szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Már elérhetőek a jegyek mások mellett az Edda, Charlie és Király Viktor nyári koncertjeire a Budai Szabadtéri Színházban. A koronavírus miatt azonban új rendszerben lehet megváltani a jegyeket.

Koronavírus-világjárvány
Magyarországon is veszélyhelyzetet rendelt el a kormány a koronavírus-világjárvány miatt. A korábban ismeretlen kórokozó (a SARS-CoV-2) a kínai Vuhan városából terjedt el világszerte. A tüdőgyulladással járó megbetegedés (a COVID-19) néhány hónap alatt több ezer halálos áldozatot szedett, naponta ezrek fertőződnek meg. A vírus terjedésével és leküzdésével kapcsolatos fejleményeket cikksorozatunkban követheti.
Friss cikkek a témában

Az új típusú jegyértékelés lényege, hogy azonnali vásárlás helyett csak foglalásra van lehetőség: csak akkor kell a valóságban megfizetni az árat, ha a rendezvény nem marad el. Az új rendszer biztonságot jelent egyaránt a jegyvásárlóknak, az előadóknak és a szervezőknek is.

A Budai Szabadtéri Színház június 6-án nyitja meg kapuit, s az idei nyári szezonra is közel 40 nagyszabású eseménnyel készül. A jelenlegi helyzetre való tekintettel azonban a nyári programokra a jegyvásárlási kedv is jelentősen alább hagyott, a nézők nem mernek, vagy nem akarnak színházra, koncertre költeni, ráadásul az sem biztos, hogy megtartása kerülhetnek egyáltalán a júniusi, júliusi rendezvények.

Tóth Ádám, a színház igazgatója fontosnak tartotta megtenni ezt a lépést, hiszen érthető és tolerálható az óvatosság, viszont nem lehet az aggódó, vagy a jelen helyzetben takarékoskodó nézőket hátrányos helyzetbe hozni azokkal szemben, akik fenntartások nélkül vásárolják a jegyeket továbbra is.

A foglalásos módszerrel azok is biztosíthatják jegyeiket a nyári Charlie, Zséda, Király Viktor, Edda és egyéb koncertekre, a nagyszabású musical és operett előadásokra, komédiákra és egyéb táncos estekre, akik most inkább spórolnak és kivárnak.

A Budai Szabadtéri Színház a színházak közül elsőként csatlakozott a Maradj otthon! fesztiválhoz is, melyet olyan nagyszabású események hívtak életre, mint a Volt Fesztivál, a Sziget vagy a Balaton Sound. A színház tagjai és vezetősége egyaránt bíznak a járvány megfékezésében, aktív szerepvállalásuk hivatalos oldalaikon is látható: munkatársaival, művészeivel bevásárlásokat és gyűjtéseket is szerveznek.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Kórházba került a koronavírussal fertőzött Plácido Domingo

Kórházba került a koronavírussal fertőzött Plácido Domingo

Az októberi Párizsi Autószalon is elmarad

Az októberi Párizsi Autószalon is elmarad

Úgy tűnik sikerült a járványgörbét ellaposítani - véli a koronavírus-kutatócsoport vezetője

Úgy tűnik sikerült a járványgörbét ellaposítani - véli a koronavírus-kutatócsoport vezetője