Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Az idei Húsvéti Fesztivál elmarad, a turisták jobban teszik, ha el sem indulnak a faluba.
Hollókőn komoly hagyományai vannak a húsvéti népszokásoknak és minden évben mintegy 15 ezer ember lepi el az ünnepekkor a 330 fős falut. Idén a koronavírus-járvány miatt azt kérik, hogy senki ne menjen a településre, a Húsvéti Fesztivál elmarad – írja a Népszava.
Az önkormányzat a honlapján azt kéri mindenkitől, hogy a hollókőiek egészsége érdekében ne látogassanak a községükbe, egyébként is zárva maradnak a múzeumok és az információs központ is. A község polgármestere, Szabó Csaba azt mondta, a parkolókat lezárják, szalaggal körbekerítik, nagyon remélik, hogy az egyébként szívesen látott turisták idén nem özönlik el a falut.
Azt is elmondta: Ha mégis megtennék, akkor kénytelenek lesznek a rendőrség segítségét igénybe venni.
Hollókő egyébként a maga módján ünnepelni fogja a húsvétot: aki teheti felveszi a népviseletét és megöntözi a lányokat.
Így nőttünk fel, ezt tettük gyerekként, majd felnőttként, s ezen még a koronavírus sem változtat – mondta Szabó.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.