szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Március 19-én lett volna, de a járvány miatt lefújták.

Koronavírus-világjárvány
Magyarországon is veszélyhelyzetet rendelt el a kormány a koronavírus-világjárvány miatt. A korábban ismeretlen kórokozó (a SARS-CoV-2) a kínai Vuhan városából terjedt el világszerte. A tüdőgyulladással járó megbetegedés (a COVID-19) néhány hónap alatt több ezer halálos áldozatot szedett, naponta ezrek fertőződnek meg. A vírus terjedésével és leküzdésével kapcsolatos fejleményeket cikksorozatunkban követheti.
Friss cikkek a témában

A szervező Live Nation a Facebookon jelentette be, hogy elmarad a március 19-re tervezett Santana-koncert a Budapest Arénában. A jegyeket a vásárlás helyszínén visszaváltják, az online vásárolt jegyek árát visszautalják.

Kedden jelentette be a Pearl Jam is, hogy a koronavírus-járvány miatt lemondja a turnéja amerikai és kanadai koncertjeit, a budapesti, július 15-ei koncert azonban egyelőre még nincs veszélyben.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

A járvány hozta el Orbán Viktornak azt, amire mindig is vágyott

A járvány hozta el Orbán Viktornak azt, amire mindig is vágyott

Autópályakorláton landolt kocsijával a Bayern München focistája

Autópályakorláton landolt kocsijával a Bayern München focistája

 Újabb gyár áll le, ezúttal Hódmezővásárhelyen

Újabb gyár áll le, ezúttal Hódmezővásárhelyen