A legcsodásabb, ha igazi alkotótárssal hoz össze az élet!
– ez a mondat szerepel Eszenyi Enikő fotója mellett a Nők Lapja eheti számának címlapján.
QP | Quality Placement
A Vígszínház igazgatójával készült címlapinterjú a magazinos nagyinterjúk szokásos, kellemesen csevegő stílusában zajlott.
Eszenyit a többi között arról kérdezték, hogy hogyan került a "szenvedélyes színházcsináló pozíciójába", mi volt az első visszajelzés, amit színészként kapott, és hogy meglepte-e, hogy kinőtte a naiva szerepét.A Nő
A Nők Lapja e heti számának címlapján épp Eszenyi Enikő van, akivel szemben súlyos vádak láttak napvilágot a napokban.
A kellemes hangulatú interjú – az igazgatót többek között arról kérdezték, hogy került a szenvedélyes színházcsináló pozíciójába – egy részletét feltették a lap weboldalára is, majd a promó alatt megjelentették a következő szöveget is:
Kedves Olvasóink! Szeretnénk mindenkit tájékoztatni, hogy az Eszenyi Enikővel készült interjúnkat egy hónappal ezelőtt vettük fel. Amikor az őt ért vádak napvilágot láttak, a magazin éppen megérkezett a nyomdából. Természetesen a Nők Lapja az abúzus minden formáját elítéli. Köszönjük a megértést!
– írták, gyakorlatilag elhatárolódva ezzel a saját cikküktől.