Révész Sándor
Révész Sándor
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Ha nem tűröm el, hogy iszonyatosan fontos dolgokat nem írhatok meg, hogy a mondandóm csonkul és torzul, akkor nem írhatok meg semmit és nem tehetek semmit.

„Napok óta keresek a lapokban valamit, amit nem találok, amiről egy szó, egy sor nem esik. Önök bizonyára sejtik, hogy miről van szó. Egy elmaradt tudósításról, amelyről még nagyon soká igen sokat fognak beszélni és írni. De nemcsak beszélni és írni fognak, hanem zarándokolni fognak azokhoz a sírhantokhoz, mely alatt a cél és értelem nélkül kiirtott élők százai porladnak.”

Életének kockáztatásával írta ezt a levelet egy asszony, aki tanúja volt egy borzalmas tömeggyilkosságnak, melybe ártatlanok ezrei pusztultak bele. Köztük sok-sok kisgyerek. Milyen szerkesztőség az, amely kap egy ilyen levelet, és nem reagál rá? Nem küld tudósítót a helyszínre, nem érdeklődik, egyáltalán nem csinál semmit. Abban a tudatban dolgozik tovább, állítja elő a lapot napról napra, hogy cinkosságot vállal egy bestiális bűncselekménysorozat elhallgatásában.

Hogy milyen szerkesztőség az ilyen? Korának legtisztességesebb szerkesztősége. A Magyar Nemzeté, melyet az üldözöttek érezhettek és éreztek leginkább a magukénak a lesötétebb években.  Amelyet zsé vitaminnak neveztek, mert a zsidók reményt meríthettek belőle: nincs még veszve minden, amíg a Magyar Nemzet hangján újságot lehet írni Magyarországon. Nem kis részben éppen olyan zsidók olvasták ezt az 1938-ban elindított lapot, amilyenek kitüntetett célpontjai voltak annak a mészárlásnak, amelyről a lap egy büdös szót sem írt. Mert nem is írhatott. „1941 decemberében ugyanis az Ullein-Reviczky Antal kézivezérelte cenzúrahivatal, még a történelmi szégyenfolttá lett razzia előtt minden Délvidékkel kapcsolatos hír közlését ’a legszigorúbban’ megtiltotta.” Abban a  levélben pedig az újvidéki mészárlásról van szó. Ha írni próbálnak róla, a cenzúra a ciket úgysem engedi át, viszont a lap helyzete megnehezül, a cenzor szeme élesedik anélkül, hogy az olvasók bármit nyernének vele.

Ezt a dermesztő esetet Murányi Gábor sajtótörténeti írásainak gyűjteményéből, A sajtó szövedékéből emeltük ki, amely most jelent meg a pécsi Kronosz Kiadónál. Ez példázza legdrámaibban, hogy lehet sötét korokban újságot írni. Így vagy sehogy. A világháború után, a rendszerváltás előtti évtizedekben is úgy írtak újságot a tájékozott, nyugati lapokat olvasó, vagy már a háborús években is újságolvasó kollégák, hogy tudták, és nem írhatták meg, kik gyilkoltak le tízezer embert Katynban. S nem számolhattak be hosszú évekig a Kambodzsában kiirtott milliókról sem.

Ha nem tűröm el, hogy iszonyatosan fontos dolgokat nem írhatok meg, hogy a mondandóm csonkul és torzul, akkor nem írhatok meg semmit és nem tehetek semmit. Mindenki ebben a dilemmában élt és őrlődött, akinek egyáltalán mondandója volt.

Ez a kötet a magyar sajtónak a keresztény-nemzeti kurzus kezdetétől a pártállam végéig tartó sötét évtizedeinek sajtójáról szól, amelyben mégis annyi fényes pont volt és annyi kiváló tollforgató működött.

Sok újságíró ír történeti tárgyú cikkeket, de olyanok elvétve akadnak közöttük, akik ezeket az írásokat saját kutatásaik úttörő eredményeivel, a történettudományt gazdagító adalékokkal töltik fel, mint Murányi. Ő alighanem a legideálisabb szerző a sajtótörténet művelése szempontjából. Nemcsak diplomája van a történészséghez is és az újságíráshoz is, hanem össze is adódnak benne a két szakmához tartozó képességek, tudások és attitűdök. A kutató- és gyűjtőszenvedély, az aggályos pontosság, a kis adalékért nagy területeket átbúvárló türelem, a minuciózus ténytisztelet, a lefegyverző memória párosul a történetek eleven és hatásos előadásának, felépítésének képességével. De ennél is fontosabb, hogy az egyik szakmájával kutatott ügy a másik szakmájának az ügye. Belső ügy, saját ügy, lapjainak, kollégáinak, mestereinek, barátainak és ellenfeleinek az ügye.

A kockázatvállalás és a kompromisszumok, az öncsonkítás és cikkcsonkítás ár-haszon elemzése a legnehezebb és legkínosabb újságírói és szerkesztői kötelezettség. Hegedűs Gyula, a Magyar Nemzet felelős szerkesztője (aki a fenti levél érkezésekor is a lap élén állt), azt mondta egyik munkatársának: „Nézze, ha minket betiltanak három napra, az főnyeremény. Ha betiltanak egy hétre, akkor meghaltunk.”

Ezt kellett eltalálni. Miből lesz három nap, miből lesz egy hét. Murányi Gábor egyik legizgalmasabb interjújának alanya, Sibelka-Perleberg Arthur idézte fel Hegedűs szavait. Ez a kiváló agrárközgazdász a Földművelési Minisztériumi vezető beosztású munkatársaként írt álnéven fontos cikkeket a Magyar Nemzetbe. Neki sikerült Hitler ötvenedik születésnapjára a kötelező cikket úgy megírnia, hogy azt ne lehessen Hitler-pártinak olvasni. Ő írta meg az őrült és megalomán II. Lajos bajor király történetét úgy, hogy abban mindenki ráismerjen Hitlerre. Ő parodizálta Trójából jelentik címmel, ókorba álcázva a náci birodalom diadalmas hadijelentéseit. És ahhoz, hogy mindezt megtehesse, az Országos Magyar Sajtókamara elnökétől, Kolosváry-Borcsa Mihálytól kellett engedélyt kérnie a Tempefői álnév használatához, amit meg is kapott. Attól a Kolosváry-Borcsa Mihálytól, aki ezekkel a szavakkal nyitotta meg a sajtókamara számára kisajátított épületet a Bajza utca és az Andrássy út sarkán: „E falak közé [...] be nem bocsátunk senkit, akinek homlokán ott ég az ország- és társadalombomlasztás bélyege. Itt nem fog újságíró konspirációkat szőni nemzetének romlására./…/ keresztények vagyunk, militaristák vagyunk, hazafiak vagyunk, a közéleti erkölcs és családi tűzhely szentségének oltalmazói. Ez a ház, a Magyar Sajtó Háza, a keresztény nacionalista gondolat és a szociális érzéstől áthatott fajvédelmi szellem erős vára lesz.”

A kötetben sok „huszadik századi laphistóriát” találunk a harmincas évek legkülönösebb sajtótörténeti kuriózumáétól, az Új Magazn néven futó ős-playboyétól a Kortársén, az Irodalomi Újságén és a Látóhatárén keresztül az Egyedül Vagyunk című „szélsőjobboldali” lapig, mely „a legkényesebb kérdésekhez is őszintén és bátran nyúlt”, nem félt, ha ezért radikálisnak tartják, fiatalosan elvetette a „romboló pesszimizmust”, a „korhadt liberalizmus”, az „öreges, múlt századi liberalizmust”, és jogos önvédelemként helyeselte Lidice lakóinak kiirtását a Heydrich elleni merénylet után stb.

©

Murányi Gábor legfőbb témája mégis a Magyar Nemzet története. Nyilván azért is, mert ott kezdte a pályáját, és nyilván ott is folytatta volna, ha a lapot a rendszerváltás után nem sajátítja ki a kormány. De talán nemcsak ezért, hanem azért is, mert a Magyar Nemzet rengeteg fordulattal, irányváltással, ambivalens helyzetekkel teli történeténél nemigen lehet bőségesebb példatárat találni a fent említett dilemmákra.

A Magyar Nemzetet 1938-ban engedték megszületni. Éppen akkor, amikor rengeteg lapot halálra ítéltek és kisöpörtek a nyilvánosságból. „Az egyebek mellett a Gyáriparosok Országos Szövetségének (GYOSZ) elnöki tisztét betöltő, s így felsőházi tagságot is viselő Chorin /Ferenc/ mellett sógora, Kornfeld Móric (Weiss Manfréd veje, a Ganz Rt. vezérigazgatója, a GYOSZ igazgatósági tagja), Bethlen István (volt miniszterelnök), Horthy Miklós kormányzó egyik bizalmi embere, a politikai élet szürke eminenciása), Eckhardt Tibor (a Független Kisgazdapárt elnöke), gróf Sigray Antal (a magyar legitimisták vezéralakja, szintén felsőházi tag), valamint a (szellem)történész Szekfű Gyula alkotta hattagú ’vezérlőbizottság’ állt a lap mögött. S ők többé-kevésbé mind az Imrédy-, mind a Teleki-kormány hallgatólagos támogatását is bírták.” A Turul Szövetségnek a lap betiltását követelő elképesztően durva hangvételű röplapja tárgyilag helyesen állapította meg, hogy a lap mögött a zsidó nagytőke állt, és az is igaz, hogy igyekezett ezt palástolni és „nemzeti szelleműnek” mutatkozni a kifejezés akkori (bár persze nem nyilas) értelmében. Egyrészt kormányzati hátszéllel működő ellenzéki lap volt, másrészt valóban ellenzéki lap volt, amely fontos ellensúlyt képezett a nyilvánosságban. Szabó Zoltán megvívhatta benne szellemi honvédelmét, Szekfű Gyula megírhatta benne, hogy „valahol utat vesztettünk” abban a „szellemi boszorkányéjben”, „melyet végig kell élnünk”.

A magyar sajtó két sötét korát egymás mellet nézve nemcsak az tűnik föl, hogy a másodikban azért nem voltak annyira vérszomjas, uszító lapok, mint az elsőben, de annak is fel kell tűnnie, hogy a sajtóirányítás autoriter rendszerében más volt a mozgástér, mint a totalitárius diktatúrának még a puhább kiadásában is. Mert a pártállami diktatúra állaga nem változtat azon, hogy egyetlen teljhatalmú és az állam valamennyi hatalmi eszközével rendelkező tulajdonosa van az egész sajtónak. Amikor Gömbös Gyula igyekszik összevonni a kormánylapokat, felépíteni egy kormánypárti sajtóbirodalmat, akkor Milotay Istvánt ugyan kivásárolhatja a Magyarságból, de a Magyarságot nem tudja megvenni, ha nem adják el, mert a magántulajdon az magántulajdon. A Magyarság tovább működhet ellenzéki lapként. Ugyanebből következik, hogy viszont a Magyarságot a tulajdonosa évekkel később eladhatja a nyilasoknak, és akkor nyilas lap lesz belőle. Viszont van magánerő, amely az onnan kiszorult embereknek és szellemiségnek új fórumot teremthet, a Magyar Nemzetet. Miután nincs demokrácia, ezt nem lehet alanyi jogon, kormányzati támogatás nélkül megtenni, aminek súlyos ára van, de ezért az árért járnak is súlyos lehetőségek.

Abból a Magyar Nemzetből az intézményesített cenzúra nem cenzúrázta ki azt a háborús ellenségre hivatkozó cenzúraellenese mondatot, hogy „az igazság megírása ellen Angliában még az uralkodó család sem emelhet kifogást”. Vásárhelyi Miklós ezt a hetvenes években idézhette a régi Magyar Nemzetből a pártállami Magyar Nemzet hasábjain, de ez utóbbiban ezt a jelenre vonatkoztatva  nem lehetett volna leírni. Nem volt olyan legális fórum, amely a nyugati világ szabadságfokát állíthatta volna szembe az itthoni világ szabadságfokával. Ellenben megjelenhetett politikai támogatással és a cáfoló reagálás lehetősége nélkül az Új Tükörben Fekete Sándornak az ellenzéket rágalmazó írásában az a képelen állítás, hogy Nyugaton sem lehet a rendszer ellen írni. Holott azt még a Horthy-rendszerben is lehetett. A Népszava folyamatosan ezt tette.

„A bilincsekbe vert beszéd ugyanis rettentő beszéd.” „Ott tartunk-e, hogy nem lehet többé hangosan, egyszerűen és értelmesen szólani legszörnyűbb kérdéseinkről?” „Miért bújdosik a magyar szellem elitje a múltba most, mikor a hősi helytállásnak, virrasztásnak, ébresztésnek és vigasztalásnak oly megható kötelessége várna reá?” „Azért talán, mert már csak a múlt emlékeztetésein és figyelmeztetésein, párhuzamain és példáin keresztül mer fölneszelni a mának fojtogató légkörében s mert fölborzolt idegpályáinak fájdalmait nem tudja másképp szétkiáltani a világba?” Ezt mind Pethő Sándor 1939-es, a cenzúra ellen szóló cikkéből idézte Murányi Gábor. A Hazafias Népfront lapjában ebből jelen idejű érvénnyel semmit nem lehetett volna megírni. Vásárhelyi Miklós idézhetett a Magyar Nemzetről írott sorozatában ebből a cikkből áthallásosan, bujdosva a múltban. De nem tehette volna hozzá, hogy a ma fojtogató légköréből is a múltba lehet csak elbújni.

Murányi Gábor írásaival nekem tartalmi problémám nagyon ritkán adódik. Stilisztikai problémám is csak akkor, amikor a történész és az újságíró között az egyensúly felborul, amikor a történészt félre tolja a zsurnalista, és például azt írja Herczeg Ferenc Horthy Miklóst dicsőítő szövegéről, hogy „e nyálnedvesen sima szavak a jobb stílusra érdemesült írófejedelem” tolla alól kerültek ki. Amikor Rákosi születésnapi díszünnepségéről így ír: „Az ünnepelt az ilyenkor elmaradhatatlan díszelnökség közepén trónolt, balján az Elnöki Tanács elnöke, az úgymond kisgazdapártiságot megtestesítő Dobi István, jobbján pedig a fegyveres erők szinte teljhatalmú ura, a hiúságot /!/ megtestesítő Farkas Mihály.” Vagy: „A legitimistából szálasistává züllött Milotay István főszerkesztette Új Magyarság tollbajnoka, Veress László”. Vagy: „következzék öt, a pitiánerségében árulkodó história.”

Ami magáért beszél, azt hagyni kell beszélni magáért. Ahelyett nem kell beszélni. Az evidenciák túlbeszélése, a minősítések túlhajtása jót tehet ugyan az ember háborgó lelkének, de nem tesz jót az írásának. Olyasmit sem helyes – bármiféle alátámasztás nélkül – leírni, hogy „a fafejűségéről ismert adminisztratív KB-titkár, Korom Mihály”. Egyrészt csak egy szűk, bennfentes köz tudomása nem köztudomás, másrészt nem tény, harmadrészt a „fafejű” pontosságra törekvő szövegben nem alkalmatos jelző.

Mindez azonban ennek a kötetnek a rendkívüli értékéből nem sokat vesz el. Azok számára pedig, akiknek az ilyesmi nem bántja a szemét, még keveset sem.

Révész Sándor

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Kúria: Kimondható, hogy Matolcsy ellopta a közpénzt

Kúria: Kimondható, hogy Matolcsy ellopta a közpénzt

Felmentették a paksi atomerőmű kapacitásának fenntartásáért felelős államtitkárt

Felmentették a paksi atomerőmű kapacitásának fenntartásáért felelős államtitkárt

Nemet mondott a kormány Mészáros Lőrinc gyerekeinek kórházfejlesztésére

Nemet mondott a kormány Mészáros Lőrinc gyerekeinek kórházfejlesztésére

Dühös? Csapjon oda!

Dühös? Csapjon oda!

Nagyon furcsa jogi csata kezd kibontakozni a GTA alkotóinak új játéka miatt

Nagyon furcsa jogi csata kezd kibontakozni a GTA alkotóinak új játéka miatt

A Momentum is megkapja az állami támogatást

A Momentum is megkapja az állami támogatást