl, hogy a tegnapi újság semmit sem ér, az emlékek pedig megfakulnak-átszíneződnek, inkább kultúracsináló elővágásként értelmezhető, annak is szánták. Nehogy merszünk legyen ezek után kijönni a produkció új sorozatával, hisz Zsófia ezt kvázi előre megtiltja

- kezdi Ókovács, majd azzal folytatja válaszát, hogy feljelenti magukat, náluk ugyanis négy kisgyermek nevelkedik otthon, és nemcsak az fordult már elő, hogy a lányok az anyjuk körömcipőjében csetlenek, hanem olyan is, hogy az ő csónakjaiban botlanak. „Hova vitetne most engem Zsófia? Azt értem, hogy az Operából el, de hova?”

Az Operaház főigazgatója ezután az operairodalom klasszikusaiból hoz hasonló példákat, majd hozzáteszi: méltatatlannak érzi, hogy magyarázkodnia kelljen az opera és a balett irodalma miatt.

„S hogy a rendszerváltás maradványaként (húszéves voltam…) vagy valamiféle „penetránsként” és „gyermekrontóként” bélyegezzen az, akivel életemben egy szót sem váltottam, és aki láthatólag információ híján van az Opera gyermek-, családi és nagycsaládos programjai, kiterjedt társadalmi és jószolgálati működése kapcsán” – írja a cikkben.

Ókovács végül azzal zárja, hogy a cikkíró lesajnáló véleményével szemben még bányászgyerekből is lehet balett-táncos, aki nem feltétlen meleg, s a Jóisten legnagyobb igaz­ságossága, hogy bárhova adhat talentumot. „Művészit is – oda is, ahol se vezetékes víz, se gáz, se telefon, se aszfalt, se tömegközlekedés, se közvilágítás. Onnan jövök én is.”