Parti Nóra: Az emberek szerepeket játszanak a túlélésért

Több mint egy év kihagyás után új bemutatóval jelentkezik az Átrium. Az új produkció – Zach Braff Minden nagyon jó lesz című darabja – részben azokból a támogatásokból jöhetett létre, amelyeket az Átrium a kulturális tao megszűnése után a közönségtől kért és kapott. A darab hagyományos komédia, szerzője a Scrubs (Dokik) című amerikai sorozat egyik főszereplője. Zach Braff 2011-ben írt vígjátéka az életben elkövetett hibákról, gyökerekről és útkeresésről, reményről és társakról szól. Azokról, akik nem tartoznak a nyertesek közé, de nem is annyira vesztesek, mint ahogy azt magukról gondolják.

Az éppen mélyponton lévő 35 éves Charlie az Isten háta mögött akarja befejezni az életét, ám váratlanul és leginkább hívatlanul érkező vendégei – egy véletlenül felbukkanó angol ingatlanügynök, a helyi tűzoltóparancsnok és egy New York-i lány – hatására kénytelen félbehagyni tervének megvalósítását. A négy egyedülálló ember hirtelen összezárva találja magát ebben a nyaralóban, ahol a hangulat nem éppen felhőtlen, a társas magány azonban nem várt kapcsolatokat és felfedezéseket teremt. Parti Nóra Emmaként, az angol ingatlanügynökként vesz részt ebben az egyszerre társas és magányos utazásban.

hvg.hu: A félreértések és a véletlenek játéka sodor össze négy eléggé öntörvényű alakot egy vidéki nyaralóban Zach Braff Minden nagyon jó lesz című darabjában. Köztük van Emma, akiről azt mondják, brit testbe zárt amerikai, mint Doktor House. Miben érzi új színfoltnak az eddigi szerepeihez képest az ő karakterét?

Parti Nóra: Emma bolondos, szerethető, ám korántsem felszínes lány. Tele van mindenfajta érzelemmel. Olyasvalaki, akire első ránézésre azt mondod: de édes ez a nő! Az Átriumban még nem játszottam ilyen jellegű szerepet, ami ráadásul ennyire közel áll hozzám. Szabadon lehet benne járkálni, turkálni a lélekben. Kissé terápiás jellege is van. Nagyon jóleső egy színésznek, amikor a saját lelkének a bugyraiban barangol. Ennek a darabnak alapvetően a magány az alapmotívuma. Az életünket vagy állandóan, vagy rövidebb-hosszabb időszakokban végigkíséri a magány.

Valójában mindig egyedül vagyunk, miközben különböző emberekbe kapaszkodva próbáljuk elhitetni magunkkal, hogy mégsem vagyunk egyedül.

hvg.hu: Emma karakterének az a vesszőparipája, hogy külföldiként zöld kártyához jusson. Milyen előéletet képzel mögé?

P. N.: Szerintem Emmának jó dolga lehetett Angliában, jó családban, jófej apával erős érzelmi kötődésben élt. Aztán egy súlyos trauma érte őt, ami magyarázatot ad a lecsúszására, elkezdett inni, drogozni, éjszakázni. Nagyon magányos lányról van szó, aki egy idegen országban, mindentől elszakítva megpróbál életben maradni. Nagy dumával, jópofasággal igyekszik álcázni, hogy a lelke darabokban van. Myron, a tűzoltó az egyetlen kapaszkodója, egy csodálatos szellemiségű férfi, hihetetlen intelligenciával. Emma minden sejtjével csüng rajta, mert mellette nyugalomban, békében érezheti magát.

hvg.hu: Emma a katalizátor szerepét tölti be váratlan feltűnésével az üresnek hitt nyaralóban Charlie rendhagyó „születésnapi buliján”.

P. N.: Valóban ő a mozgatórugója a történetnek abból a szempontból, hogy csak az a fontos számára, hogy az ügyfeleinek kiadhassa az ingatlant, mindent rendben találjon a házban. Ezzel szemben ott találja Charlie-t, aki keresztülhúzza a számításait. Aztán felbukkan Myron meg Kim, és elindul egy lavina, ami mindent visz magával. Úgy határoztam meg magamban ezt a darabot, hogy olyan, mint egy gyorsvonat: a véletlen folytán négy idegen egy fülkébe kerül, és végigrobogunk velük. Iszonyatosan feszes tempóban zajlanak az események. Nagyon megfogott a szövegben, hogy az élet mindannyiunkat foglalkoztató lényegi kérdéseit boncolgatja, eljátszik a véletlenek, a sorsszerűség, az istenhit kérdéseivel. Charlie-t, Myront és Emmát is komolyan foglalkoztatja, hogy létezik-e Isten, vagy sem. Érdekes vonala a darabnak, hogy ki mit gondol róla, milyen Istenben hisz, hogyan tagadja a létezését. Emma hite afféle keverékhit: egy kicsi Ganésa, egy kicsi Jézus, egy kicsi Mohamed, attól függően, hogy melyik miben mondta a legjobbat. A legmagányosabb pontján az életünknek valahol mindig megjelenik a Jóisten.

hvg.hu: A négy karakter közül Emma tűnik a legéletigenlőbbnek, a fecsegésével egyrészt megnyerő akar lenni mások szemében, másrészt „felülviselkedi” a megoldatlan élethelyzetét...

P. N.: Ahogyan a mindennapokban, úgy ebben a történetben is szerepeket játszanak az emberek a túlélésért, de hogy a lelkükben mi zajlik, azt sokszor maguk sem tudják. Mindegyik karakter elég szélsőséges figura a megnyilvánulásaiban. Alapvető emberi problémákkal küzdenek, amit felülviselkednek, amire rápakolnak. A felszínen nagyon viccesek, jófejnek tűnnek, aztán szép lassan minden szereplőnek kibontakozik a saját kis sztorija, drámai vonala. A végére mindenki lemeztelenedik lélekben. Az életben is úgy vagyunk, hogy ismerjük egymást valamilyennek, cukinak, szellemesnek, humorosnak, intelligensnek ‒ de hogy valójában mi van a látszat mélyén, milyen fájdalmakkal küzdünk, azt nem tudjuk.

Ez a darab is azt sugallja, hogy az egyetlen megoldás a magányunkra, hogy szólhatunk egymáshoz, megoszthatjuk valamennyire magunkat másokkal, egyébként megkattanunk.

hvg.hu: Mennyire tartja elképzelhetőnek, hogy összezárt helyzetben akár önszántából, akár mások késztetésére megnyíljon, és a legmélyebb titkait is felfedje?

P. N.: A látszat ellenére nagyon zárkózott ember vagyok. Nem voltam még hasonló helyzetben, és nehezen tudnám elképzelni, hogy olyasmit is elmondjak magamról vadidegeneknek, amiről nem szeretnék beszélni. Ebben a darabban teljesen indokolt, hogy kiordítják magukból a fájdalmukat, hiszen mindegyikük nagyon a szélén van az életének. Ezért is adódhat az a helyzet, hogy egyszer csak kibukik belőlük, kik is ők valójában.