szerző:
Kovács Bálint
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Fontos követni, ami Magyarországon történik, mert az a környező országokban figyelmeztetést jelent, legyen szó akár a médiáról, akár a Színház- és Filmművészeti Egyetemről – mondja a Vígszínházba sokadszor visszatérő rendező, Michal Dočekal, aki a történelem meghamisításáról rendezett most előadást. Interjú.

Miért dobták be kővel annak a háznak az ablakát? Mert zsidók laktak ott? Vagy mert az, aki ott lakik, segített elszökni a korábbi zsidó lakóknak? Vagy épp azért, mert ocsmányul kihasználta őket? Mit bizonyít az az évtizedek múlva is büszkén őrizgetett kő?

Csak annyit, hogy valami miatt valakinek volt oka kövekkel ablakokat törni – de hát kinek ne lett volna az elmúlt nyolcvan évben?

A Vígszínház következő, rendhagyó módon egyelőre csak online bemutatója magyarországi ősbemutató: Marius von Mayenburg, a kortárs német színház egyik legnevesebb alkotójának A kő című darabját rendezte meg a cseh Michal Dočekal. A darab még csak nem is arról szól, hogy kinek milyen oka volt arra, hogy felszedje az utcakövet, és megcélozzon vele valakit; ezt sokan, sokféleképpen elmesélték már. A kő pont arról szól, hogy hányan hányféleképpen mesélik. És melyiknek van bármi köze a valósághoz – már ha van ilyen egyáltalán, és nem mind ferdítés, szépítés és mosakodás. Vagy ha úgy tetszik: történelemhamisítás.

Nagy-Kálózy Eszter A kő című előadásban
©

A kő egy család történetét meséli el, három generáció nőtagjain keresztül. A nagymama ott volt, amikor valahogy, valamiért a család beköltözött egy menekülni kényszerülő zsidó család csodaszép házába. Az anya ennek a történetnek már csak a heroikus változatát ismeri: hogyan tudtak elmenekülni a zsidók a nagyvonalúan a házért adott pénzből, hogyan szenvedett szegény zsidómentő nagypapa a háború alatt. A lány viszont szembetalálkozik egy-két olyan részlettel a múltból, ami valahogy mégis összezavarja ezt a nagyon kerek és nagyon szép történetet.

Mert nem az a kérdés, hogy kinek áll érdekében meghamisítani a múltat. Az a kérdés, kinek nem.

De az előadás ma, a fake news és a trollhadseregek által felügyelt választások korában sem megy el az aktualizálás felé, Michal Dočekal szerint mindez anélkül is magáért beszél: a jelenetek 1935-ben, ’45-ben, ’53-ban, ’78-ban és '93-ban játszódnak. Mayenburg pedig remekül adagolja az információkat, nem lineárisan, inkább fel-felvillanó emlékeket idéző módon, összevissza, hogy csak a végére álljon az egész történet. Illetve nem is csak az egész: a valós történet.

Jelenet A kő című előadásból
©

Az előadás szereplői Nagy-Kálózy Eszter, Szilágyi Csenge, Hegyi Barbara, Telekes Péter, Majsai-Nyilas Tünde és Antóci Dorottya, ők pedig, ahogy az évszámok változnak, úgy kerülnek a tények megismerésének különböző állapotaiba: de nemcsak a felismerésekről van szó, hanem a szándékos felejtésről is.

Az előadás online bemutatója december 5-én, szombaton 19 órakor lesz, az e-Színház felületén, élőben a Pesti Színház színpadáról. A „valódi” bemutatót majd akkor tartják meg, amikor a járványhelyzet megengedi.

Michal Dočekal, a prágai Nemzeti Színház korábbi, a Városi Színházi jelenlegi igazgatója sokadszor jár a Vígszínházban rendezőként: még tíz éve, Eszenyi Enikő hívására jött először, akkor a Mikvét rendezte meg, majd állandó visszajáró rendező lett a színházban; ő vitte itt színre a Jóembert keresünk című, sokszorosan díjazott előadást is, valamint A Mester és Margaritát, a Bűn és bűnhődést és az Egy éj a paradicsomban-t is. Vele beszélgettünk a premier előtt.

hvg.hu: Miért érezte úgy, hogy itt és most ezt a darabot érdemes színpadra vinni?

Michal Dočekal: A kő Közép-Európa története egy kamaraelőadásban. Ugyanúgy érinti önöket, magyarokat, mint bennünket, cseheket. A történelem hamis, de mondhatnám azt is, hazug interpretálása veszélyes dolog. A történelemhamisítás ebben a darabban „csak” a privát szférában zajlik le, de ez a probléma társadalmi szinten is jelen van. Látjuk, milyen intenzíven hódít teret magának a populista politika Európa különböző országaiban: aki ebben érdekelt, annak nagyon is kapóra jön a múlt elhazudása.

Michal Dočekal
©

hvg.hu: Mielőtt belekezdett a próbákba, utánanézett a magyar helyzetnek, hogy arra is reflektáljon az előadással?

M. D.: Bár nem tudok magyarul, de a cseh médián keresztül természetesen folyamatosan értesülök a magyarországi történésekről. És azt kell mondanom, Csehország meglehetősen szoros figyelemmel követi a magyar témákat; pontos képünk van arról, mi történik a magyar újságírással és általában a magyar közélettel.

Számunkra ezek mind figyelmeztető jelek, például a médiahelyzetet tekintve is, de mivel én is tanítok a Prágai Színművészeti Akadémián, megrendülten figyelem, mi zajlik a Színház- és Filmművészeti Egyetem körül.

Szóval azt hiszem, kijelenthetem, hogy elég behatóan ismerem a magyar helyzetet. A kő egy német színdarab, de akár Csehországra, akár Magyarországra gondolok, úgy érzem, bárki bármelyik országban nyugodtan írhatott volna egy pont ugyanilyen drámát, hiszen a történelmi tapasztalat itt is adott hozzá. De mivel sem a csehek, sem a magyarok nem írták meg ezt a darabot az országukról, muszáj volt Marius von Mayenburg művét megrendeznem.

Hát, úgy tűnik, a németek előttünk járnak a történelmi múlt feldolgozásában – és a magyarok előtt is. A fiatal cseh történészek az elmúlt évtizedekben már sokkal higgadtabban elemzik mindazt, ami az előző rendszerben történt nálunk, mint ahogyan mi tettük ezt annak idején. Az ő hozzáállásuk már egészen más. A legnagyobb hibákat azok követik el, akik nem élték meg ezt az időszakot, vagy nem foglalkoznak igazán az eseményeivel. Ezért is gondolom, hogy nagyon fontos tisztán, torzítások és ferdítések nélkül beszélni a múltról: hogy ne kövessük el újra azokat a hibákat, amelyeket az elődeink egyszer már elkövettek.

hvg.hu: Említette a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem ügyét. Hogyan értékelte a történteket?

M. D.: Ha röviden akarok válaszolni, csak annyit tudok mondani: teljes mértékben egyetértek a hallgatókkal. Még az október 23-ai tüntetésre is kimentem; akkor már a városban voltam a próbák miatt. Ismerem az egyetem tanárait, és tudom, kik azok, akik most felmondtak. Irgalmatlanul fáj, hogy mindez rossz hírbe hozza Magyarországot annak ellenére, hogy az SZFE-ről a meglátásom szerint a legmagasabban képzett művészek kerülnek ki. Illetve nemcsak az én meglátásomról van szó, a tények is ezt mutatják. Az egyetem autonómiája pedig, amiért a hallgatók küzdenek, évszázadok óta teljesen evidensen kikezdhetetlen kell, hogy legyen; a középkor óta tökéletesen elfogadhatatlan, hogy ezt bárki is megvonja egy egyetemtől.

hvg.hu: Épp tíz éve rendezett először Magyarországon, azóta rendszeresen visszajár hozzánk. Mi változott ennyi idő alatt az országban?

M. D.: Ez a darab most már valamivel aktuálisabb, mint amilyen tíz évvel ezelőtt lett volna. Amikor először rendeztem itt, még nem is ismertük az olyan kifejezéseket, mint a fake news vagy a post-truth – azóta kellett megtanulnunk őket. Szembe kell néznünk azzal, hogy mára hétköznapi és égető problémává vált a múlt torzítása. Persze muszáj hozzátennem, hogy a nyelvtudás hiánya miatt csak közvetítve találkozom az itteni eseményekkel, vagy a cseh sajtó révén, vagy azoknak a remek embereknek a tolmácsolásában, akikkel együtt dolgozom a színházban. De az így is egyértelmű számomra, hogy a populizmus borzasztóan nagy teret hódított. Nagyon drukkolok a helyi politikának; örömmel hallottam, hogy az ellenzék több városban és a fővárosban is nyerni tudok. Remélem, ez Csehországban is megtörténik majd.

Talán az sem véletlen, hogy a mi miniszterelnökünk, Andrej Babiš olyan jó viszonyban van Orbán Viktorral: mindketten ugyanannak a posztdemokratikus iránynak a képviselői, amelynek a megjelenésével egyáltalán nem számoltunk harminc évvel ezelőtt, amikor annyira vártuk, hogy történjen egy nagy társadalmi változás.

Egészen máshogy képzeltük el a jövőt, és bíztunk benne, hogy sokkal jobb irányt vesznek majd az események. Bízom benne, hogy a választások után véget ér Babiš hegemóniája; reményt ad az, ami Budapesten történt.

©

hvg.hu: Csehországban mennyire avatkozik be a politika a művészetbe?

M. D.: Egyáltalán nem. Csehországban nem nyúl bele a nagypolitika a színházban, legfeljebb lokális szinten, a vidéki színházakban, ha a kis helyi pártok megpróbálnak beavatkozni, aminek sokszor az igazgatók isszák meg a levét.

hvg.hu: A kő női szemszögből mutatja be a történelmet, amire kevés példa van a drámairodalomban. Érdekelte ez a szemszög a darabválasztáskor?

M. D.: Igen, ez nagyon fontos szempont volt: minden színésznőnek nagyon fontos szerepe van az előadásban. Ne szépítsünk: a női sorsok nem szerepelnek éppen kiemelkedő helyen a világ drámairodalmában. Mindig is úgy képzeltük, hogy a történelmet a férfiak formálják; már csak azért is érdekes ez a darab, mert végre rácáfol erre a feltételezésre.

hvg.hu: Önt még Eszenyi Enikő hívta meg a Vígszínházba, de az új bemutatóra már Rudolf Péter igazgatása alatt kerül sor. Figyelemmel követte a színház igazgatóválasztásáról szóló híreket?

M. D.: Boldog vagyok, hogy Enikőtől lehetőséget kaptam létrehozni ezeket az előadásokat. Először a Mikve című darab miatt működtünk együtt; Enikő játszotta a főszerepet remek kolléganői mellett. És a Mikve tíz éve műsoron van. Nem mondhatok mást: én Eszenyi Enikőnek köszönhetem a magyarországi karrieremet, ha beszélhetünk ilyenről. De az is nagyon jólesik, hogy a jelenlegi vezetés is ilyen nagyvonalú velem. Remélem, hogy közösen el tudunk kezdeni egy új időszámítást az én vígszínházi működésemben. Annyit tudok elmondani, hogy mind korábban, mind pedig most nagyon boldogan és nagyon jó körülmények között dolgozhattam itt, és mindig élveztem az itteni munkát.

©

hvg.hu: Hallott mindarról, amivel Eszenyi Enikőt vádolták a színház munkatársait?

M. D.: Nem, ilyen részletekbe menően nem számoltak be a színház ügyeiről a cseh lapok.

hvg.hu: Önnek volt bármilyen rossz tapasztalata az Eszenyi Enikővel közös munkáról?

M. D.: Nem, én csak a legjobbakat tudom elmondani róla, akkor is, ha színészként, és akkor is, ha csak igazgatóként dolgozott együtt velem. Az én szerződésemben soha nem volt olyan kitétel, hogy feltétlenül szerepet, vagy netán főszerepet kellett volna adnom Enikőnek. A Bűn és bűnhődést is imádtam, amiben nem játszott. De A kő már a hatodik darab, amit itt rendezek: ebben a tíz évben számomra mindig remek feltételeket teremtettek a munkához.

hvg.hu: Nagy csalódásként éli meg, hogy csak online tudják bemutatni az előadást?

M. D.: Csehországban is ugyanez a helyzet a színházakban, ahogy valószínűleg Európa legtöbb országában is. Nem panaszkodhatok a helyzetre, hiszen mit tehetnénk ellene? Örüljünk, hogy legalább így találkozhatunk színházzal.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Négyszer küldte karanténba az egészséges exbarátnőjét az izraeli koronavírus-központ egy dolgozója

Négyszer küldte karanténba az egészséges exbarátnőjét az izraeli koronavírus-központ egy dolgozója

Végleg elvették Hargitától a Békás-szorost

Végleg elvették Hargitától a Békás-szorost

Karikó Katalin már védett lehet a koronavírussal szemben

Karikó Katalin már védett lehet a koronavírussal szemben