„Tegyünk-e úgy, mintha ez a nap csak a könyveink meg az olvasóink feletti örömünkről szólna – az én válaszom az, hogy ne tegyünk úgy” – mondta a tavalyi könyvhetet megnyitó „ünneprontó” beszédében Závada Pál. Zárásul József Attila 1937-ben betiltott versének, a Thomas Mann üdvözlése címűnek egy sorát idézte: „meddig lesz hely, hol fölolvashatol?”.

E költői kérdésre „félhivatalos” válasz februárban érkezett, amikor is a Népszabadságot beszántó, a vidéki sajtót bekebelező Mészáros Lőrinc-féle sajtóbirodalom, a Mediaworks főszerkesztő-kiosztóembere pellengérre állította a könyvhét szervezőit is. Merthogy a megnyitók „gyűlöletkeltő”, „üvöltöző” szónokai – Závada mellett néven nevezve még az előző évben megrendítő beszédet mondó Esterházy Pétert – „közpénzből támogatottan” rágalmazzák az országot, s horribile dictu, magát a kormányfőt.

Az 1929-ben indított könyvnapokra, illetve később könyvhetekre – noha gyakorta tálalták politikamentes ünnepként – a politika szereplői többé-kevésbé mindenkor rátelepedtek.

Mely politikusok időzítették kifejezetten a könyvhét megnyitójára a mondókájukat? Mikor vette kezdetét a sajátos üzengetés az írók és a hatalom között? A friss HVG hetilap a csaknem száz év során elhangzott ünnepi beszédekből szemezgetett.

hvg