szerző:
Tetszett a cikk?

Évszázadokon és generációkon át elhallgatott kegyetlenségek feldolgozására vállalkozott a budapesti vezetés. A háborúkban, a katonák által olykor tömegesen elkövetett szexuális erőszak áldozatai nem csupán egy szobrot kapnak.

A háborúban megerőszakolt nők többet kaphatnak Budapesten, mint egy a tér sarkán álldogáló jelentéktelen bronzfigura, amely mellett egy vagy két év után ugyanolyan közömbösen halad el az ember, mint a sarki fűszeres mellett. Erről egy nagyszabású emlékezeti projekt gondoskodik, amelynek idén év elején adott zöld utat a Fővárosi Közgyűlés. A Budapesti Történeti Múzeumot, illetve a Budapest Főváros Levéltárát bízták meg, az előkészítésre a város 5 millió forintot, a megvalósításra pedig 30 millió forintot biztosított.

Az emlékezeti projekt több elemből áll, csak az egyik ezek közül a 2023-ra tervezett emlékmű vagy emlékhely megvalósítása, bár kétségtelenül az lesz a leglátványosabb rész. Addig is lehetőséget adnak egy nem igazán kibeszélt téma társadalmi feldolgozásának. Szeptember óta előadásokat, konferenciákat szerveznek, létrehozták az elhallgatva.hu weboldalt, ahol a nők elleni háborús erőszak hazai és nemzetközi (szak)irodalmát, hivatkozásait gyűjtik egybe, a Levéltár pedig várja a szovjetek által elkövetett abúzusok túlélőinek naplóit, magániratait vagy szemtanúk visszaemlékezéseit.

Ez utóbbi különösen érzékeny, de annál fontosabb része a projektnek, hiszen gyakran generációkon át őrzött, a családtagok előtt is elhallgatott, fájdalmas titkok írásos emlékeit szeretnék megőrizni az utókor számára. Nem is esnek be naplók kötegszámra, viszont már többen is jelentkeztek a Budapest Főváros Levéltáránál, hogy személyesen, szóban hajlandóak lennének megosztani a történeteiket. „Velük interjúkat kell majd csinálnunk. Többségében már nem is maguk az áldozatok, hanem olyanok keresnek meg minket, akik a szüleikkel vagy a nagyszüleikkel megtörtént eseményeket szeretnék megosztani velünk. Talán az utolsó körben vagyunk, amikor még ezeket a személyes emlékeket be lehet gyűjteni, hiszen már az a korosztály is idős, amelyik esetleg gyerekként szemtanúja volt a szülők traumájának. A tapasztalat pedig az, hogy a családi emlékezet körülbelül három generációig él” – mondja Kenyeres István főigazgató.

Urának fejét szétdarabolták, a két leányát megfertőztették”

Valószínűleg nincs vagy alig van olyan háború, ahol a nők ne esnének a katonák áldozatául. A tatárok éppúgy megbecstelenítették a nőket, mint ahogy a Vörös Hadsereg megszállásakor a szovjetek, de követtek el hasonló bűncselekményeket az 1848-49-es szabadságharc idején is, vagy 1994-ben, a ruandai népirtáskor. A nemi erőszak háborús fegyver – mondta Pető Andrea történész, a CEU kutatója a témában írt Elmondani az elmondhatatlan könyve kapcsán.

„A militarizmus lényegi alkotóeleme a nők testéhez való szabad hozzáférés. A katona, ha megteheti, erőszakol. Ebben nincs különbség magyar, német, szovjet vagy bármilyen más nemzetiségű katona között” – fogalmazza meg a hvg.hu-nak adott interjújában. (A teljes interjú a hvg360.hu-n olvasható.)

A katonai létbe kódolt jelenségre kétféle magyarázat is létezik. Egyfelől „a nők megerőszakolásával a háborúban ellenségként szemben álló férfiak egymás tulajdonát rombolják”. Eszerint a nőknek különösképpen hallgatniuk kell az elszenvedett fájdalmaikról, hiszen „valójában nem ők, hanem az őket otthon uralmuk alá hajtó férfiak az áldozatok”. Másfelől háborúban a nőket meggyalázni annyit tesz, mint tulajdonképpen szimbolikusan is győzelmet aratni magán a nemzeten.

©

Így „a háborús nemi erőszak egyik célja, hogy a női 'minőséget' tönkretegye, azaz a nőnek ne lehessen többé gyereke, vagy az elkövető gyerekének adjon életet, aki az elkövető etnikai csoportjához fog tartozni és erőforrást jelent” – értelmezi a kutató.

Szavait pedig alátámasztják az 1848-49-es szabadságharcot kísérő brutális jelenetek is, jóllehet, ezekről nem igen esik szó a középiskolai tankönyvekben. A korszakot kutató Fónagy Zoltán szerint a reguláris alakulatokra kevésbé volt jellemző a nők bántalmazása, mint a Délvidéken vagy Erdélyben tomboló polgárháborús körülmények között. A békeidőben is falvakban, városokban elszállásolt hadsereg fegyelmezetlenségét ugyanis nem díjazta a hadvezetés, sőt, kifejezetten büntették, ha a katonák önhatalmúlag nekiálltak fosztogatni vagy a civilekkel erőszakoskodni.

Ugyanakkor délen a szerb felkelők és magyarok, keleten a románok és a magyarok között a nőket sem kímélő, gyakorlatilag etnikai tisztogatások történtek. Ezekről néhány, Fónagy által idézett írásos forrás is tanúskodik. Fennmaradt például egy 1850-ből származó, az uralkodónak címzett és igazságszolgáltatást kérő folyamodvány Zentáról, amelyben a magyar túlélők felsorolják a szerbek által okozott károkat. Zentát a szerb felkelők rohanták le, és miután kétezer ember legyilkoltak, kialakult a városban egy hatalmi vákuum, melyben féktelen erőszak tombolhatott. A kérvény mellékletében 94 tanúvallomás olvasható, ebből 19-ben nemi erőszakot is emlegetnek:

Tóth Pál hitvese vallja, hogy az urának fejét szétdarabolták, s, hogy a két leányát megfertőztették annyira, hogy az egyik meg is halt, a másik vérben fetrengett. (…) Takács Imre tudja, hogy a felakasztott Váczi András feleségén erőszakot tettek (…) Hegedűs Szalonnás Pál hitvese vallja, hogy őt Arkád Molnár vasvillanyéllel fejbe ütötte, hárman is rajta erőszakot tettek, úgy, hogy terhes lévén gyermekét is elszülte.

Az ehhez hasonló magyar nyelvű források értelemszerűen a másik nép kegyetlenségeiről adnak számot, de ez nem jelenti azt, hogy például a székely határőrök ne vetemedhettek volna hasonló cselekedetekre (a román oldalról olvashatunk is ilyen vádakat) – mondja a történész. Erdélyben előfordult, hogy a felkelők teljes városokat gyújtottak fel, a fegyverre fogható férfiakat megölték, megcsonkították, bestiálisan megkínozták, és bár nem volt törvényszerű, de gyakran a nőket is „megfertőztették”. Arról is maradt fenn visszaemlékezés, hogy egy nemes kiasszonyt egy román jobbágyfiúval való házasságra kényszerítettek, ami a „nemi erőszak törvényesített esete volt”.

A nők sem akkor, sem később, például a Vörös Hadsereg megszállásakor sem kaptak semmilyen jogi igazságtételt. „Ha a saját élményeik alapján maguk kívánták volna az eseményeket feldolgozni, hamar szembe kerültek volna a férfi megítélésével, amely a háborúban elkövetett nemi erőszakot a háború természetes, velejáró eseményének tekinti” – fogalmaz Pető Andrea.

Pető Andrea
©

Mint mondja: a győzedelmes szovjet hadsereg katonái által Budapesten megerőszakolt nőknek sem adódott lehetőségük arra, hogy hivatalosan is háborús áldozatnak minősüljenek, pedig az ellenük elkövetett kegyetlenségeket bizonyíthatóan tömegével élték át. „Az általam készített interjúkban is rendszerint az volt a nők véleménye, hogy egyáltalán nem volt szokatlan mindaz, ami velük történt” – teszi hozzá.

Az elhallgatottak tere

Nem szabad megfeledkezni arról, hogy háborúkban nemcsak nők, férfiak is lehetnek nemi erőszak áldozatai, ám az ő traumáikról általában még kevesebb írásos forrás marad fenn. Pető Andrea felhívja arra a figyelmet, hogy Magyarországon a szovjet katonanők férfiakat is szégyenítettek meg (időnként pedig maguk a katonanők élték át az erőszakot). „Női elkövetőkkel gyakrabban találkozunk hadi körülmények között, mint gondolnánk – mondja, hozzátéve, hogy – becslések szerint a Sierra Leone-i polgárháborúban minden negyedik elkövető nő volt.”

A Budapestre tervezett emlékmű elsősorban mégis a női áldozatok emlékét őrizné. Az alkotást magában foglaló projekt széles szakmai konszenzusra törekszik, mondván nincs szükség egy újabb, kínosra sikerült emlékműre. Egy állandó szakmai bizottság mentorálja a folyamatot – benne Népessy Noémivel és Kenyeres Istvánnal, a Budapesti Történeti Múzeum és Budapest Főváros Levéltára főigazgatóival, Pető Andreával, András Edit és Mélyi József művészettörténészekkel – és emellett működik egy kilenctagú tanácsadói testület is, benne egy tájépítésszel, vagy korábban a témában dokumentumfilmet forgató Skrabski Fruzsinával. A szakmai diskurzusba nemzetközi művészeket is be akarnak vonni, a lakosság pedig folyamatosan tudja követni az eseményeket az elhallgatva.hu-n.

A három évig tartó előkészítő munka ma már nem szokatlan egy emlékhely esetében – mondja András Edit. „A 9/11-es terrortámadás emlékhelyét és múzeumát tíz évvel a tragédia után nyitották meg. A köztéri alkotások műfajának ma már része a diskurzus, már nem lehet csak úgy felállítani egy szobrot, hogy ezt kapjátok, és kész” – fogalmaz a művészettörténész.

©

A pályázatokat a fővárosi emlékműre jövő év júniusában fogják kiírni, de már most körvonalazódik, hogy nagyjából milyen munkákat látnak majd szívesen. Az például biztos, hogy nincs szükség még egy olyan alkotásra, mint a Madách téri Sisi-szobor vagy Ronald Reagen bronzba öntött mása – ennek a 19. századi szemléletnek leáldozott.

Hatásos, interakcióra késztető, helyspecifikus, a környező teret valamilyen módon kihasználó alkotásra van szükség. Szerencsére van hova nyúlni. A 90-es években volt egy emlékezeti boom, amikor megkezdődött a visszafelé fordulás, a múlt boncolgatása. A holokauszt-emlékművek ebben az érában jelentek meg, rengeteg formai újítást magukkal hozva. Egyúttal teret nyert az a nézet is, hogy emléket nemcsak a dicsőséges múltnak lehet állítani, hanem a láthatatlan áldozatoknak is, manapság pedig az eddig elnyomottakra, az eddig el nem mondott történetekre irányul a köztéri alkotások figyelme.

András Edit szerint a háborúkban megerőszakolt nők emlékműve lehet szobor, de lehet akár tájépítészeti mű is, vagy akár egy performansz, vagy az online térben létrehozott projekt. Jeremy Deller performanszát hozza fel példaként, aki 1500 önkéntes statisztát öltöztetett be I. világháborús katonaruhába, hogy azután Londonban masírozzanak. „Olyan volt, mint egy szellemjárás, és csupán pár óráig tartott, az emberek emlékezetében mégis megmaradt.”

A leendő pályázók inspirációt nyerhetnek a hiányemlékművekből is. Ilyen például a World Trade Center tornyai helyén kialakított két óriási mélyedés az épületek hűlt helyén vagy Maya Lin vietnami veteránokra emlékező, ék alakban földbe vájt munkája. „Nem vertikális, hanem horizontális alkotás, olyan, mint egy seb. A fájdalmat itt nem egy síró anya vagy egy haldokoló katona reprezentálja.”

András Edit kiemeli: a budapesti kezdeményezés egyedülálló abban az értelemben, hogy nem csak egy bizonyos nemzet a másik által megerőszakolt nőire akarja ráirányítani a figyelmet. A világon eleve nincs sok, a témában készült köztéri emlékmű, „de ha van is, azok sokszor megismétlik a nacionalizmus belső strukturális problémáját” – teszi hozzá.

Ilyen a szerbek által megerőszakolt albán nőknek állított koszovói emlékmű, holott fordított irányú erőszaktétel is előfordult, vagy a japánok által szexrabszolgaságra kényszerített kínai és koreai nők (Comfort Women) figurális emlékművei. 

Ezekkel az a baj – mondja a kutató, hogy ha etnikai alapon fogalmazzuk meg a megerőszakolt nők emlékművét, akkor pont ugyanaz történik, ami miatt az erőszakot elkövetik.

©

Megválaszolja azt a kérdést is, hogy miért kellett 2020-ig várni a mostani budapesti emlékezeti projekttel. „Kellett hozzá részben Pető Andrea említett könyve, ami felhívta a figyelmet egy elhallgatott jelenségre, és kellett a MeToo mozgalom is. Bizonyos értelemben az is benne van, hogy erős a konzervatív irányba történő elmozdulás, hogy a hivatalos politikai attitűd a tradicionális konzervatív családmodellt képviseli, és hogy elhangozhatnak olyan mondatok, hogy a ’nő ne foglalkozzon politikával’, vagy, hogy a társadalmi nemekkel foglalkozó tudomány vörös posztó”.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Sokkal kevesebben hozzák a pénzüket Magyarországra, mint tavasszal

Sokkal kevesebben hozzák a pénzüket Magyarországra, mint tavasszal

Kínából is hamarabb reagáltak a lélegeztetőgépek hibájára, mint az érintett zalaegerszegi kórházból

Kínából is hamarabb reagáltak a lélegeztetőgépek hibájára, mint az érintett zalaegerszegi kórházból

Ráerősít a hulladékgazdálkodásra a Mol

Ráerősít a hulladékgazdálkodásra a Mol