szerző:
Csatlós Hanna
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Dina Naser palesztin felmenőkkel rendelkező jordániai dokumentumfilmes. Négy éven át forgatott a világ legnagyobb, szíriaiakat elszállásoló menekülttáborában, Zaatariban. Az itt készült dokumentumfilmjét, az Apró lelkeket nemrég mutatták be a Verzió Filmfesztiválon. Azt mondja, többek között azt szeretné, ha a nézők megértenék, bárkivel megtörténhet, hogy arra ébred: lebombázzák az országát.

hvg.hu: Négy éven keresztül járt vissza a Zaatari menekülttáborba, hogy egy szíriai család ottani életéről dokumentumfilmet forgasson. Hogy jutott be újra és újra? Engedték egyáltalán, hogy filmezzen?

Dina Naser: Nehéz volt bejutnom, mert nem képviseltem senkit, nem tartoztam egy NGO-hoz, egy tévécsatornához sem, hanem függetlenként dolgoztam, aki még ráadásul helyi is. Különböző szervezeteken keresztül sikerült csak engedélyekhez jutnom, levelet küldözgettem a segítség reményében, különböző ürügyeket kellett kitalálnom, hogy miért megyek vissza a táborba. Soha nem árultam el, hogy filmet csinálok, titokban forgattam.

Aztán néha kaptam engedélyt, néha nem, volt, hogy azt mondták, egy hónapban csak egyszer léphetek a tábor területére. Mindig változott, hogy mikor mennyi időt engedtek meg nekem, mivel a tábor vezetése is változott az évek során. Az elején például kicsit könnyebb volt bejutni, mert akkor még elég kaotikus volt a helyzet, de később, ahogy a menedzsment változott, az ellenőrzés szigorúbbá vált.

©

hvg.hu: Az Apró lelkek című film szereplői elsősorban gyerekek, a főszereplő pedig egy a szemünk előtt serdülővé cseperedő lány, Marwa. Hogy találkozott vele, és miért döntött úgy, hogy elsősorban róluk készít filmet?

D. N.: Az első alkalommal, 2012-ben azért mentem Zaatariba, hogy felnőttekkel készítsek rövid interjúkat arról, mi történik Szíriában, miként jutottak el a menekülttáborig. De nem sokkal a megérkezésem után azon kaptam magam, hogy gyerekekkel vagyok körbe véve, és egész idő alatt egyetlen felnőttel sem beszélgettem, csak velük. Ekkor találkoztam Marwával is. Ő egy nagyon nyitott és erős lány a korához képest. Mindig úgy éreztem, mintha egy gyerek testében élő felnőttel beszélnék, pedig akkor még csak 9 éves volt. Rögtön tudtunk kapcsolódni egymáshoz.

Az első három látogatásomból aztán készítette egy rövid filmet, amit elküldtem egy barátomnak. Ő kitette ezt a netre anélkül, hogy az engedélyemet kérte volna hozzá. Hirtelen elkezdtek özönleni a levelek, a világ minden tájáról kaptam az e-maileket, az emberek beszélgettek velem, kérdeztek, mert olyasmit láttak, amit a médiában egyébként nem.

Mindeközben pedig Marwa sehogy sem ment ki a fejemből, úgyhogy elhatároztam, visszamegyek a táborba. Még ekkor sem állt szándékomban dokumentumfilmet csinálni vagy forgatni évekig, egyszerűen csak tudni akartam, mi történik vele és a családjával. Ők arra számítottak, hogy egy hónapot maradnak Zaatariban, aztán visszamennek Szíriába. Végül négy évig maradtak.

hvg.hu: Milyen állapotok uralkodnak a jelenleg körülbelül 80 ezer fős Zaatariban?

D.N.: A tábor nagyon kemény hely. Az emberek, a gyerekek traumatizáltak. Egy menekülttáborban senki sem tud stabil személyiség maradni. Túl sok fájdalmat, túl sok nyugtalanságot érzékelsz, sok az erőszak, mindenből hiány van.

Minden egyes alkalommal, mikor odamegyek, mentálisan és fizikálisan ki vagyok merülve az ottani valóság brutalitásától, egyszerűen nem tudok gondolkodni, annyira letaglóz. Nem tudom elhinni, hogy emberek ilyen körülmények között is képesek élni.

Eleinte Zaatariban szinte semmi sem volt. A vizet a táboron kívülről hozták be, villanypóznákat kellett emelni, gyakorlatilag a semmiből hoztak létre egy várost. A Zaatari menekülttábor a negyedik legnagyobb város lett Jordániában nagyon rövid idő alatt.

©

hvg.hu: Megnéztem Google Mapsen és az Open Street Mapen is a tábort, és meglepődve láttam, hogy már elnevezett utcái vannak, iskolái, futballpályája, boltjai, közösségi központja. Egy menekülttábornak ideiglenesnek kellene lennie, de a térképek már egy megszilárdult struktúrát mutatnak.

D.N.: Zaatari már majdnem tíz éve áll. Eleinte sátrakban helyezték el a menekült embereket, ami szörnyű megoldás volt. Itt sivatag van, és amikor esett, a víz elárasztott mindent. Nyáron viszont nagyon meleg van, a sátrakban meg lehetett fulladni. Hűvösebb időben, főleg télen, mikor az emberek megpróbáltak valahogy fűteni, nagyon gyakran tűz ütött ki, sok csecsemő meghalt. Amikor megépítették a konténerházakat, valamivel jobb lett a helyzet, de ezek is borzasztóan melegek nyáron. Úgy tudom, még mindig nincs folyóvízük, bár az utóbbi években már elkezdtek valami kis infrastruktúrát kiépíteni.

hvg.hu: A filmje arról is szól, hogy miként lehet ilyen kaotikus körülmények között is kialakítani egy viszonylag normális életet. Mit tapasztalt, hogy próbálják az emberek becsempészni a normalitást, a hétköznapok rendszerét a tábori létbe?

D.N.: A szíriaiak elképesztően erősek! Mindent – a piacokat, a boltokat – saját maguk hoztak ott létre, ők alakították ki a tábori életüket. Persze, a civil szervezetek is alapítottak iskolákat, kórházakat, de a mindennapokhoz szükséges dolgokat az ottani emberek csinálták. Tudják, hogy most már Zaatari az otthonuk, ott ragadtak, tehát kezdeniük kell vele valamit.

©

Az egyetlen módja, hogy pénzt keressenek, meg tudjanak venni dolgokat, az, ha kereskednek egymással. Eleinte az NGO-któl kaptak ételt, de a segélyek mostanra elapadtak. Így az emberek kénytelenek üzletelni. Az élet zajlik Zaatariban, vannak játszóterei, mozija, esküvő is volt már a táborban, és sok gyerek is születik.

hvg.hu: Ha a menekülttáboron kívülre tekintünk, akkor mit tapasztalt: a jordániai emberek mennyire befogadók a szíriaiakkal szemben?

D.N.: Szerintem nagyon. Rengeteg menekültnek adnak hajlékot azok közül, akik nem a táborba érkeznek. Szervezetek is segítenek abban, amiben csak tudnak, de hát Jordánia is egy szegény ország. Ettől függetlenül tényleg mindenki nagyon szívesen fogadja őket, mert Szíria közel van, ismerjük egymást, ugyanazt a nyelvet beszéljük, ugyanaz a kultúránk, ugyanaz a fájdalmunk. Ugyanúgy megtapasztaltuk a diktatúrát, egyek vagyunk.

Ami Szíriában történt, az mindenki számára sokkoló volt.

Szíria volt ugyanis a legfüggetlenebb és a legerősebb állam a régióban, mindent meg tudtak termelni vagy elő tudtak állítani, nem kellett importálniuk külföldről, mindenük megvolt. A végén mégis túl sok kéz szakított le egy-egy darabot magának Szíriából, romba döntötték az országot.

hvg.hu: Egy riportunkban arról írtunk, hogy a szíriai polgárháború egy teljes generációt vesztett el azáltal, hogy a menekült gyerekek kiestek az oktatásból, visszatérésük után pedig sok esetben ők lesznek a családfenntartók. Ön is így látja ezeknek a gyerekeknek a jövőjét?

D.N.: Úgy gondolja, hogy egyáltalán maguktól visszatérnek Szíriába? Szerintem inkább visszakényszerítik őket. Marwa családját is deportálták. Visszatelepítették őket a saját szíriai falujukba, de ebbe nekik nem volt beleszólásuk. Gyanúsak voltak, mert Marwa idősebb testvéréről azt feltételezték, hogy a terroristákhoz tartozik.

©

Sokat beszélgetünk az emberi jogokról, a menekültek megsegítésére született egyezményekről, de amikor szembesülsz a valósággal, akkor látod igazán, hogy ezek a jogok, egyezmények valójában nem léteznek. A menekült emberek csak számok sokak számára. Nem szeretem azt sem, amikor menekülteknek hívjuk őket, mert ezzel felcímkézzük ezeket az embereket, betuszkoljuk őket egy kategóriába, holott nagyon sokfélék.  A média úgy beszél róluk, hogy rengeteg negatív gondolatot közvetít, az emberek agyát átmossák azzal, hogy azt mondják, ezek az emberek bűnözők meg terroristák.

hvg.hu: Magyarországon is intenzív kampányhadjárattal uszított a menekültek ellen a kormány. Erről hallott valamit?

D.N.: Igen, és láttam is Hal című filmet (egy iráni édesapáról és 10 éves fiáról szól, akiket immár 11 hónapja tartanak fogva a tranzitzónában Röszkénél - a szerk.), és csak ámultam, hogy mi a fene ez? Zaatariban a gyerekeknek legalább van terük játszani, azokkal az emberekkel vannak körbe véve, akiket ismernek, van egy saját kis világuk. Talán nem a legjobb, de legalább van valamijük. Ennek a tranzitzónában rekedt kisfiúnak semmije nincs, a szívem szakad meg érte. Véleményem szerint ennek a gyereknek rosszabb dolga van itt, mint a Zaatariban élőknek. Úgy kell éreznie magát, mintha börtönben lenne egy olyan bűnért, amit el sem követett.

hvg.hu: Az Apró lelkek végén megjegyzi, hogy négy év követés után elvesztette a kapcsolatot a Szíriába visszatoloncolt Marwával és családjával. Még mindig nincs hír róluk?

D.N.: De, jó hírem van! Éppen az előző hónapban kaptam egy telefonhívást Szíriából, és Marwa volt a vonal túlsó végén. Jól van, minden rendben van az öccsével és az édesanyjával is, viszont a két bátyjának el kellett menekülnie az országból. De erről nem beszélhetett többet.

hvg.hu: Mit gondol: milyen jövő vár Marwára Szíriában?

D.N.: Lesz néhány gyereke, családja, háziasszony lesz. Nem hiszem, hogy karriert fog építeni, noha eredetileg folytatni akarta a tanulást. A szíriai gyerekek jövője miatt aggódunk, de azt gondolom, hogy ez ennél egyetemesebb probléma. Nagyon sok gyereknek kellett a világ más pontjain is háborúban élnie, menekülnie és erőszakkal szembesülnie.

©

Számomra Marwa sorsa univerzális, képviseli a palesztinokat, az iraki, líbiai ártatlan embereket, akiknek ugyanilyen körülmények között kell vagy kellett élniük. Szeretném, ha az Apró lelkek nézői kicsit belegondolnának, hogy bárkivel megtörténhet, hogy egyik nap lefekszik aludni, és másnap arra ébred, hogy valaki úgy döntött: lebombázza az országát.

hvg.hu: Korábban azt mondta, van egy absztrakt jelentése is a filmnek. Arról a nyugtalanító állapotról is szól, amikor azt érezzük, hogy valahová máshová tartozunk, mint ahol éppen vagyunk.

D.N.: Igen, én mindig így érzem magam. Hogy nem ide tartozom, és próbálom kitalálni, hogy akkor viszont hová. Soha nem találok megnyugtató választ, így általában arra jutok, hogy talán nem is kéne folytatnom a keresést, mert valójában mindenhová tartozom a világban.

hvg.hu: Mert nincs olyan egyetlen hely, amellyel tökéletesen tudna azonosulni?

D.N.: Azért, mert nagyon limitáltak a választási lehetőségeim. Nem lehetek ott, ahol éppen akarok lenni. Hiába álmodom én arról, hogy egyszer Spanyolországban éljek, nem tehetem meg, hogy kiköltözöm, mert nincsenek papírjaim. Nekünk nincs teljes szabadságunk a mozgásban, újra és újra át kell vergődni a vízumért a bürokrácián.

Nagyon sok korlátozás van csak azért, mert muszlim vagy arab vagyok, vagy mert Jordániából jövök. Például sok pénzed és bankszámlád kell, hogy legyen, mert ezek garantálják, hogy a vakáció után vissza is mész oda, ahonnan jöttél. Amikor a nyugati barátaimmal beszélgetek, és mesélem nekik, hogy állandóan vízum után rohangálok, sosem értenek, mert számukra ez a világ ismeretlen.

©

Még soha nem érkeztem meg egyetlen repülőtérre sem úgy, hogy ne kellett volna megmutatnom a visszafelé szóló repjegyemet is. Mivel én művész vagyok, könnyen megúszom a faggatózást, mert mindig megmutatom a meghívómat is, ami mondjuk egy filmfesztiválra szól, de képzelje el, hogy az átlagemberek min mehetnek ilyenkor keresztül!

hvg.hu: Érte bármikor is atrocitás Európában azért, mert arab?

D.N.: A rasszizmus megint tetőzik a világban, és persze, tapasztalok negatív előítéletek én is.

De talán akkor, ha kendő lenne rajtam, jobban megszívnám. Talán meg is támadnának. Főleg Európában.

Mivel azonbanúgy nézek ki, ahogy, és úgy viselkedem, ahogy, nem ellenségesek velem különösebben.

hvg.hu: Nem most jár először Magyarországon, Budapesten is tanult dokumentumfilmezést. Hogy érezte magát itt?

D.N.: Igen, a mesterképzés során három európai egyetemen is tanulhattam: Portugáliában, Budapesten és Brüsszelben. Elképesztő tapasztalat volt ez, mert olyan nyelveken kellett filmeket csinálnom, amelyeket nem is beszéltem. Magyarul is forgattam egy idős nőről, akinek Parkinson-kórja volt, és a betegségéből kifolyólag egész nap a négy fal között ült. Nagyon megindító volt látni, amikor aztán egyszer fogott egy taxit, és az egyetlen dolog, ami miatt képes volt kimozdulni, az egy koncert volt. Sunday afternoon a film címe.

Azért is választottam ezt a témát, mert akkoriban én is sokat betegeskedtem, ami megszakította az ittlétemet, egy műtétre vissza kellett mennem Jordániába. Összességében viszont nagyon szerettem Budapestet, a gazdag kultúráját, a tereit, a folyóját, de legfőképp a fürdőit.

 

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Gyermekpornográfia miatt körözött ír férfit kaptak el Budapesten

Gyermekpornográfia miatt körözött ír férfit kaptak el Budapesten

Wifit használ otthon? Nézzen körül a routernél, javasolja az FBI

Wifit használ otthon? Nézzen körül a routernél, javasolja az FBI

Négyes karambol után teljes útzár az M5-ösön

Négyes karambol után teljes útzár az M5-ösön

1800+ km-re is látni az ausztrál bozóttűz nyomait

1800+ km-re is látni az ausztrál bozóttűz nyomait

Ananászlevélből divatos lábbeli - a fenntarthatóság jegyében készül a magyar dizájnercipő

Ananászlevélből divatos lábbeli - a fenntarthatóság jegyében készül a magyar dizájnercipő

"Hakni Stop!": Újbuda szerződést bont Mága Zoltánnal

"Hakni Stop!": Újbuda szerződést bont Mága Zoltánnal