A Made in Hungáriával robbant be, a Pappa piával megjárta a poklot. Hogyan dolgozta fel élete legnagyobb szakmai kudarcát Szabó Kimmel Tamás? A mostani egy örömtelibb időszak az Alföldi-féle Nemzeti Színház egykori sztárszínésze számára. Sikerrel vetítik a mozik az Apró mesék című új filmjét, a Széttépve című egyszemélyes előadással pedig régi álma vált valóra. Andy Vajna jótanácsáról, a függőségeiről és a Pappa pia 2-ről is kérdeztük.
hvg.hu: Tizenhárom évvel ezelőtt láttam először színpadon, a Vakrepülés című egyetemi előadásban, amelyben az osztálytársaival árulták magukat a színházi szakmának. Ha az akkori önmaga látná a mai Szabó Kimmel Tamást, mit mondana?
Szabó Kimmel Tamás: Azt, hogy: „csak ezt sikerült, tényleg? Azért ennél többet gondoltam.” Szerintem elégedetlen lenne. Biztos, hogy morogna valamin.
hvg.hu: A Made in Hungáriával egy energikus, tündöklően tehetséges színészként robbant be a pályára 24 évesen. Utána nyolc évig nem kapott filmfőszerepet. Ez megviselte?
Sz. K. T.: Igen. Mire gondol ilyenkor az ember – főleg ha olyan paragép, mint én? Nyilván arra, hogy nem vagyok elég jó, ezért nem kellek senkinek. Volt egy időszak, amikor azt éreztem, hogy oké, hogy én nem, de ő miért? Akkor arra lyukadsz ki, hogy lehet, hogy az a gond, hogy ilyen kis irigy vagy, Tomika? Csinálj valami jobbat. Aztán csinálsz valamit, amiről úgy érzed, hogy jobb, és az se kell.
Amikor már eleget okoltam magamat, arra gondoltam, hogy az nem lehet, hogy mindenről csak én tehetek. Nekem van egy fejem, azt valaki vagy bírja, vagy nem bírja.
Ott a színház, de abból két gyerek mellett nem lehet mindig jól kihozni egy hónapot anyagilag. A Nemzetiben töltött évekre még mindig fájdalmas rágondolni, olyan jól éreztem ott magam. Kár, hogy szétcseszték. Talán, ha az tovább megy, akkor lettek volna lehetőségeim a filmeseknél is. Így is voltak persze, de a Nemzetiben színésznek lenni akkor presztizs volt. Jobban szem előtt volt az ember.
hvg.hu: Megbánta, hogy visszautasította a Megdönteni Hajnal Tímeát főszerepét?
Sz. K. T.: Nem. Indokolatlannak, öncélúnak éreztem a forgatókönyv trágárságát, és mivel nem ismertem az alkotókat, nem tudtam, mennyit fog ez tompulni a forgatáson.
hvg.hu: Emlékszik arra a pillanatra, amikor eldöntötte, hogy elvállalja a Pappa piát?
Sz. K. T.: Igen. Megkaptam a forgatókönyv első változatát, és az alapján egy jó kis feel good filmnek tűnt. Azon agyaltam, illetve amiatt voltak kétségeim, hogy kell-e a Made in Hungária után nekem még egy zenés film. De úgy döntöttem, miért ne.
hvg.hu: Ha visszamehetne az időben, mai ésszel elvállalta volna a filmet?
Sz. K. T.: Abban a helyzetben valószínű, hogy elvállaltam volna. De ezt most innen nehéz objektíven megválaszolnom.
hvg.hu: A döntésében szerepet játszott, hogy Andy Vajna kérte fel a szerepre? Úgy érezte, hogy őt nem utasíthatja vissza?
Sz. K. T.: Talán benne volt az is. Amikor már nem forgattál nyolc éve nagyjátékfilmben, és azt mondja neked a Filmalap vezetője, hogy van itt egy szerep, rád gondoltunk, akkor azt érzed, hú, de jó, valaki gondolkodik bennem. És eljött az a pont, amikor én sem válogathattam már annyira, amennyire szoktam. Ami készült belőle, nem nagyon van köszönőviszonyban azzal, amit hittem, hogy majd lesz. Természetesen nem szeretném elvenni azoknak az örömét, akiknek tetszett a film. Nem tisztem véleményezni. Volt egy rendező, és volt egy forgatókönyvíró. Nekik is fel lehetne tenni bizonyos kérdéseket. Én megtettem, amit tudtam, úgy érzem.
hvg.hu: Vajna adott jótanácsot a Pappa piához? Lehet tudni, hogy a szerelemgyereke volt ez a film.
Sz. K. T.: Nem adott tanácsokat, csak egyszer egy pici instrukciót. Az első napon, az egyik jelenetet vettük fel épp, amiben a filmbéli nagyapám egy kvázi búcsúdalt énekel nekem. Vajna odajött, és azt mondta, ez egy érzelmes dal, amit a papád érzelmesen énekel neked. Gondolj bele, és a végén mondjuk vakard meg a homlokod. Csináltam egy hasonlót, a dal végén a kezembe temettem az arcom. Mást nem mondott, viszont sokszor kijött a forgatásra, és szemmel tartotta az eseményeket.
hvg.hu: A Pappa piát gyakorlatilag egyöntetűen lehúzta a kritika. Ez mintha önt különösen érzékenyen érintette volna.
Sz. K. T.: A fogadtatásán nem voltam meglepődve, hiszen az első naptól az utolsóig benne voltam, pontosan éreztem, hogy a kritika le fogja fikázni. Ami nekem nagyon rosszulesett, hogy úgy éreztem, ezzel én végleg el lettem kapálva. Mindegy, hogy eddig mit csináltam, most én egy szar színész vagyok. Ott a rengeteg cikk, hogy ez a világ legrosszabb filmje, és fölöttük az arcom.
És a szakmából is ez jött vissza: akárhova mentem, ezzel viccelődtek. Nem tudtam úgy bemenni a színházba, hogy valaki ne szóljon oda, hogy Pappa pia, haha. Érzékeny ember vagyok, nyilván nekem ez extrán rosszulesik.
Nekem ez volt az első nagy szakmai buktám.
hvg.hu: Megfogadott valamit a Pappa pia után?
Sz. K. T.: Azt, hogy soha többet nem vállalok zenés filmet. Ez tartott egy évig, aztán rájöttem, hogy miért ne vállalnék. Vannak olyan élethelyzetek, amik felülírják a szakmai elvárásaimat, amiket amúgy boldogan hirdettem én is. Nagy volt az arcom, amíg nem jött az, hogy jól van, kisgyerek, most pont két éve nem hívott senki, mire mész a nagy szakmai elvárásaiddal?! Ezek vannak, válogassál, tessék. Megfogadhatsz bármit, az élet dönt. A gyerekeimet nem érdekli, honnan hozom a pénzt. De próbálok olyan produkciókban részt venni, hogy ha felnőnek, büszkék legyenek az apjukra.
hvg.hu: Kormos Anett írja a Pappa pia 2-t, pár hete szavazott meg rá támogatást a Filmalap forgatókönyv-fejlesztésre. Mi kell ahhoz, hogy azt elvállalja?
Sz. K. T.: Először is elolvasnám a könyvet, hogy mérlegelni tudjam, vajon elbír-e a karrierem még egy nekifutást ebben a témában. Illetve nagyon fontos, hogy ki a rendezője annak a filmnek. Ha jó a könyv, és meggyőző a rendező, akkor miért ne vállalnám el. Ad egy lehetőséget arra, hogy feledtessük az első részt. De én nem hiszem, hogy ez megvalósul.
hvg.hu: Több rendező említette önnel kapcsolatban, hogy ritka jó érzéke van a filmezéshez: mindig tudja, mennyi kell. Ezt hol tanulta ezt meg?
Sz. K. T.: Nem az egyetemen. A Megy a gőzös volt az első filmem. Már ott igyekeztem ellesni a technikai dolgokat. Gulyás Buda volt az operatőr, rengeteget tanultam tőle titokban. Amikor először visszanéztem magam a monitoron, az sokkoló volt például, úgyhogy ösztönözve voltam, hogy jobb legyek. Nyilván ehhez idő kellett, és kell még. A mai napig, ha visszanézem magam, és nem vagyok elégedett, akkor attól fizikailag vagyok rosszul. De az érzék nem minden, sok múlik a rendezőn, a könyvön, a vágón, mindenen.
hvg.hu: Az Apró mesékkel és Széttépve című előadással a mostani egy jó időszak a pályáján, nem?
Sz. K. T.: Az Apró mesék castingja óta nem voltam meghallgatáson. Másfél éve itthon ülök, és senki nem hív. Biztos oka van, hogy nem hívnak. Kijött ez a film, meglátjuk, hoz-e valamit. Lehet, hogy nem, és ez is csak elmúlik. Mindenesetre nekem nagyon nagy mérföldkő ez a film szakmailag.
De nem csak emiatt fontos. Itt találkoztam Molnár Leventével, akivel igazán jó barátok lettünk és aki szenzációs színész. Szász Attila rendezővel pedig újra nagyon jól működtünk együtt, jó a kémia közöttünk, mint egy jó apa-fia viszonyban. Ő sosem mondja valamire, hogy szar volt. Azt mondja, nagyon jó volt, de csináljuk meg még egyszer. Remek pedagógus és egy kivételes képességű rendező.
Nem vagyok egy könnyű alkat a munkában. A bizonytalanságomat sokszor azzal leplezem, hogy keresem a hibát mindenben. Van, aki ezt rosszul veszi, Attila meg egy buddha. Novák Eszter és Ascher Tamás is ilyen nekem: mintha már a századik életünket melóznánk együtt.
hvg.hu: Kérdezgettem önről pár kollégáját, rendezőket, színészeket. Többen mondták, hogy a forgatáson ön sokszor ideges, panaszkodik, allűrös, nehezen kezelhető. Valaki úgy fogalmazott: „haragban van a világgal, ebből a vibrálásból és örökös izgatottságból nő ki a művészete.” Ez igaz ön szerint?
Sz. K. T.: Valóban sokat szeretek panaszkodni, valóban van, hogy haragban vagyok a világgal. Igyekszem megálljt parancsolni magamnak. Változtatni magamon. Túlbeszélek dolgokat, azt hiszem, így dolgozom föl a stresszt. De azt határozottan visszautasítom, hogy lennének allűrjeim.
Van Mészáros Máténak egy kurva jó monológja a Second life című előadásban, amiben arról beszél, hogy a színészet egy szép szakma, bazmeg? Két pofára kell zabálnom a stresszt, mondja. És tényleg ez van. Egy próbafolyamat is stressz, egy forgatás is napi 12 órányi stressz. Mindenki máshogy dolgozza föl.
Én, ha érdeksérelem ér, kiállok magamért. Van bennem egy szakszervezetis, nagy az igazságérzetem. Ha van tíz színész egy produkcióban, és nem fizetik ki a túlórájukat, akkor jó magyar szokás szerint mindenki lapít. Én meg kimondom. Nem szeretem, hogy az itthoni állapotok úgy vannak tálalva, mintha ez teljesen természetes lenne. És ha te ez ellen felhorkadsz, akkor elterjesztjük rólad, hogy nehezen kezelhető vagy. Ez nagyon nem szép módszer.
hvg.hu: Az Orlai produkcióban készült előadás, a Széttépve egy másfél órás monológ, sok dallal. Sokat vesz ki egy színészből egy ilyen előadás?
Sz. K. T.: Az nehéz benne, hogy kétpercenként teljesen át kell változnom valaki mássá, és tele van olyan dalokkal, amik különböző stílusúak. Ezt nem lehet rutinból lenyomni. Itt már reggel óta olyan vagyok, mint egy versenyló. Ne szóljon hozzám senki. A premieren megengedte Novák Eszter rendező, hogy az első dal után álljak ki, és mondjam el, hogy egyébként iszonyatosan izgulok, hátha attól kimegy belőlem az izgalom. Ott voltak apámék, a tesóm, a feleségem, rengeteg kritikus, nagy színészek. Szóval terhelt volt az este, de megmértük: négy és fél perces taps és ováció volt a végén. Az azért elég jó. Azt hiszem, jó tanácsot kaptam.
hvg.hu: Az előadás a függőségről szól. Az ön sztorijai is benne vannak?
Sz. K. T.: Nyilván én is voltam kamasz, de ami az én személyes részem az előadásban az a családon belüli kommunikáció. A többi történet interjúkból van összeszerkesztve, amiket olyan emberekkel készítettünk, akik kábítószerfüggők voltak. De megszólal a darabban Kosztolányi vagy Röhrig Géza verse is.
hvg.hu: Cigarettázik?
Sz. K. T.: Igen. Abszolút függő vagyok. Érzem, hogy le kéne szokni, de nem tudok.
hvg.hu: És amikor arról beszél az előadásban, hogy egy év alatt 54 napnak megfelelő időt tölt a Facebookon?
Sz. K. T.: Az abszolút én vagyok, azt kiszámoltam. Nagyon ijesztő volt, amikor egyszer csak hónapokban meg években látod, hogy mennyi időt töltesz ezekkel a dolgokkal. Ez szimplán dopaminfüggőség, nagyon meg tudja kavarni az agyadat. De már sokkal kevesebbet tolom. Nem csinálom azt, hogy reggel kinyitom a szemem, és egyből a telefon után nyúlok.
Régebben is volt olyan, hogy egy hónapra letöröltem a Facebook-alkalmazást. Sokkal kiegyensúlyozottabb voltam akkor. Este nem az volt, hogy felhúztam magam valami politikai híren, és ott forgolódtam az ágyban, hanem nem tudtam ezekről a hírekről, és tök nyugodtan elvoltam. Sokan mondták, hogy ez a rész volt a legsokkolóbb az előadásban. Ennél az előadásnál érzem azt először, hogy hozzá tudok valamit adni ehhez az országhoz.
Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
